Kicsit az Eurovíziós dalversenyekre is emlékeztetett a Fonogram zenei díjátadó: erős stílus- és színvonalkavalkád, néhány kellemes zeneszám és jóval több kellemetlen jellemezte az estét. Pedig a rendezők és a köztévé igyekeztek nagyszabásúvá varázsolni a Millenáris színpadán tartott rendezvényt.
A kategóriák is furák nekem, az év szórakoztató albumába például a mulatós szintizéstől a rock and rollig minden belefért. A pop-rock műfajt viszont szétbontották klasszikus és modern irányra, ami kevésbé logikus, mint a klasszikus és a kortárs komolyzene szétválasztása. A régi megasztárosok, és most már az RTL-es tehetségkutatók sztárjai közül is ott voltak páran a jelöltek között. Caramel hiányzott. Csak nekem tetszett a Lélekdonor?
Bár pöpec volt a táncoló fényreklám a műsorrészek között, jobban díjaztam volna azt az egyszerű gesztust, ha kiírják a fellépő zenészek nevét. Vagy legalább bemondják. Nem bántam, hogy nem ismertem fel a kezdődalban Varga Viktort – boldog ember voltam, míg nem hallottam ezt a Lehet zöld az ég című akusztikai tömeggyilkosságot. De legalább élőzene volt – mellépengetéssel, hamis hangokkal.
Az elegáns színpadképhez kevéssé illett, ahogy egyesek farmergatyában, kockás ingben és párducmintás kiskosztümben jöttek-mentek. Persze a zenészeknek szabad, de Mick Jagger is öltönyt vesz az MTV-gálára, tehát inkább az esemény komolysága nem volt világos, még a részvevők körében sem. Bezzeg Mága Zoltánnak van stílusa! Még nejét is megpuszilta, mielőtt felment a színpadra. Miután párás szemmel egy tízéves leukémiás kislány gyógykezelésére ajánlotta fel a díjjal járó másfél millió forintot (itt került szóba először, hogy pénz is van), csókokat dobálva lelkendezett: „köszönöm hazámnak, köszönöm!” Így kell ezt csinálni, mint Hollywoodban!
A ceremóniamesterek, Vágó Piros és Gundel Takács Gábor annyira komolyak és méltóságteljesek voltak, hogy minden második mondatukra jutott egy „díj kerül kiosztásra” és egy „nyertesekre derül fény”. Vágó Piros helyes, lelkes, mosolygós, és kék selyemruhája is bámulatos volt. Talán rádiós szakmai ártalom lehet, hogy úgy dagasztja a mondatokat, mint aki nem tarthat szünetet, például: „csak hogy az estére nézvést eláruljak egy-két, talán kulisszatitoknak számító információt”.
Imádtam az olyan veretes beszédeket, mint „zene nélkül sokkal szegényebbek lennénk” (Rákay Philip, az m1 intendánsa) meg „tapsoljuk már meg a magyar zene ünnepét” (Csiszár Jenő, Classz FM). Végül Ákos adott minikoncertet, elénekelte minden idők legbénább szövegű magyar dalát, „A fénybe nézz”-t. Szerencsére senki nem vette komolyan, különben kitört volna egy kisebb tüsszentéshurrikán a nézők közt.
Fonogram Magyar Zenei Díj, m1, március 2.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
