Csütörtöktől nálunk is vetíteni kezdik a mozik a zambiai születésű, Walesben nevelkedett Rungano Nyoni Nem vagyok boszorkány című drámáját, amely egy 21. századi boszorkányüldözés történetét mutatja be egy 8 éves kislány szemszögéből. A film tavaly elnyerte a Brit Film- és Televíziós Akadémia Bafta-díját, idén áprilisban pedig a 25. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál ítélte neki a legjobbnak járó Hullámtörők-díjat. Meghökkentő sztori, ami csak első ránézésre áll távol a valóságtól.
A boszorkánydoktor – ő az a bölcs sámán a törzsben, aki minden körülmények között felismeri a boszorkányokat, illetve ha mégsem, akkor beveti a tyúkjóslás ősi módszerét – révülten totyorog (táncol) egy krétával a földre rajzolt kör körül. Nem lehet tökéletesen biztos a dolgában, merthogy a kezében egy fehér tyúk vergődik, várva, hogy a szent kés elvágja a nyakát, és haláltusájában megmondja: a falu által megbélyegzett, nyolcéves árva kislány bír-e transzcendens képességekkel vagy sem. Ha ugyanis a körön belül leheli ki lelkét a szegény pára, a gyerek menthetetlenül boszorkány, ha viszont a körön kívül mozdul utoljára, egyértelműen nemlegesnek kell tekinteni a szellemek válaszát.
Persze mit tudhat egy tyúk a valóságról, nem is elégszik meg vele a közösség, és felteszi a kérdést magának a gyereknek is: „Mondd meg szépen, boszorkány vagy, vagy nem vagy boszorkány?” Ilyen horderejű kérdésekben senkitől nem várható azonnali válasz. Így hát biztos, ami biztos, Shula – ezt a nevet kapja a falu banyaközösségétől a kislány – megkapja a vajákosok fehér szalagos hámját (a hámhoz erősített szalag egy fa ágaira rögzített orsóban végződik, olyan, mint egy póráz, ami megakadályozza a boszorkányokat a repülésben). Aztán a félelemkeltő instrukciót: ha úgy érzi, mégsem boszi, elvághatja a szalagot, de akkor menthetetlenül kecskévé változik. Ha nem, nincs kétség többé, és beköltözhet a helyi boszorkánykolóniába, ahol hasonló szalagokon tartott, megbélyegzett öregasszonyok élnek egy leplezett rabszolgatartó rendszer rabláncában.
Sokkolóan igaznak tűnik
Olykor még vicces is. Az elképzelhetetlen emberi butaság és a látszathagyományokat építő politikai apsektusok abszurditása egy-egy pillanatra mosolyt csal az ember arcára. Ilyen például, amikor a kislányt tetőtől talpig harci díszbe öltöztető kormányfi mobiltelefonos segítséget kér a boszorkánytáborból, mivel a váteszként előretolt kislány nem tudja, mi alapján döntsön lopásban meggyanúsított férfiak bűnösségéről. Csak film, fikció, mondogatjuk minden mosoly ellenére magunknak a kegyetlen pillanatokban, mert hiába nagyon távoli az afrikai kontinens 21. században is élő ősi kultúrája, a vele járó stigmatizáltság és a kirekesztés sokkolóan mainak és igaznak tűnik.
A rendezőnő, Rungano Nyoni maga is Zambiában született, és egy interjúban arról mesélt, hogy anyai ágon bizony a saját nagyanyja és dédnagyanyja is egy ilyen boszorkánykolóniában tengették életüket. Nem kell túl sokat nyomozni, hogy kiderüljön, Afrikában a mai napig akadnak olyan boszorkánytáborok – például Ghánában – ahová a megvádolt embereket – zömében nőket – zárják, azért, hogy megvédjék őket a társadalomtól. A falusiak és szomszédok ugyanis általában nyilvánosan kivégzik, meglincselik azokat, akikre rásül ez a bélyeg.
