Világszínvonalú, több százmilliós, új stúdiótechnikával büszkélkedhet a TV2. Ellátogattunk a digitális fellegvárba, s próbáltuk megtudni, hogy a hazai tévés közegben egyedülálló újításból mit vehet észre az egyszeri tévénéző, ha odakapcsol.

 
TV2 vezérlő

Mintha egy laboratóriumba lépnénk: csak suttogni szabad, minden tiszta, rendezett, szinte nyoma nincs annak, hogy ebben az 50 négyzetméteres helyiségben többtucatnyi ember dolgozik egész nap. Sehol egy kávésbögre, netán szendvicsmaradék, de jegyzetek, papírok sincsenek az asztalokon. Óriásmonitorok világítanak, mindegyik előtt keverőpult, rengeteg gombbal.

Középen osztott képernyős monitor, amelynek mindegyik kis képén Gaál Noémi „időjárás-felelős” látható. A Tények utáni időjárás-jelentést veszik fel, ezért kell csendben maradnunk. A profi időjós kétszer sül csak bele a szövegbe, sokadik felvétele ez ma már, elfáradt. Van, hogy elsőre is sikerül, de most nyelvtörősebb a szöveg. Majd egy perc alatt új külsőt kap és újból mutogatja a virtuális háttéren a csúcshőmérsékleteket – ez majd holnap reggel megy adásba, ha csak nem érkezik valami markáns front, mert akkor újra kell venni az egészet. Az automata felismeri Gaál Noémi hangját, beszédtempóját és tudja, melyik háttér, hangeffekt, dallam szükséges. Ahogy véget ér a felvétel, a háttértárba kerül, azonnal vágható, és akár pár perc múlva már mehetne is adásba.

A nagyszabású technikai fejlesztések révén március vége óta automatizált stúdióvezérlőből jelentkeznek a csatorna aktuális műsorai, például a Tények, a Mokka és a Napló. „A HD technológia ma már nem elég, most a szinte teljesen automatizált newsroom számít a legmodernebb vívmánynak.

A több százmilliós beruházás nagy része a csatorna saját forrásából valósult meg, s vettünk belőle öt új HD kamerát, valamint 22 óriásmonitort a vezérlőbe” – magyarázza Farkas Tamás, a TV2 stúdió műszaki vezetője.

A manuális vezérlőt összevonták a digitálissal: a Mokkához a manuálist, a Tényekhez az automatát használják, ez utóbbi műsort robotkamerákkal veszik fel, így elég két technikai segítő az adáshoz. „Az űrhajóérzést akartuk oldani, ezért a legmodernebb technikát kellemes munkakörnyezettel ötvöztük: az asztalok fölött egyénileg irányítható és állítható kislámpák világítanak, az egyedi fényforrást kifejezetten nekünk gyártották” – mutatja Farkas Tamás.

A több tízméternyi kábelt az asztalokba rejtették, illetve egy dizájnelemnek tűnő szekrényben tárolják. Az új optikai kábeleken pedig akár egy kamion is átgördülhet. Ez azért fontos, mert sokszor hóban-fagyban vagy éppen forróságban használják azokat kinti forgatáskor.

Az új rendszerrel nem helyhez kötött a munka, a newsroom minden számítógépén elvégezhető a feliratozás, a szerkesztés. További előnyök, hogy csupán 15 másodperc szükséges aTényekből a Mokkába való átálláshoz, egy kattintás csak átváltani az egyik műsor hátteréről a másikéra. Ehhez eddig több tucat kábel áthúzására és jóval több időre volt szükség. „Az újítás lényege, hogy dögösebb lett a kép. Nehezen mérhető, hogy több lesz-e a nézőnk, de ha nem megyünk a technológiai újítások elébe, az nézőelvándorláshoz vezethet” – magyarázza a műszaki vezető a váltás szükségességét.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!