Salman Rushdie: A Golden ház
Unalomba fúl – tehát nem full unalmas a rég- óta az Egyesült Államokban élő, bombayi születésű szerző legújabb regénye. Ugyanakkor!... Természetes, még a legnagyobb remekműalkotókkal is előfordul, hogy néha gyengébb munka kerül ki a kezeik közül, nem szégyen, még a legnagyobb rajongóknak is illik ezt elfogadni: az író is emberből van. Rushdie eddigi életműve szerencsére bővelkedik a magas szépirodalmi minőségű (mindemellett élvezetet nyújtó) alkotásokban, így az, hogy becsúszik egy kevésbé tetszetős, nem akkora probléma. Az előző regénye, a mesés Két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszaka mindenesetre sokkal szórakoztatóbb és összeszedettebb volt.
A mostaninak épp az a baja, hogy túl sokat markol, ám keveset fog: kiszámítható, túl közhelyes, a végkifejlet meg mintha magán viselné egy könyvkiadós marketingmenedzser által összehívott tesztközönség ízlésének nyomait – a többségi (amerikai) közízlését. Rushdie nem elégedett meg azzal, hogy elmondja egy titokzatos család (Goldenék) New Yorkba költözésének és új életének történetét. Megtöbbszörözte a narratívát: egyfelől metafiktívvé tette, azaz a mese írója, René Unterlinden is főszereplővé lép elő, az ifjú forgatókönyvíró keze alatt a sztori – rengeteg filmes és filmtörténeti, valamint irodalmi utalás révén – elválik önmagától, soha nem tudhatjuk, mi a képzelet, mi a képzeletbeli valóság, magyarul: ténylegesen mi a történet; másfelől Rushdie társadalmi regényt írt. A 2008-tól 2016-ig tartó Obama-korszak New Yorkból szemlélt hanyatlástörténetét, ami egy popkulturális képregénymozi világába torkollik, ahol Trump-Joker lesz a valóságon túli valóság, az igazságon túli igazság, a Gothammé változó város és Amerika ura. Tehát itt is az alternatív tények birodalma kerül előtérbe, és nincs az a Batman vagy -girl, aki felemelkedne és felülkerekedne rajta.
Mindezt akár szellemesen, szórakoztatóan és lényegretörően is meg lehetett volna írni – ám ehelyett terjengős, széttartó, kedélyeskedő, didaktikus, az intellektualizmust pajzsként feltartó kávé- házi filozófiát kapunk. Elvileg a gonoszság és az igazság természetrajzát szálazná szét a regény, ám egy maffia-szappanoperává züllő, a nemi identitás problémáját analizáló, politikailag-társadalmilag tanácstalan regény- és filmmozaikkatyvasz a végeredmény. Az írói szuperképességen most mintha eluralkodott volna a civil személyazonosság.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
