Elmaradottság, szegénység, szélsőséges időjárás, viharkárok. Kevés ember létezik, akiknek ne ezek a szavak ugranának be elsőre Borsod-Abaúj-Zemplén megyéről. A nyári belföldi kirándulások szervezésekor ritkán kerül bele az óhaj-sóhaj dobozba borsodi túraötlet, pedig az északkelet-magyarországi megye zsúfolásig telve természeti kincsekkel, izgalmas múzeumokkal, csodaszép tájakkal, tavakkal.

Arlói-tó és strand - mintha a Riviérán járnánk (Kállai Márton felvétele)

- – Kép 1/4

Borsod kincsei amolyan rejtőzködő üzemmódban, magányban várják az odalátogatókat, így a szép magyar vidékek kedvelői mellett azoknak is érdemes ellátogatniuk e helyekre, akik jó viszonyt ápolnak a csenddel, a nyugalommal, és kerülik a turistacsoportoktól hemzsegő célpontokat. Mi a héten vettük nyakunkba a megyét, és látogattunk el a kevésbé ismert, de megtekintésre annál érdemesebb helyszínekre.

Első megállónk a matyó fellegvárhoz, Mezőkövesdhez közeli Cserépváralján volt. Utunkat csak azért nem szakítottuk meg a szomszédos Bogácson, mert a búslakodó, kissé morcos időjárás nem tette lehetővé a strandolást. A bogácsi termálfürdő pedig megér egy délutánt, hatalmas területen és gyönyörű környezetben pancsolhatunk, vattacukrozhatunk, sütkérezhetünk. A hely annyira telitalálat, hogy még a szomszédos Heves megyéből is sokan szívesebben fizetnek be egy bogácsi fürdőélményre, mint mondjuk egy egrire. A strand területén érdemes szállást is foglalnunk, hiszen akkor büntetlenül kóstolhatunk bele a helyi pincesor nedűibe és a fergeteges bogácsi éjszakai életbe. A bükkaljai cseppnyi Cserépváralja legérdekesebb látványosságai a puha vulkáni tufába vájt Árpád-kori barlanglakások. Szinte minden lakóház mögött áll egy máig is pinceként vagy nyári konyhaként funkcionáló vájat, melyek többnyire a klasszikus falusi házak beosztását követik. Az egyik barlanglakást, melyből a nyolcvanas években költözött ki utolsó lakója, a település felújíttatta és megnyitotta az érdeklődők számára. A tájház kapuján nyitvatartási idő nincs feltüntetve, csak egy telefonszám. Ezt megcsörgetve a tufalak karbantartásáért felelős hölgy pár percen belül ott terem és beenged minket. A kedves és beszédes nénitől rengeteg, a falu egykori életével kapcsolatos történetet hallhatunk, és ha nagyon figyelünk, egy sor új tájnyelvi kifejezést tanulhatunk. A térségben a tűzhelyet például masinának nevezik, meg is rendezik minden évben pünkösd tájékán a masinafesztivált, ahol a jelentkezők a faluban kijelölt helyeken főzhetik meg kedvenc ételeiket. A látogatók meg végigkóstolhatják az ínyencségeket. A tájház rendelkezik tornáccal – ami egykor a jómód jelének minősült –, sőt a tyúkólat is kétemeletesre tervezték. Az emeleten tojó madarak laktak, a többit a földszinten különítették el, hogy meg ne egyék a tojásokat. A tájházban igazi szövőszék is van, és olyan vászoningek, rakott szoknyák, melyeket a falu lányai készítettek egykor. Ha már Cserépváralján járunk, mindenképp másszunk fel a Man gó-tető kaptárköveiig. A kúp formájú képződmények valószínűleg méhkaptárként funkcionáltak, és legalább olyan idősek, mint a barlanglakások. A hegyoldalban lévő településen igazi felüdülést jelent sétálni, a madárcsicsergés, friss levegő annyi energiával töltött fel minket, hogy tovább is indultunk felfedező túránkon.

