Nem volt könnyű megtalálni a helyszínt, végül a Hortobágyi Nemzeti Parkban kötött ki a stáb. Itt forgatják Hajdu Szabolcs új filmjét, a Délibábot, amelyben egy fekete futballista a magyar pusztába csöppen, a westernfilm hagyományai keverednek benne a modern kori rabszolgasággal és a rendezőtől megszokott mesei elemekkel. A hortobágyi forgatás harmincadik napján jártunk.

A pusztában álló tanya tulajdonosának nagyon hálásak a filmesek, bármit megépíthettek a hathetes forgatáshoz. Először mindent makettban legyártottak, majd hat hét alatt felhúzták a romos épületet és a többi díszletelemet. A stábtagok között van, aki már hónapok óta itt él, hozzászokott, tán még meg is szerette a tanyasi életmódot. Itt az időjárás, a természet és az állatok diktálnak. Több kutya is csatlakozott a 60-65 fős stábhoz, van több száz liba, tucatnyi disznó, gyönyörű lovak, csirkék, húsz gyöngytyúk és húsz marha, amelyek közül egy szürke, a többi tarka, mert azok inkább „kameraképesek”. A szürkemarha vadabb természetű, hiába, no, igazi magyar fajta. Ezeket az állatokat meg kellett vásárolni, így a stábtagok most állattulajdonosok is, még a libaszövetség elnökével is tárgyaltak a helyes tartásról. Egészségügyi okok miatt a forgatás után el kell majd ajándékozni az állatokat, így a környező családok alig várják már a nyüzsgés végét. A tanyára vezető négy kilométeres földút esőzéskor csúszóssá válik, akár a szappan, csak terepjáróval lehet közlekedni. Azt is csak óvatosan, vigyázni kell itt minden fűszálra és madárra. Védett a környék.

A főszereplő filmbeli házánál járunk: épített díszlet minden, kivéve a hodálynak nevezett nádtetős épületeket, azok a tanya saját „kellékei”. A ház élethű, megkopogtatva azonban kong. Bent óriási asztal, rajta nyergek, hamutál, újságok, arrébb tükör, komód, székek, játékgépek és egy tökéletes hálószoba. A mai magyar szocioközeg, a régiós jelenségek, a modern kori rabszolgaság is fontos részei a filmnek, ahogy a westernfilmes leszámolás és persze a lövöldözés is. Keresem a puskákat. Egy nagy, lakattal zárt láda őrzi őket. A kulcsot pedig a fegyvermester, Csaba nadrágzsebe rejti. Rendnek kell lenni, emlékszünk, még Brad Pittnek is meggyűlt a baja a magyar terrorelhárítókkal néhány kellékfegyver miatt. Márpedig egy westernhez, még ha modern is, kell a puska dögivel. Az egykori filmgyár 1400 darabos fegyverműhelyéből kerültek ide a lőszerek, persze vaktöltényekkel. Megemelek egy AMD-t, lehet vagy négy kiló, üresen. Ehhez jön a tárba a 32 ólom lőszer. Így már érthető, miért olyan izmosak a westernhősök. Csabát a lelőtt hősök trükkjéről faggatom. A kijelölt áldozat inge alatt helyeznek el egy olyan, óvszerbe tett, művérrel teli patront, amelyet távvezérléssel pukkasztanak ki. A műveletek nem veszélytelenek, a forró töltényhüvelyre kell leginkább vigyázni. Csaba a színészeket egyenként oktatja ki, és minden szereplőnek megvan a saját fegyvere a forgatás idejére.

A rendezőt „nem ér” megszólítani. Jön-megy, dirigál fáradhatatlanul, megtudni annyit sikerült, hogy számára a legnehezebb nap az volt, amikor a libák nem voltak elég éhesek egy jelenetnél, ezért nem repültek rá akkora intenzitással az ételre, mint ahogy azt Hajdu Szabolcs szerette volna. Vannak dolgok, amiket még egy rendező sem tud irányítani.

A másik ilyen az időjárás. A Hortobágy kiszámíthatatlan terep. Izzasztó napsütésben érkezünk, majd hirtelen feltámad a szél, és lassan esni kezd. Nem lehet az előre betervezett jelenetet forgatni. Gyors pakolás. Mire biztonságba kerülnek a kellékek, kisüt a nap. Gyors pakolás vissza. Már jönne az utasítás, de megint beborul. Gyors pakolás oda. Aztán tanácstalan percek után érkezik az ukáz: Isaach de Bankolé, a főszerepre szerződtetett nemzetközi sztár sminkje álljon le, egy másik jelenettel folytatjuk. És akkor megint esni kezd. Megint pakolás. Az erősödő szél egyre több szitokszót visz. Nem csoda, hiszen a csúszás pénzbe is kerülhet. Az időjárás ellen akkor sem lehet harcolni, marad a várakozás a félig fedett sátor alatt. Meg a pakolás, persze. A színes bőrű dublőrök jókedvűek, másfél hónapja élnek itt, rám néznek és akcentus nélkül állapítják meg: libabőrös vagyok.

