Mintha arcon csapták volna a nézőket egy nagy büdös ponttyal, akkora csalódást okoz az év egyik legjobban várt filmje, a Ridley Scott által rendezett A jogász című thriller.
Hiába brillírozik Brad Pitt, Javier Bardem, Michael Fassbender, Cameron Diaz és Penélope Cruz, és hiába brutálisak az akció- és fülledtek az ágyjelenetek, Scott elpazarolt egy eszményi szereplőgárdát egy ásítanivalóan unalmas sztorira. Holott a forgatókönyvet Cormac McCarthy, a sztárolt amerikai kortárs író jegyzi, akinek regényéből készült már Oscar-díjas film, a Nem vénnek való vidék. Talán az eredeti mű sem az egyik legjobb alkotása, vagy csak nem neki kellett volna belőle forgatókönyvet írni, mindenesetre prédikációja a kapzsiságról zavaros, lábszagú és fárasztóan lapos.
Eltelik egy óra a filmből, és a pénzéhes jogászból lett drognepper két bűntársával még mindig csak készülődik életük nagy dobására, a húszmillió dollárt érő kokain átcsempészésére a mexikói határon. Közben iszogatnak, sztorizgatnak, nagy igényű nőket szédítenek, nevetségessé teszik magukat. Hiúságukért és balgaságukért meg is kapják méltó büntetésüket, szép kis tervük úgy dől a fejükre, mint a fából ácsolt budi a szélviharban, annak tartalmával együtt.
Diaz bicskanyitogatóan jól alakítja a műkörmös, fogékszeres, igazi szociopata, tetkós ribit, aki az egyik jelenetben egy Ferrari szélvédőjén juttatja magát a csúcsra (miközben a férje a volán mögül nézi), és Cruz is hitelesen adja az (ál)szemérmes Született feleséget. Bardem újabb őrült frizurát villant, ám a papucsférj drogbáró szerepe aligha érne neki újabb Oscart. Pittről inkább elhisszük, hogy kemény csávó, még ha komikusnak is hatnak néhol a mondatai. Ehhez képest mikor hármuk közül a legnagyobb balek, a jogász (Fassbender) találkozik a kartellfőnökkel, az legfeljebb fájdalmas spirituális konyhabölcsességekkel kínozza, mint hogy „te magad vagy a világ, amelyet alkottál”. Talán a Fővárosi Törvényszék elnökhelyetteséhez hasonlóan McCarthy is Coelhótól nyúlt?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