Következő állomásunk a megye másik felében fekvő Dédestapolcsány és környéke volt. Az utak sajnos távol állnak a tükörsimaságtól, a kátyúk kerülgetése, vagy inkább a kátyúmentes négyzetcentik keresése igencsak elvonta a figyelmünket a dimbes-dombos tájról. Több településről, Upponyból és Dédestapolcsányból is meg lehet közelíteni a két és fél kilométer hosszú, Y-alakú Lázbérci víztározót. A mesterséges tó a Sajó-völgyi településeket látja el ivóvízzel, fürödni ugyan nem lehet benne, ám engedéllyel jókat horgászhatunk. Mellé is szegődtünk az egyik pecás párosnak, akik pontyra és keszegre mentek, de elmondták, hogy a vízben szinte mindent, amurt, csukát, süllőt, és sügért is találni. A tó körül isteni túrát tehetünk, a vadregényesség kedvelői mindenképp az upponyi részről induljanak el, ahol sziklafalak, kőfülkék között sétálgathatunk.

Mi Upponyt estére tartogattuk, ezért visszafurikáztunk Dédestapolcsányba, hogy szemügyre vegyük dr. Kiss Miklós magángyűjteményét, a cserépkiállítást. A körzeti orvos házának alagsorában igazi kincsesbánya tárul elénk. Miklós a hetvenes évektől gyűjtögeti a falak díszítésére szolgáló tányérokat, korsókat, gyümölcstálakat. Több mint kétezer darabból áll gyűjteménye, a legszebbeket gyakran kérik kölcsön kiállításokra is. Külön izgalommal jár a két vaskos, több száz oldalas vendégkönyv átnyálazása is, amelyben a hetvenes évek óta gyűlnek a bejegyzések. Minket a doktor úr felesége vezetett körbe, aki amellett, hogy személyes kedvenceit megmutatta, mesélt a cserepek takarításának hosszadalmas munkamenetéről, a kiállítást egykor megtekintő közéleti személyiségekről, professzorokról, hírességekről.

Sokáig elidőztünk a cserepek között, az est közeledtével nem volt időnk felmászni a helyiek által dedevárként emlegetett Dédesi vár romjaihoz, így rögtön Upponyba, a pincesorra mentünk. Itt sem fogadott minket a budapesti borfesztiválokra jellemző tömeg, ám ezt egyáltalán nem sajnáltuk. Így volt alkalmunk egy jót beszélgetni az egyik pincetulajdonossal, aki megmutatta nekünk a sor legszebb részét. A boros alagutak kör alakban helyezkednek el, a borostyánnal befuttatott ajtók mellett igazi mediterrán hangulatban borozgathat az, aki elcsípi a gazdákat. A kilátás természetesen itt is festői, de ezen már, a napi tapasztalatok és látványok alapján nem is csodálkozunk, szinte hozzá is szoktunk a panorámához.

Szívesen borozgattunk volna egyet önkéntes túravezetőnkkel, ám várt még minket az Ózdtól egy köpésre elterülő Arló, ahol Magyarország talán egyik leggyönyörűbb tava rejtőzködik. Előnye a Lázbérci víztározóval szemben az, hogy itt bizony annyit fürödhet az ember, amennyit akar. A tó egyik szegletében horgászásra is van lehetőség. A tó körül kellemes, tiszta és rendezett strandkemping épült. A sátrazós élményeket kevésbé preferálók se keseredjenek el, hiszen a táborhelyen egyszobás, konyhával, fürdővel felszerelt, a tóra néző kőházakat is bérelhetünk. A tónak nem kell túl nagy és tartós meleg a felmelegedéshez. A stégről remek ugrálóversenyt rendezhetünk, sőt vízibiciklizhetünk is. Ha meguntuk az úszást, a Csahó-hegyen túrázhatunk. Az ijedősek készüljenek fel az alvásmentes éjszakára, a tó békái élő koncertműsorral, halai pedig akrobatamutatvánnyal szórakoztatják az odalátogatókat.

Sajnos nekünk csak egy napunk volt a borsodi izgalmak felderítésére. Ám nem unatkoznánk akkor sem, ha több hetet kalandozhatnánk a vidéken. Ha valaki egyszer felfedezi a megye rejtett kincseit, biztosan összeszorul a szíve az országrész méltatlan megítélése miatt.

Címkék: Riport, Magyarország

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!