Kapor három évvel a válása után már nem gondolt a régi, családos életére. Hétközben keményen dolgozott, a hétvégét pedig nagyrészt ivással töltötte. A kislányát havonta csak egyszer láthatta, bár a válást kimondó bírói végzés nem így rendelte. Ritkán hagyta el a fővárost, nyaralni, kirándulni nem járt, ezért kimondottan örült, mikor egy volt osztálytársa meghívta a lagzijába – vidékre. Szombaton már délben elindult otthonról, bár a város, ahová tartott, mindössze egyórányi vonatútra volt Budapesttől.
Mikor megérkezett, kicsit sétált a belvárosban, hogy elüsse az időt: szép, tavaszi nap volt. Egy teraszon két korsó sört ivott, és csak délután négy óra után érkezett meg a lakodalomba. Egy termelőszövetkezet menzáját bérelte ki az ifjú pár. Volt minden: emeletes torta és tánczenekar, éjféli vonatozás és ingyen pia, aranyló tyúkleves és vicces vőfély. Kapor úgy tervezte, az utolsó vonattal visszatér a fővárosba – nem akart szállodaszobára költeni –, de végül másképpen alakultak a dolgok.
Hajnali kettő felé egy fiatal lányt kísért haza, aki kissé sokat ivott, és nem tágított elképzelésétől, hogy Kapornak nála kell aludnia.
Miután túlestek a dolgon, Kapor nem tudott elaludni. A lány édesen szuszogott mellette, de neki nem jött álom a szemére.Felöltözött, kiosont a lakásból, az ajtót halkan becsapta maga után.
Miközben a hajnali, sötét utcán sétált, rájött, nem is tudja a lány nevét, még a keresztnevét se. Eltévedt, de aztán egy néni (aki a járdán biciklizett, talán ő is alvásproblémákkal küzdött) megmutatta Kapornak a jó irányt. Már majdnem az állomásnál járt, amikor talált egy nonstop kocsmát, a bejárat fölött neonbetűk világítottak kéken, akár a tenger: „Panama”. Úgy gondolta, itt kivárja a reggelt.
Bent egy elhízott, cicanadrágot viselő nő támasztotta a pultot, a sarokban vékony fiatalember ült mozdulatlanul a fröccsével. A nő látványától Kapornak eszébe jutottak apja szavai: „Három őszinte dolog van a világon, fiam: a kisgyermek, a részeg ember és a cicanadrág.”
A parókás pultos hölgy kérdés nélkül tájékoztatta Kaport (talán látszott rajta, hogy idegen, így nincs birtokában még a helyi alapinformációknak sem), hogy a kocsma a rendszerváltás előtt tejivóként üzemelt. „Régi szép idők” – sóhajtott a cicanadrágos nő. Kapor kért egy korsó sört, kiment a kocsma elé, leült az egyik kerek alumíniumasztalka mellé, és rágyújtott. Szép kilátás nyílt innen a sztálinbarokk állomásépületre, a környéken teljes csend honolt.
Kapor tulajdonképpen jól érezte magát. Arra gondolt, na lám, mégiscsak vannak az ő életében is kalandok, ez az éjszaka például – bizonyos értelemben – mégiscsak kalandosnak mondható.
Már vagy egy órája ült kint, a második sörét itta, mikor egyszer csak feltűnt egy öregúr. Kopott, barna fürdőköpenyt viselt, némán összeszedte az üres poharakat a kocsma előtti asztalokról (mintha csak a saját udvarán rendezkedne), bevitte őket, majd csakhamar kijött egy pohár itallal. Nekidőlt az ajtófélfának és pipára gyújtott. Nem szólt semmit, csak nézte az állomás felett lassan világosodó eget, füstölt, ivott. Fél óra múlva Kapor felé fordult, azt kérdezte: „Valami nőügy?” Kapor ráhagyta, bólintott. Az öreg percekig némán nézte megint az eget, aztán újra kérdezett: „Vár?” Kapor bólintott: „Az első vonatra.” Az öreg leült Kapor mellé.
Kapor felállt, elment a harmadik söréért a pulthoz. Mikor visszajött, az öreg mozdulatlanul ült és újra az eget bámulta. Kapor végül úgy érezte, kérdeznie kell valamit: „Mit néz?” Az öreg nem fordult Kapor felé, az eget bámulva mondta: „Azt a reggelt próbálom elképzelni, amikor én már nem leszek. Az első reggelt, amikor a nap úgy jön fel az égre, hogy én már halott vagyok.” Kapor erre nem tudott mit mondani. „Az a technikám – folytatta az öreg –, hogy nézem az eget, az állomást meg a többit, de magamat nem képzelem hozzá.”
Kapor megitta sörét, a korsót az asztalon hagyta, és elindult az állomás felé. Tíz percet álldogált a jegypénztár előtt, aztán egy sápkóros arcú, MÁV-mellényes férfi elhúzta az ablakon a függönyt. Kicsit még rágott, csík szalonna, gerezd paradicsom meg egy fél sóskifli volt előtte. Kapor sárga post-it cédulát pillantott meg az ablakon túl, a számítógép képernyőjének szélére ragasztva. Fekete filccel ez volt ráírva: „Otthon a világot ismered meg, utazva önmagadat. Hamvas B.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
