Szombaton érkezett a hír, hogy meghalt Avar István Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze.

 
 

Avar Istvánt életének 84. évében hosszú betegség után, családja körében érte a halál szombaton. A művész temetéséről később intézkednek.

Avar István 1931-ben, Egercsehiben született. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1954-ben végzett, majd a Pécsi Nemzeti Színház művésze lett. 1960-tól a Madách Színház, 1966-tól a Nemzeti Színház, 1985-től ismét a Madách Színház, 2000-től pedig a Pesti Magyar Színház társulatának tagja volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán színpadi beszédet tanított.
Erőteljes, szép orgánuma, egyéni játékstílusa szakmai és a közönségsikert hozott számára. Számos magyar filmben is játszott, többek között Jancsó Miklós Oldás és kötés valamint Szegénylegények című filmjében. Színpadi alakításai közül kiemelkedik Stanley (Tennesse Williams: A vágy villamosa), illetve  Madách Mózesében, valamint Szigligeti Liliomfijában a főszereplő  megformálása - olvasható a közleményben.
Avar Istvánt 1975-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2001 óta a Nemzet Színésze, 2003-ban a Halhatatlanok Társulatának tagjává választották.

Idézet Avar István művészetének egyik méltatásából: "Avar István egyszerűen mindig azonos a szereppel. Nem játssza, éli. Legyen az Stanley, az erőszakos, durva amerikai munkás Tennessee Williams drámájában, A vágy villamosában vagy Áron, a zsidó főpap Madách Mózesében, Tiborc a Bánk bánban vagy a címszereplő Lessing Bölcs Náthánjában."

(Forrás: MTI / NOL)

Címkék: Nemzet Színésze

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!