– Az Avatar után jogosan várta a világ, hogy következő filmjével technikailag „felül üti” az előzőt. Ha így történt, mi az újítás?

James Cameron: A Sanctummal semmit nem forradalmasítottam. Egyébként én csak producer voltam, nem én rendeztem. Azt akartam bebizonyítani, nem kell 300 millió ahhoz, hogy izgalmas, fordulatos thrillert csináljak. Elég ennek a tizede is, ha jó a sztori, és a film máris megkereste a ráfordítás dupláját. Fogtuk az Avatarban használt kamerákat, kimentünk a tengerre és kronológiában forgattunk. A Sanctumban az a trouvaille, hogyan kerül a vászonra víz alatti akció, a barlangmerülés, mennyire tudnak megtanulni merülni a színészek, hogy tudunk forgatni velük.

– Különös, hogy a pozitív üzenettel záruló Avatar és Titanic után most mégis úgy döntött: a víz alatti Sanctum barlang kalandjait egyik szereplő sem éli túl.

James Cameron: Hadd cáfoljam meg, hálából azért, hogy lelőtte a poént: a tesztvetítések azt bizonyították, hogy nem kedvetlenednek el a nézők, sőt, izgalommal veszik a kanyarokat. Mindig kockázatos, ha egy film lelombozó üzenettel végződik. De a közönség nagykorú, és sejti, hogy lesznek, akik nem élik túl ezt az életveszélyes kalandot. A felméréseink szerint a nézők többségét annyira magával ragadta a sztori feszült építkezése, hogy a második felét dobogó szívvel ülték végig, annyira drukkoltak a szereplőknek. Minél jobban felmegy nézőben a pumpa, annál jobb a film.

– A színészek mit szóltak, mikor kiderült, hogy nem használhatnak kaszkadőröket?

James Cameron: Az ő döntésük volt, hogy vállalják-e vagy sem, de egyik se mondta le. Persze elég szokatlan, hogy valaki még merülni is alig tud és máris egy tenger mélyén lévő barlangban találja magát. Csak nekem nem volt újság, mert legalább 3000 órát töltöttem víz alatt, mióta 16 éves koromban megszereztem a mélybúvár engedélyt. Jó, jó, medencében tanultam merülni, akkoriban még lehetett, de egy kanadai nagy sodrású hegyi folyóban estem át a tűzkeresztségen, ráadásul egyedül, mert senki nem merte vállalni velem. Úgy merültem le, hogy az apám kötelet kötött a derekamra. Mai ésszel elég röhejes, nem? De működött.

– Mint a 3D-s hollywoodi mozgalom fáklyahordozója, nem érzi, hogy a technika lassan teljesen kiöli a közös moziélményt? Ülünk egy szemüveggel és a vásznat bámuljuk…

James Cameron: A pályafutásom során már annyiszor eltemettük a mozit, hogy sorolni is sok. Először a videokazettákkal, aztán a DVD-vel, az utóbbi években a kalózkodással, a letöltéssel, az élő netezéssel ijesztgettük magunkat, és lám-lám, a mozi a mai napig pirospozsgás. Az emberek szívesen beülnek egy sötét terembe, hogy egyszerre nevessenek, sírjanak, sikítozzanak, izguljanak, mert ez az egyetlen tükör arra, hogy létezik közös élmény, ha még egyáltalán létezik. Nem számít, hogy idegenek vesznek körül. Ami meg a 3D-t illeti, lehet nyavalyogni, hogy elidegenít a szemüveg, de nézze meg, ki nyavalyog? A mai gyerekeket hidegen hagyja, hogy szemüvegben nézik a filmet vagy anélkül, ha az élmény magával ragadó. Otthon, a nappaliban a nagy képernyős tévén egész más, mert csöng a telefon, felsír a gyerek, pisilni kell, jó lenne egy sör, le és föl kell venni azt a szemüveget, megtörik az élmény. A 3D a moziba való, ahová pár órás fantáziautazásra váltanak jegyet az emberek, és nem ugrálnak fel, nem rohangásznak ki-be, hanem végigülik. Egész másképp reagálnak az érzékszerveid, ha iPaden vagy DVD-n nézel egy filmet. A könnyű műfajnak nem árt, de egy ilyen filmet, mint a Sanctum, ami fiziológiai reakciót vált ki az emberből, nem lehet otthon nézni. Nyilván kitalálnak majd egy 3D-s appliká­ciót az iPadre is, ami megközelíti, de soha nem pótolja azt a közös élményt, amit a mozi tud nyújtani.

– Sokan próbálják lekoppintani az Avatar sikerét azzal, hogy 3D-s filmet csinálnak, de legtöbbször gyenge eredménnyel. Miért?

James Cameron: Mert a legtöbb filmes hülye és nem hallgat ránk. Újra fel akarja találni a spanyolviaszt. Hiába adjuk oda a kamerát, saját kamerával dolgoznak. Ha elmagyarázzuk a technikát, kitekerik. Óva intünk mindenkit: utómunkával nem lehet színvonalas 3D-t varázsolni semmilyen filmből, de mintha a falnak beszélnénk. Az én titkom az Avatarnál az volt, hogy a rendezői stílusomat nem befolyásolta, hogy 3D-ben forgatok, csak a végén, a vágásnál. Ugyanis a 3D nekem nem technika, hanem ugyanolyan organikus része a folyamatnak, mint az, hogy színesben filmezünk. A 30-40-es években a színes film volt a technológiai virbli, de az igazán jó rendezők akkor sem a technikára, hanem arra koncentráltak, amit kifejeznek vele. A színek kiválasztása látványtervezői kérdés volt, alárendelt szerepben. Most a 3D az. Ha a filmet szolgálja, a helyén van. Baj akkor van, ha öncél.

– Igaz, hogy egyszerre dolgozik az Avatar második és harmadik részén?

James Cameron: Igen, sőt, közben a dokumentumfilmezést sem akarom abba hagyni. Az Avatar 2 és 3 kikerekíti majd a történetet, és közvetlenül egymás után fogom forgatni a két részt. A technikai csapatom már el is kezdte: készül a szoftver, egy sor újításon dolgozunk. Október-november tájékán leszünk indulásra készen. Közben csiszolom a forgatókönyvet. Utána kezdjük a látványtervezést, alakítjuk ki az állatfigurákat. Ami a szereposztást illeti, még nincsenek meg a szerződések, mert előbb a könyvre kell igent mondjanak a színészek. De ezzel nem lesz baj, mert Sam Worthington és Zoe Saldana már jelezte, hogy szívesen visszajön. Új figurákat is tervezek, más környezetet is be akarok mutatni a Pandorán, sőt, más bolygókra is el akarom repíteni a nézőt…

– A filmjeit lehet szeretni vagy nem szeretni, de elvitatni a minőségét nem lehet. Ha karriert cserélhetne egy másik rendezővel, ki lenne az?

James Cameron: Senki. De ha nem lennék rendező, valószínűleg mérnök lennék, tudományos kutató, felfedező, vagy képzőművész, mert szeretek rajzolni és festeni.

Hollywood, 2011. március

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!