A színvonalas animációknál is ritkábban készül ma már olyan igazi családi film, mely a gyerekek nyelvén beszél, mégsem gügyög hozzájuk, de még a thrillereken edzett felnőtteket is be tudja szippantani.

 
Sarkköri mentőexpedíció - Forrás: vertigomedia.hu

A norvég író-rendezőnő, Grethe Bøe-Waal félelmetes arányérzékkel egyensúlyoz egy vérfagyasztóan izgalmas túlélőtúra és egy ifjúsági kalandfilm között, olyan klasszikusokhoz közelítve, mint Jack London, Jules Verne vagy Mark Twain regényei. Norvégia legészakibb csücskében nem teljesen szürreális forgatókönyv, hogy három elcsatangolt gyerek az apukájuk távoli állomáshelye helyett – egy mentőhelikopterben potyautazva – az Északi-sarkkör egy kisebb lakatlan szigetére vetődjön el. Egyszerre varázslatos és hátborzongatóan kietlen a pazarul is filmezett vidék: sarki fényben csóvát húzó hullócsillagokkal, kékesrózsaszín jéghegyekkel és az egy szem fakunyhóval, ahová a testvérek behúzódnak.

Afelől ugyan nincs kétség, hogy majd megérkezik értük a címben megelőlegezett mentőexpedíció, az időnyomás mégis magasfeszültség alatt tartja a filmet, hiszen rohamosan fogy az élelmük, a tűzifájuk, és folyamatosan újabb bajokba is sodorják magukat. A szülőknek nem is kell magyarázni, ilyenek a gyerekek, rászaladnak a vékony jégre, beleejtik a vízbe az egyetlen rádiót, nyitva hagyják az ajtót, amin be is kukucskál egy éhes jegesmedve.

Miközben a film csupa cukiság – bájosak a gyerekkarakterek, hozzájuk szegődik egy puha hógolyóra hasonlító szánhúzó kutyus, látnak bébi jegesmedvét és kisfókát – nem veszíti el a bármikor veszélyesbe forduló kaland izgalmát. Még okos gondolatokat is hallunk a globális felmelegedésről, ami bizonyára nagyobb hatással van így a fogékony gyermeki lélekre, mint bármely környezetóra. Szülőként aligha kívánhatnánk szebb és tartalmasabb családi moziélményt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!