Csak az igazság másik oldala. - Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott, Vádli Alkalmi Színházi Társulás.
Több az elmélkedés, mint a cselekmény, de hát a fejben lejátszott lét is élet – foglalhatjuk röviden össze a Szkéné előadását. Amiért pedig tanulságos Stoppard elvont és abszurd világa, az annak a felismerése: ha nem vagy a magad ura, lehet, nem is létezel; ha pedig mástól várod azt, hogy megmondja, ki vagy, kezdhetsz mindent az elejéről.
Mindezt helyezd komplett Hamlet-adaptációs környezetbe, és próbáld meg elképzelni azt is, mi lenne, ha Godot várna rád. Ha mindezen még nevetni is tudunk, akkor semmi kétség: megértettük azt, miért is van szükség Rosencrantzokra és Guildensternekre. Vagy Guildensternekre és Rosencrantzokra? Mert ugye nem mindegy…
Ehhez az ideához nagyon is illik Szikszai Rémusz rendező képi világa: a játszótér homokozója azt sugallja, minden hazugság és árulás talán csak a gyermekkorban lehet annyira természetes, amennyire Rosencrantznak és Guildensternnek fogalma sincs arról, mi történik körülöttük vagy velük. A feldobott pénzérme is ezért hullik mindig ugyanarra a felére; a hazugság is csak az igazság másik oldala.
Guildenstern (Kaszás Gergő) és Rosencrantz (Nagypál Gábor) elvhűsége és elvtelensége tökéletesen infantilis, esendő. A tér függőleges síkjának kihasználása (Hamlet – Király Attila – az égből ereszkedik alá) pedig azt sugallja, hogy tehetnél bármit is sorsod jobbításáért, az alighanem eleve elrendeltetett. Ha pedig mégsem, jelentkező mindig akad, hogy elrendezze. A Fodor Tamás által megformált Színész figurája olyannyira jelen érvényű, időszerű kinyilatkoztatásokkal telten értelmezhető, hogy a néző önkéntelenül is elgondolkozik azon: ez a történet, itt és most, nagyon is a máról szól. De mindig arról szól, nemde?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
