Elég szakadt már ez a szegény hátizsák, gondolod, ahogy felteszed a poggyásztartóra.
Kifejezetten rongyos, két helyen már megvarrtad, és egyszer még egy profi javításra is elvitted, ahol egy jó tenyérnyi folton frissre cserélték rajta a gyöngyvásznat, és pótolták a cipzár húzóit, de azóta csomó másik helyen már elrongyosodott, lassan olyan lesz, mint Thészeusz hajója, talán csak a cipzár marad meg az eredeti zsákból magából.
Nem baj, amíg lehet, nem fogod lecserélni, hűségesen eljött veled Chicagótól Szöulig, bejártátok együtt a fél világot.
Előveszed a könyved, olvasni kezdesz, a könyv jó, semmire se figyelsz.
Arra nézel fel, hogy valaki üvöltve rohan végig a vonaton, a papírjaim, kiáltja, mind benne vannak az orvosi papírjaim, elrohan melletted, ellopták a bőröndöm, segítsenek, jó emberek, segítsenek.
Felnézel a poggyásztartóra.
Nincs ott a zsákod.
Ott kell lennie, gondolod, csak képzeled, hogy nincs ott.
Felállsz, odanyúlsz, közben az jut eszedbe, hogy mekkora hülye vagy, nem látod, hogy nincs ott, mekkora hülye vagy, minek nyúlsz oda, minek tapogatod az üveget, minek tetted fel a polcra, hogy lehettél ekkora barom.
Rémület kavarog a gyomrodban, hideg és szédítő, mintha mélység fölött állnál, jaj, most mi lesz, gondolod, közben már üvöltesz is, az enyémet is, az enyémet is ellopták, kiáltod, rohanni kezdesz végig a kocsi folyosóján, pont, mint előtted az az ember, elkapott téged is a ragály, tolvajok, kiáltod, tolvajok, csattogó cipőkkel rohansz. Itt kell lennie, a vonaton kell lennie, azóta nem állt meg, meg fogod találni és vissza fogod szerezni tőle, nyomás.
Rohansz végig a fülkéken, ide-oda nézel, hátha meglátod, nem látod meg, a bácsi rohan veled szemben, egy magas srác volt, mondja, magas szőke, sehol nem látom, bezárkózott a vécébe, nem tudom kinyitni, kiáltja.
Már a vécéajtónál álltok, ököllel ütitek, nyissa ki, kiáltjátok, nyissa ki azonnal. Közben pörög végig a fejedben, hogy mi volt a zsákban, a laptopod, a ruháid, a zenejátszód, a tisztálkodószereid, a három üveg nagyon drága bor, amit a barátodnak hoztál ajándékba, a fényképezőgéped a lementetlen képekkel, a kedves mandzsettagombjaid, a régi kedves fejhallgatód, csupa jelentéktelen, de neked fontos apróság, az évek során hozzád nőtt tárgyaid, szinte a személyiséged darabjai. Ütöd az ajtót, mindjárt betörik, nem lehet itt a tolvaj, valahol máshol kell lennie, mért zárkózna be oda, ahonnan nincsen kiút.
Otthagyod az ajtót, rohansz újra végig a vonaton, ismerősökkel találkozol, mondod nekik, mi történt, néznek rád, mint egy félőrültre, rohansz tovább, hol a zsákod, sehol nincs, sehol nincs, a vonat elejére értél, hol a kalauz, nincs kalauz, jó, indulsz vissza a vonat eleje felé, sehol semmi, megint a vécéajtóhoz érsz, a bácsi ott tárgyal a kalauzzal, a vécé rossz, azért van bezárva, mondja a kalauz, rohansz tovább, sehol semmi, sehol semmi.
A vonat lassít, megáll egy pályaudvaron, lelépsz a peronra, ha leszáll valaki a zsákoddal, azt meg fogod látni, baj van, a vonat közepén vagy, nem tudsz egyszerre mindkét irányba nézni, ide-oda fordulsz, érzed, hogy beleszédülsz, a bácsi azt mondta, magas szőke, hátha legalább azt meglátod, és tényleg, a vonat elejénél egy magas szőke férfi halad sietősen a tömegben, rohanni kezdesz, ő nem fut, csak gyors léptekkel megy a többiekkel, erre mondják, hogy feltűnés nélkül, mindjárt utol fogod érni, közben az jut eszedbe, hogy a vonat mindjárt el fog menni, most mi lesz, de aztán meglátod, hogy a fickó vállán ott a zsákod, féloldalasan vette fel, mindjárt ott leszel, mindjárt eléred, valaki egy poggyászkocsit tol eléd, majdnem keresztülesel rajta, leversz róla két bőröndöt, elnézést, kiáltod, a szőke fickó sehol nincs, aztán mégis meglátod, egy oszlop mögött áll, a fülén telefon, már ott is vagy mellette, megfogod a zsák fogóját, lerántod a válláról, vagyis csak próbálod lerántani, mert a pánt nem jön le a kezéről, feléd fordul, az arcán döbbenet, add vissza, kiáltod, ez az én zsákom, ahogy magad felé rántod, érzed, hogy baj van, a te zsákod fülének belső merevítője már réges-rég eltörött, emlékszel az érzésre, ahogy borosüvegekkel telepakolva kiemelted a kocsi csomagtartójából, és érezted, hogy a kipárnázott gyöngyvászon fogó belsejében megroppan és három darabra törik az üvegszál.
Még mindig nem engeded el a zsákot, nézitek egymást a fickóval, most te vagy a tolvaj, az arcod forró a szégyentől, elengeded a zsákot, mondod, hogy bocsánat, most lopták el a zsákod, pont ilyen volt. Persze, persze, sziszegi a fickó, elfordul.
Még épp eléred a vonatot, mielőtt kihúz a pályaudvarról, lehajtott fejjel, a bakancsod nézve mész vissza a helyedre, amikor egy ülésre téve meglátod a zsákod. Nyitva van, kilóg belőle az inged ujja. Szédülve ülsz mellé, belenyúlsz, a ruháid megvannak, a borosüvegek is, csak a fényképezőgéped meg a laptopod tűnt el.
Felemeled, mész, a tolvajra gondolsz, arra, hogy két perce még ő fogta a zsákod és sosem fogod megtudni, ki volt.
(Elhangzott a Múzeumok Éjszakáján a Petőfi Irodalmi Múzeumban.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!