A halál neme: bozótvágó kés és tűz
Innen, Európából nézve elképzelhetetlen, de a világ némely részein, többek között Dél-Afrikában és Indiában a 21. században is történtek, sőt a mai napig történnek boszorkányüldözések. 2000 körül egy gyermekek ellen irányulóról számolt be a BBC Kongóban. Tanzániában pedig azért gyilkoltak meg idős asszonyokat, mert vörös szemük miatt azt gondolták róluk, hogy boszorkányok. Kenyában legalább 11 személyt, köztük 3 férfit lincselt meg és égetett el a tömeg 2008 májusában – azzal vádolták őket, hogy listát készítettek a falu lakóiról, akik ellen bűbájt használtak.
2010 decemberében, alig nyolc évvel ezelőtt legkevesebb 12 embert lincseltek meg Haiti egyik déli megyéjének néhány településén, mert az áldozatokról úgy vélték, hogy készakarva terjesztik a kolerát. A csoportokba verődött feldühödött lincselők a varázslónak tartott szerencsétleneket bozótvágó késekkel és kövekkel ölték meg, majd holttestüket az utcán elégették.
Ami még meglepőbb, hogy a világ felvilágosultabb fele sem mentes a modern kori boszorkánytörténetektől: az Egyesült Államokban például egy oklahomai diákot tiltottak ki 15 napra az iskolából, szintén a kétezres években, mert állítólag mágiát használt a tanárai ellen.
Elégtétel vagy gyilkosság?
A legfrissebb sztori tavalyi – egy 63 éves asszonyt lefejeztek Indiában, mert boszorkánysággal vádolták meg a szomszédai. A megbélyegzett Purni Orang a vádak szerint a környéken élők folyamatosan kiújuló megbetegedéseiért volt felelős. Miután elfogták, meztelenre vetkőztették, majd lefejezték. Persze ha épp nem egy törzsi társadalom saját rendszerének igazságszolgáltatásában kell helyet keresni a jogos vagy jogtalan boszorkánygyilkosságoknak, akkor jön a rendőrség, és őrizetbe veszi a gyilkosokat. Merthogy az emberölés manapság bizony még akkor is bűnnek számít, ha speciel egy minden rosszért felelős banya az áldozat.
A helyi rendőrség szerint Purni Orang rituális likvidálása nem egyedi eset: az elmúlt öt évben majdnem száz ember életét vették el azok, akik szerint még mindig léteznek boszorkányok. Az áldozatokat hol elevenen elégették, hol halálra késelték, hol lefejezték.
Az „igazi” – vagyis nem a magukat spirituális vajákosoknak és varázslóknak mondó – boszorkányok amúgy Európában is átmentették magukat a történelmen: a mai napig vallásként működő Wiccák a 21. század kultúrbábái. Alapítójuk Gerald Gardner, az egykori brit gyarmatbirodalom malajziai tisztviselője, aki szerint az ősi keresztény egyház gyökereihez talált vissza, amikor a romantikus angol vidéken barangolva megismerkedett egy idős hölgy tanaival. Az általa alapított vallási közösség 13 tagból, hat férfiból, hat nőből, és a főpapnőből áll. A vezetőnek segítője is van, akivel együtt képviselik a két főistent, az Agancsos Istent és a Nagy Istennőt.
Bibliájuk, A mai boszorkányok, 2005 óta magyarul is kapható, szóval, aki nem fél a megbélyegzéstől, nálunk is hivatásos boszorkánynak jelentkezhet. Bár, egy kis kirekesztésért hazánkban még csak boszorkánynak sem kell állni...
Magyarországon 1756-ban égették el az utolsó „boszorkányt”, utána nem sokkal maga Mária Terézia tiltotta be végérvényesen ezeket az eljárásokat. Addig közel ezer nőt fogtak perbe és öltek meg boszorkányság vádjával. A feljelentők általában irigy szomszédok, rosszindulatú pletykálkodók vagy régi haragosok voltak, akik kiváló indokot találtak arra, hogy a gyűlölt fehérnépet egy életre kiiktassák. Bábának vagy javasasszonynak lenni sem volt életbiztosítás, hiszen mi mással is gyógyíthatnának vagy menthetnének életet, mint a sötét erők segítségével?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