Elmúlik ez is, amikor pár perc múlva megint előbújik a nap. Újabb díszletelemek érkeznek, átöltözés, rövid instrukciók angol–magyar–román filmes „vegyesnyelven”. Colstokkal mérik, hogy a főszereplő feje ugyanott legyen, ahol az előző jelenetnél. Aztán harsog a rendezői utasítás. Csend! Felvétel!

Isaach de Bankoléval, a film főszereplőjével készített interjúnkat itt olvashatják.

 

Világsztárok magyar filmekben

Diószegi-Horváth Nóra

Legutóbb, amikor híres külföldi színész állt magyar rendező kamerája előtt, sokan úgy tettek, mintha valamilyen elképesztően hihetetlen dolog történt volna. Pedig Michael Madsen Koltai Róbert Magic Boys című filmjében (ami egyébként magyar– angol–kanadai vígjátékként futott) nem tört át semmilyen gátat, sőt inkább csak arra emlékeztette a mozirajongókat, hogy egykor nem kis büszkeség volt hazánk direktoraival dolgozni.

Listát (a szűkös hely miatt) csak és kizárólag a teljesség igénye nélkül lehet készíteni arról, ki mindenki dolgozott már magyar rendezőkkel. Ha nem tekintünk messzire, azonnal meg kell említeni Fliegauf Benedek Womb – A méh című filmjét, amelyben a feltörekvő francia színésznő, Eva Green alakította a főszereplő Rebeccát, és az Oscar-díjas Helen Mirrent, aki Szabó István Az ajtó című alkotásában vállalt kulcsszerepet. Szabó egyébként is szeret külföldi hírességekkel dolgozni, A napfény ízében Törőcsik Marin és Gálffi Lászlón kívül jóformán mindenki az országhatáron túlról érkezett a filmbe. Ráadásul ő volt az, aki az 1981-es Mephisto főszerepét Klaus Maria Brandauerre osztotta, aki ezzel az alakításával került be a legnagyobb színészek közé. És ha már kitüntetett színészek: két Oscar-díjassal is forgatott Makk Károly, Játszani kell című alkotásának (1985) főszereplői Maggie Smith és Christopher Plummer voltak.

Egy ilyen felsorolásban már csak azért is érdemes kiemelni Jancsó Miklóstól A zsarnok szívét, mert egészen elképesztő alkotásról van szó, egyik szerepében pedig megjelenik az a Ninetto Davoli, aki Pier Paolo Pasolininek, a legendás olasz rendezőnek volt egykor legkedvesebb színésze és múzsája is egyben. És ha már a nagy filmeknél tartunk: Tarr Béla Sátántangójának egyik kulcsszerepét, az orvost a német színészlegenda és író, Peter Berling játszotta. Mészáros Márta rendezte Isabelle Hupper francia színésznőt az Örökségben és Anna Karinát az Olyan, mint otthonban, utóbbi Jean-Luc Godard egyik kedvenc színésze volt. Csakúgy, mint Jean-Pierre Léaud, aki viszont Sándor Pál filmjében, a Csak egy moziban vállalt szerepet 1985-ben.

Kicsit még visszatérve Szabó Istvánra és Az ajtóra: szerepelt benne a cseh rendezőlegenda, Jiří Menzel is, aki előszeretettel tűnik fel magyar filmekben, játszott többek közt A bárányok utolsó megkísértésében (Szilágyi Andor filmje), a Szabó István rendezte Rokonokban is, és államtitkárt alakított a Franciska vasárnapjaiban, de még Koltai Róbertnek is sikerült rávennie, hogy a Világszám! című filmjében megjelenjen. És ha már csehszlovák filmművészet – sokak számára okozott egykor katartikus élményt Švejk, a derék katona, az őt alakító Rudolf Hrusínský később egy magyar filmben, Kamondi Zoltán Halálutak és angyalok című drámájában is főszerepet vállalt. Legendás színészek játszottak Zsigmond Vilmos 1991-es filmjében is, Michael York (sokak számára csak D’Artagnan) és Liv Ullman, Ingmar Bergman múzsája keserű történetben küzdöttek meg egymással. A Hair című musicalfilm jó néhány zene- és filmrajongó kedvence 1979-es megjelenése óta, a Claude szerepében csetlő-botló John Savage pedig öt évvel később már a tragikusan korán elhunyt kiváló rendező, Gábor Pál Hosszú vágta című filmjében szerepelt. A mű nem talált kedvező fogadtatásra, a rendező pedig évekre visszavonult. A kicsit avíttas (és nagyon hiányos) felsorolás mellé jár egy, a mai fiatalok számára is ismert és szeretett arc: Michael Gambon sok gyerek szívébe lopta be magát a Harry Potter-filmek Dumbledore professzoraként. Makk Károly viszont A Játékos című filmjében osztotta rá Fjodor Dosztojevszkij szerepét.

Rengeteg külföldi színész szerepelt tehát magyar filmekben. De az biztos, hogy egyikük sem tett olyan mély benyomást a kényszer-mozilátogatásra kárhoztatott diákokra, mint Franco Nero, aki vigyázó tekintetével felügyelte végig a csaknem kétórás Honfoglalást.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!