A szemle információs programjában szereplő Dumafilm című alkotás vetítését Fábry Sándor személyiségi jogaira való hivatkozással letiltatta.

 
Andrew G. Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos a 42. Magyar Filmszemlén rendezett Hogyan tovább a magyarországi filmgyártással? elnevezésű szakmai egyeztetésen beszélt tegnap az Uránia Nemzeti Filmszínházban

A film rendezője, Szomjas György, egyik szereplője, Dettre Gábor, valamint a producer, Huszár Viktor így reagált: „[H]árom gyerekkori barát találkozását örökítjük meg a 2010-es országgyűlési választások időszakában. A beszélgetések múltról, jövőről, politikáról folytak, amelyekben Dettre Gábor, Heller Gábor és Fábry Sándor is mindvégig aktívan, jó hangulatban vett részt. Fábry Sándor kérte három mondat kivágását és tanúk előtt kijelentette, hogy »egyébként a film részemről rendben van«. Fábry Sándor magatartását érthetetlennek, ellenségesnek és sérelmesnek tekintjük, ami ellen tiltakozunk.”

Szomjas György a VH-nak elmondta: a filmet nagy sikerrel mutatták be és sajnálja, hogy a szemlén nem vetíthetik. – A szereplők barátságban álltak fel a kamera elől, nincs a filmben semmilyen sértő gesztus, Fábry kekeckedik. A producer pedig jogi lépésekre is kész.

A 42. Magyar Filmszemle mai, utolsó napja is remek programokat tartogat: akár szakmai tanácskozáson is részt vehetünk a zsűrivel, de választhatjuk Badár Sándor Magyarok menni Bamako című dokumentumfilmjét, vagy megnézhetjük Fliegauf Benedek Womb című alkotását, esetleg Mundruczó Kornél Szelíd teremtés – A Frankenstein-tervét a Corvin Moziban, ahol Szomjas György Keleti szél: A film című művét is vetítik. A díjátadó ünnepség az Urániában 18 órakor veszi kezdetét, majd a nagyérdemű válogatást láthat a díjnyertes filmekből a Gödör klubban szabadtéri filmvetítés keretében.

Az új támogatási struktúra működéséről egyeztettek filmszakmai képviselők Andrew G. Vajna kormánybiztossal és Havas Ágnes tanácsadóval tegnap a Filmszemlén. „Mi csak az elénk kerülő forgatókönyvekről fogunk dönteni. Ha nem alkalmas egy ötlet a megfilmesítésre, nem fogjuk támogatni csak azért, mert esetleg van már benne külföldi partner” – mondta Vajna. Hozzátette: a pályázatokat jól átlátható pontrendszer alapján bírálják el. Eleinte elsősorban a filmötletekre és fejlesztésükre koncentrálnak, amire háromszázmillió Ft-ot költenek az első évben. – A forgalmazás koncepcióját is tisztázni kívánjuk az előkészítési folyamat során. A gyártásban pedig felügyelői szerepet képzelünk el. A dokumentum- és tudományos-ismeretterjesztő filmek a Média­hatósághoz fognak tartozni. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!