A rózsa nevének írója nyolcvanadik születésnapját ünnepelte a minap. A jeltudományok, a szemiológia egyik atyaúristene, a tömegkultúra tudósa már elfárad, ha meg kell másznia egy lépcsősort: „ejha, barátom, hiába, rég elmúltam hetvenéves!”, viccelődik minden alkalommal. Umberto Eco azonban még mindig élénk szellemi életet él. Az európai öntudat erősítésére például egy újabb szexuális forradalmat javasol.

 
Umberto Eco

„Ha én, aki cseppet sem értek a gazdasághoz, az adósságválságról kell beszéljek, mindig azt hangsúlyozom, hogy a kultúra, és nem a háború az, ami erősíti európai öntudatunkat” – meséli Umberto Eco milánói irodájában, posztmodern Nespresso-kapszulás kávéját szürcsölgetve. Kontinensük identitástudatát egy szóval jellemzi: sekély. „Úgy gondolom, valahol a felszínes és a mély között van félúton. Az egyetemi cserediákprogramot, az Erasmust aligha emlegetik a napilapok gazdasági hasábjain. Pedig pont az Erasmus-program nevelte ki az európai fiatalok első generációját. Én ezt hívom szexuális forradalomnak. Gondoljunk csak bele: egy katalán fiatalember találkozik egy flamand lánnyal a párizsi Erasmus kollégiumban. Szerelembe esnek, összeházasodnak, igazi európaivá válnak, ugyanúgy, ahogy majd a gyerekeik is azok lesznek. Polgármestereknek, brit televíziós személyeknek beszéltem már arról, hogy nemcsak diákoknak, hanem kézműveseknek, vízvezeték-szerelőknek értelmiségieknek is kötelezővé tenném az Erasmus-módszert. Többségük kifakadt az ötlet hallatán. Ez egy vonzó ötlet, a büszkeség Európában mégis a populizmusnak és ellenségeskedésnek ad zöld utat.

Európa gyenge identitástudata már az adósságválság előtt megmutatkozott: mi más lenne az oka annak, hogy az euró bankjegyekre nem fontos történelmi személyek arcát, hanem tájképeket nyomtatnak? Európa az a kontinens, amelyik mindig képes volt egybeolvasztani a különböző öntudatokat, de azokat sohasem tévesztette össze. Mindig is kényelmesen elfért egymás mellett Vénusz és a feszület, a Biblia és az északi mitológia. Pontosan így képzelem el a jövőt is.” Umberto Eco egyáltalán nem pesszimista. Szerinte a nemzetközi piac az összes defektusával sem vezethet háborúkhoz, még Kína és az Egyesült Államok között sem. „Európa sosem lesz az Európai Egyesült Államok: sosem lesz egy nagy ország, amelyben ugyanazt a nyelvet beszélik, mint ahogyan Amerikában. Túl sok nyelvet beszélünk, túl sok kultúránk van, mégis tájékozódunk egymásról. Szóval kiknek az arcképét is kéne az eurókra nyomni? Talán olyanokét, akik emlékeztetik a világot arra, hogy mi nem felszínes, hanem mély érzésű európaiak vagyunk. Nem politikusokat, akik szétválasztottak minket, hanem a kultúra arcait, Dantét, Shakespeare-t, Balzacot, akik egyesítettek minket.

(A La Stampa interjúja alapján) 

(K. O.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!