A „felkészületlen” olvasó számára az elején egymástól független novelláknak tűnhetnek Grecsó Krisztián új könyvének fejezetei. Aztán egyes alakok, vezetéknevek időről időre újra felbukkannak, néha csak egy szövegrész epizódszereplőiként, hogy végül egy család sokfelé ágazó története bontakozzon ki időben és térben ugrálva, főszereplőkkel és epizodistákkal, sorsfordító mozzanatokkal, és csupán a pillanatot megragadó életképekkel.
Az író, korábbi regényeihez hasonlóan, életének már jól ismert helyszínein bonyolítja a cselekmény rendre megszakadó, majd hálószerűen összeszövődő szálát. Fejezetről fejezetre ébredünk rá: ha csak lazán is, itt minden mindennel összefügg, a szereplők hacsak egy rövid időre is, de keresztezték egymás életét, hatással voltak egymásra. Grecsó Krisztián gyerekkorának helyszíneit, a Viharsarkot, annak jellemző karaktereit és hangulatát már azok is jól ismerhetik, akik soha még csak meg sem fordultak az országnak ebben a szegletében. A fővárosban élők pedig néha úgy érezhetik, mintha csak az ő mindennapi jelenük lenne megörökítve egy-egy részletben – ismerős kocsmák, éttermek, színházak és színdarabok, piacok és utcasarkok bukkannak fel a történetben.
Néha szinte arra érez késztetést az olvasó, hogy valós személyekkel azonosítsa a könyvbeli színészt vagy dramaturgot, szívesen megkeresné a pincért a Két Szerecsenben, vagy meglesné a péket a Lehel piacnál, aki mindennap pontban fél egykor gyújt rá a 14-es villamos megállójában.
A teljesen hétköznapi díszletek között mégis döbbenetes bűnök és fájdalmas emberi sorsok tárulnak elénk a Jelmezbálban, amely egyszerre kanapéhoz szegező olvasmány, a legjobb krimiket is megszégyenítő, szellemet próbáló rejtvény, és a bűnök eltemethetetlenségéről szóló tanmese.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!