Simet László drótkötéltáncos, motorozik is a magasban, gyorsan pörgő óriáskeréken is egyensúlyozik. Vállalva az életveszélyt, mindig biztosítókötél nélkül dolgozik. Bejárta a világot. Kedden éppen Kanadába utazik. Nyáron a híres Soleil Cirkuszban látható, ahol már többször szerepelt.
– Ez volt az első „égi sétám”. Pár sötét gondolat megfordult előtte a fejemben. Ráadásul este volt, olyan erős katonai fényszórókkal világítottak meg, hogy szinte kiszúrták a szememet.
– Nyilván jobb lenne nem lefelé néznie, de a kötelet kell figyelnie, vagyis óhatatlanul állandóan látja azt a mélységet, ahová leeshet.
– Ez így van. Két-három méterrel magam elé nézek, így látom, hogy mi van alattam.
– Mindig biztosítókötél nélkül dolgozik, ezért nyilván előfordultak vészhelyzetek.
– Angliában például megcsúszott a drótkötélen a lábam. Ez veszélyesebb, mint az egyensúlyvesztés, mert ilyenkor a másodperc törtrésze alatt minden előzetes jelzés nélkül lezuhanhat az ember. A két lábam a drót köré került, kézzel elkaptam a drótot, és körbepördültem. Ekkor kezdtem észbe kapni, hogy mi is történt, a reflexek, a sok ezerszer begyakorolt mozdulatok mentettek meg. Utána egy ideig mintha tojáson lépkedtem volna, úgy dolgoztam.
– Nézők nem kerültek már ön miatt veszélybe?
– Szöulban igen. Olyan elegáns színházban léptem fel, amiben vacsoráznak a nézők, akik fölött végeztem a mutatványom. Gólyalábon mentem a kötélen, és elszakadt az a szíj, amivel a gólyaláb a lábamhoz volt erősítve. Abban a pillanatban orra estem. Ilyenkor nincs mese, az ember reflexszerűen menti az életét, nem tudok semmire tekintettel lenni. Automatikusan eldobtam a rudat, amivel egyensúlyoztam, hogy elkaphassam a kötelet. A rúd, mint egy dárda belefúródott a földbe, de szerencsére el tudtak ugrálni a vendégek, senkit nem ütött agyon. A cirkusz veszélyes üzem, minden rizikót nem lehet kizárni.
– Egy gyorsan forgó óriáskeréken is fut, ugrókötelezik, eszelős kunsztokat mutat be. Állítólag erre a mutatványra úgy kérte fel a londoni cirkuszigazgató, hogy az az artista, aki ezt csinálta, meghalt nála a szám közben.
– 1994 karácsonyán, a premieren leesett egy fiú, és ott halt meg a manézsban.
– Fölhívta az igazgató, hogy meghalt valaki a mutatvány közben, de azért a következő műsorban csak szüksége lenne egy ilyen számra?
– Ez így sarkos fogalmazás. Régi barátom a cirkuszigazgató, beszélgettünk, és fölmerült az ötlet, hogy mi lenne, ha… Aztán betanultam ezt a számot, amit azóta is csinálok.
– A tapson kívül máshogy is kifejezik a nézők azért a hálájukat, hogy életveszélyt vállal?
– Jordániában például az egyik előadás után bejött egy, mint később kiderült, dúsgazdag hölgy, burkában, kísérőkkel, és igen sok pénzt nyomott a markomba. Zavarba jöttem, visszaadtam neki, ő újra a kezembe tuszkolta, ezt eljátszottuk néhányszor, majd egyszer csak abbahagyta a tukmálást, megfordult, és egy szó nélkül, megsértődve elment. Utána mondta a tolmácssrác, hogy bizony ez elég sok pénz volt, körülbelül egyéves keresetem. Ekkor már kicsit bántam, hogy nem fogadtam el.
– Igaz, hogy sárkányrepülőzik és repülőt vezet?
– Sárkányrepülőzés helyett már siklóernyőzöm, és 1993-ban letettem a magánpilóta-jogosítványt, amikor tehetem, repülgetek. De soha nem mernék ejtőernyővel leugrani, mert iszonyodom mindenféle eséstől, zuhanástól. Talán pont azért, mert az én életem arról szól, hogy nem szabad leesni.
– Az első felesége öt hónapos terhesen még dolgozott a magasban. A második felesége, aki szintén partnere, éppen terhes…
– Vele ezt nem csináltatnám, én sem vagyok már olyan hajcsár, mint korábban.
– Most, hogy negyedszer is apa lesz, nem fél jobban?
– Nem, mert már egy profi apa vagyok. Olgán veszem észre, hogy ő jobban fél. Én eddig is maximálisan vigyáztam. Soha nem úgy álltam hozzá a mutatványhoz, hogy fölmegyek, aztán majd csak lesz valami. Úgy megyek föl a drótra, hogy onnan én le is fogok jönni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
