A tokás író délután ébredt. Kinyitotta szemét, a világosság vakította.
Minden porcikája sajgott. A fejében óriási fűrész dolgozott, szája összeragadt, mintha vattacukorral tömték volna teli. Karját, lábát képtelen volt mozdítani. Hunyorogva körbekémlelt. Téglafal, vasajtó, az ablakon rácsok.
Megpróbált felülni, de nem ment.
Fél óra múlva kulcs zörgött.
A vén foglár hátára fordította az írót, szétfeszítette száját és egy korsó sört diktált bele.
– Jó reggelt, művész úr!
– Mit üvölt, František? – kérdezte szenvedve az író.
– A humorista úrnak jelentem, szabadnak tetszik lenni!
Az író felült a priccsen.
– Hány óra? Hogy kerültem ide?
– A firkász úrnak be tetszett rúgni fényes nappal. Egy B. Malý nevű földművessel a Vencel téren tetszettek csinálni a heccet, zöldségeket beszélt a művész úr, aztán elfutottak az őrszem elől. Éjjel a parkban tetszett folytatni a hűhót. A nyilvános illemhelyen a piszoárban tetszett elvégezni a nagydolgát, majd az Urban vendéglő közönségének tetszett ócsárolni a császár őfőméltóságát. Ez még nem lett volna akkora baj, de a zsurnaliszta úron közben csak egy pár fehér kesztyű maradt. Gondoltuk, jobb, ha idebent tetszik bolondokat ordítani anyaszült meztelenül, mert ha valaki nem ismeri az író urat, még hajlamos félreérteni a dolgot – mosolygott F. Brabec.
– Borzasztó – temette fejét tenyerébe az író. – Miért nem hoztak be hamarabb?
– El tetszett futni az őrszem elől. Akkor még ruhában tetszett lenni. Ez a gönc, amit most tetszik viselni, a fogalmazó úr bátyjáé. Alkalom adtán tessék visszahozni.
Az író végignézett magán, az ing könyökéig ért, a nadrág térde alatt végződött.
– Foglár, hozzon sört, pihenek még, nyolckor választási beszédem van.
– Nem lehet, művész úr – tárta szét kezét az öreg. – Az áll a szabályzatban, ahogy kijózanodott a vendég, el kell engednünk! Az író a Hořejší Nové Městó-i kapitányságtól két sarokra beült a kávéházba. Megtapogatta zsebeit, de a fogalmazó nem hagyott bennük sörrevalót.
Ivott egy pohár vizet a kancsóból, majdnem elhányta magát. A délutáni újságban megtalálta a hírt: „J. Hašek író, felekezetnélküli, bejelentett lakása nincs, tegnap teljes részegségben találtatott, mindössze egy pár kesztyű volt rajta.”
Bitangok, gondolta az író, van pofájuk megírni… Legalább kiszínezték volna. De nem, nincs ezeknek fantáziája!
Nyolcra megtelt a Kravín, csapolták a sört, a választási gulyás is elkészült. H. Zvěřina, a vendéglős idegesen állt a kapuban, a szónok még mindig nem érkezett meg. Negyed kilenckor (kissé dülöngélve, de frissen beretválva, vasalt ruhában, fehér kesztyűben) – jött meg az író, sört rendelt a szónoki asztalhoz és rögvest belekezdett kortesbeszédébe.
– Én, mint a Törvény Keretein Belül Mérsékelten Haladó Párt jelöltje, követelem, hogy harcoljunk az alkoholizmus ellen – mondta, és húzott söréből. – Felháborító, hogy cseh fogdáink tele vannak iszákosokkal, akik délutánig süttetik a hasukat az adófizetők pénzén. Ahogy hallom, némelyiket még sörrel is itatják.
A közönség tagjai is mélyet kortyoltak sörükből és vidáman kiáltották: – Le az alkoholizmussal! Éljen a Párt!
Az író folytatta: – Le a húszfilléres kapupénzzel! Elegünk van, hogy a házmesterek a szegény lumpok vérét szívják!
A tömeg éljenzésbe csapott. Repültek a kalapok.
– Legyenek ingyenesek a nyilvános illemhelyek! Szégyen, hogy az egészségi állapotukra kényesen ügyelő polgártársainkat, kiknek e belépti díjra nincs fedezetük, megbírságolja a rendőr, mikor kényszerűségből a nyilvánosnál nyilvánosabb helyet keresnek szükségüknek!
A prágai sokaság éljenzett, ordított, ivott, öklét rázta, röhögött, felugrált. De főként ivott. Ahogy az író is. Minden programpont után hörpintett egy korsó világost, a kocsmáros alig győzte hordani elé. Néha szünetet kellett tartani, mert még „a politikus se víztorony”, és a jelöltnek olykor vizelnie kellett.
Mindannyiszor ott folytatta, ahol abbahagyta.
– Ugráljatok csak a mozgó villamoskocsikra! Ez a felhívás az utolsó reményünk. Folyvást csak azt írtuk: „Ne ugráljatok fel!” Mégis ugráltak az emberek, mint a bolha. Az új jelszót kiadjuk: „Ugráljatok! Bátran és szüntelenül!”Amint megláttok egy villamost, már ugráljatok is fel rá! Hogy miért? Mert vonzó kalandok várnak rátok!
Az író három órát szónokolt a közönség heves tetszésnyilvánítása mellett. Politikai karrierjének csúcsán már az asztalon állt. Tizenkét sört ivott – H. Zvěřina számolta. A tizenharmadiknál zuhant le az asztalról, elnyúlt a padlón. Két párttag a lábánál megragadta, és a raktárba húzta. Az emberek hőbörögtek, az írót követelték, de ekkor ő már a ládákon heverve horkolt.
Mikor éjfél után felébredt, a Kravín már üres volt, a gyűlésről szinte mindenki hazament, még F. Kafka tisztviselő és E. E. Kisch hírlapíró is. J. Hašek úgy érezte, folytatnia kell a hűhót, sört és konyakot rendelt.
– Jó reggelt, jelölt úr! – mosolyogott másnap délután F. Brabec, miután sört öntött az íróba. A tokás író végignézett magán, anyaszült meztelen volt.
– Hol a kesztyűm, František? – kérdezte szemrehányó tekintettel.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
