A magyarok híresek vendégszeretetükről, és hírhedtek arról, hogy szívesen használják ki a hazánkba látogató külföldi turisták jóhiszeműségét. Az elmúlt évek kalandos nyáréjszakái millió meg egy sztorit termeltek négy halászléért és egy üveg borért kifizetett százezres számlákról, öt kilométeres taxis utazásért elszámolt tízezresekről.
Egy jó adag szkepticizmus és fokozott kíváncsiság a siófoki szombat éjszakába repített, ahol szertelen brit turistát játszva próbáltam magam átveretni, hogy saját szememmel és pénztárcámmal győződjek meg arról, Árpád fiainak vendéglátós kommunája vajon tényleg ilyen fránya nép-e.
A Balatonboglárról Siófokra érkező vonatról leszállva, amolyan csintalan kisgyerek módjára, kezemben a nagykövetségek honlapjairól nyomtatott bibliával igyekeztem mindent elkövetni, amit kifejezetten tiltanak a szöveg szerzői, hogy ezzel is növeljem az átverés esélyeit.
Az első pont papíromon ez volt: soha ne kérjen meg taxisofőrt, hogy kocsmát vagy éttermet ajánljon önnek! Kissé izgatottan, torkomat köszörülve lépdeltem az első taxishoz. Legszebb és legbritebb angolomat, és százdolláros, vagy inkább százfontos mosolyomat elővéve kérdeztem meg a harmincas taxist, tud-e ajánlani italozót a környéken. Az első meglepetésnél, vagyis annál, hogy egészen kellemes angollal válaszolt kérdésemre, már csak a második volt nagyobb: megdöbbenésemre nem night clubot, vagy puccos koktélbárt ajánlott, hanem az állomás hátuljában megbúvó restit. Jól ismertem a helyet: a Siófokra vonattal érkező rutinos bulizók a helyiek kedvenc búfelejtőjében kezdik az éjszakát, ahol a belvárosi árakhoz képest olcsón, kellemes kerthelyiségben alapozhatják meg a hangulatot.
Na de én sem adtam magam olyan könnyen: átvágásra éhes, csillogó szemmel kérdeztem tőle, nem vinne-e el engem és barátaimat a kocsmába. Erre ő: pár perc sétára vagyunk a helytől, menjünk inkább gyalog, legalább a taxiút árát is elihatjuk. Az átvágás lehetőségének visszautasításától kissé morcosan köszöntem meg segítségét, majd brit turistatársaimat játszó barátnőimmel a resti felé vettem az irányt, hogy megszegjem az elővigyázatos turisták kézikönyvének második pontját: mindig legyen óvatos, ha nagyobb bankjeggyel, tíz- vagy húszezressel fizet egy vendéglátóegységben! A kocsma pultjánál egyáltalán nem volt szükséges cizellálni angolomat, sőt, próbáltam a fröccs szót direkt magyarul, az o-ról a két pontot lecsípve kiejteni, mintha épp aznap tanultam volna meg a nyaraláshoz elengedhetetlen kifejezést. A rendelés után a pultosnak egy tízezres bankjegyet átnyújtva vártam, hátha a kelleténél kevesebbet ad majd vissza. Na, ő sem vágott át, pedig direkt hátat fordítottam, amikor pénzemet váltotta. Kénytelen voltam hát társaságomat – természetesen angolul – arra buzdítani, adjuk át magunkat a Petőfi sétány élvezeteinek. Előkaptam bibliámat, amit azóta hullámosra itatott a restiben kilötykölt fröccsöm. Harmadik pont: mindig figyeljen, ha egy bárban italt kér, nehogy túl sokat számoljanak fel koktéljáért! Gyorsan kikértem hát egy rumos-kólás csodát, amit a „bennfentes” magyarok nyolc-kilencszáz forintért szürcsölnek. Akármennyire igyekeztem idegesítő, túlpörgött turista módjára megrendelni a piámat, a pultos lány nem óhajtott bosszút állni, én is bennfentes áron fogyaszthattam az italt. Belenyugodva a tudatba, hogy már megint tisztességesek voltak velem, a hegymászók bátorságával csimpaszkodtam fel egy bárszékre koktélomat szürcsölni, amikor két fiatal srác angol nyelvű beszélgetésére lettem figyelmes. Na, gondoltam megkérdezem tőlük, mi a tapasztalatuk a biblia negyedik pontjával kapcsolatban: ha ön férfi, óvakodjon a feltűnően csinos, magyar lányoktól, akik kedvességükért cserébe drága italokat várnak el öntől! El is kezdtük a beszélgetést, kiderült, a fiúk is Londonból érkeztek, csakúgy, mint én, egyikük a belvárosban üzletkötő, másikuk az Ealing nevű városrészben bolti eladó. Amikor arra terelődött a szó, ki hova járt gimnáziumba, nem bírtam tovább, felfedtem kilétemet és küldetésem okát. Félperces csend után a fiúk hahotázva válaszoltak: mi is magyarok vagyunk, csak gondoltuk, külföldiként könnyebb csajozni. Jót rötyögve a balul elsült játékon, színésztársaim elmondták, habár lányokkal ismerkedni valóban könnyebb, ha turistának adják ki magukat, ők sem tapasztalták, hogy bárhol is többet fizettek volna eddig, csak azért mert angolul szólaltak meg. Kivégezve rumos kólámat örömmel állapítottam meg, nem vagyunk mi olyan sunyik, mint ahogyan azt sokan gondolják. Lecsúsztam hát a bárszékről, hogy most már élvezhessem az átvágásmentes szombat éjszakát, amikor a pultos lány utánam szaladt, és kezében a telefonommal már magyarul szólt hozzám: hé, turista, a mobilodat a pulton hagytad!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
