Szeretné tudni, milyen a vitorlássport? Akkor álljon be egy hideg vizes zuhany alá a legelegánsabb öltönyében és a legdrágább cipőjében, és miközben ömlik önre a víz, folyamatosan tépkedjen szét százdollárosokat. Ilyen…

 
Bohanek Miklós

A viccesnek szánt útravaló korántsem vicc: a vitorlázás mindig is az elegáns – értsd: gazdag – urak és hölgyek sportja volt. És az is maradt. Közben akadt némi szünet, amikor is a munkásság és a vele szövetséges dolgozó parasztság is hajóra szállhatott – amit leginkább a szakszervezetek, a gyárak, a hivatalok és a minisztériumok birtokába került vitorlásokon tehettek. Először ismerkedjünk meg témánk helyszínével és tárgyaival.

A helyszín – mi más? – Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava, a Balaton leend. A riport tárgya, pontosabban tárgyai pedig vannak úgy 5-15 ezernyien: ennyi vitorlás található jelenleg a tavon. A meglehetős szórás azt jelzi, hogy még a szakemberek sem tudják, mennyi hajó úszkál Balatonkenese és Keszthely között.

Aki néhány évre, netán évtizedre kihagyta nyári programjai közül a Balatont, rá sem ismerne a mai tópartra. Ahogy e sorok írója is csak bámult azon, amit egykori kedvenc helyein – Balatonföldvár, Siófok vagy Aliga kikötőiben – tapasztalt. Hogy mindjárt a földvári mólóval kezdjük, ahol egykor, némi túlzással, egyedül a kikötőőr szurkos faladikja búslakodott, mára a tó legnagyobb kikötője lett: 400 vitorlásnak ad helyet, no meg áramot, vizet, tusolót, mosdót, ahogy azt bárhol a világon tapasztalhatjuk. A földvári kikötőben sétálva pont úgy érezhetjük magunkat, mintha az Adrián lennénk. Alaposan megnőttek a kikötők, meg a hajók is – vetem fel Ruják Istvánnak, aki nemcsak a vitorlásszövetség kommunikációját viszi, hanem maga is gyakorlott vitorlázó, oktató, versenybíró, charterhajókat vezet az Adrián, számos szakkönyv szerzője, vagyis ő az, aki mindent tud a vitorlás életmódról. – Hol vannak már a rozoga Kalózok, a kis finn dingik, akkora hajók feszítenek egymás mellett, hogy simán tagok lehetnének még az egykori Füredi Yacht Egyletben is…

„Ez igaz, de a hajók méretével nem növekedett arányosan a kapitányok tudása. Ma már 30, esetleg 40 ezren is vitorláznak, a tehetős vesz egy hajót, urambocsá’, vesz hozzá egy vezetői engedélyt is, aztán nekivág a tónak. Jó esetben csak kiröhögik, rosszabb esetben összetöri magát, másokat. Nem fogja elhinni, de előfordult, méghozzá a Kékszalagon, a tó legrangosabb versenyén, hogy viharba került a mezőny, s az egyik versenyző mentőmotorost kért. Odamegyek, kérdem, mi a baj? Ki akarok állni – mondta az ijedt kapitány. Hát állj ki, válaszoltam, húzd le a vitorlát. Azt hogy kell? – kérdezte az illető… Ez persze az egyik véglet, a másik pedig, hogy egyre többen és egyre komolyabban versenyeznek. A már említett Kékszalag idei futama éppen a jövő héten indul – ez a legnagyobb hagyományokkal rendelkező verseny, először 1934-ben rendezték, a táv 160 kilométer –, akár 600 hajót is neveznek, fedélzetükön kétezer résztvevővel. Nagy a tét: tavaly a Fifty-Fifty névre hallgató, kéttestű katamaránnak sikerült megdöntenie a Nemere II. cirkáló 57 éve: 1955-ben felállított, 10 óra 40 perces rekordját 5 perc 45 másodperccel. A nagy kérdés: lesz-e az idén is rekorddöntés?”

A kikötőket járva láthatunk eldugott kicsiket és zajos nagyokat. Csopakon például a ’70-es évek eleje óta várja az EGIS gyógyszergyár dolgozóit egy kis búvóhely, helyén egykor a veszprém-völgyi apácák fürdőztek. A mólóhoz kötve ma is ott pihen a híres Scutamil nevű 50-es cirkáló, amely sokáig legyőzhetetlen volt a vízen, ahogy a Scutamil nevű gyógyszer is a mozgásszervi betegségekre ajánlott medicinák között… Vele ellentétben Füred nemcsak az egyik legrégebbi, de az egyik legélettelibb kikötő is. Böröcz István igazgatja a 186 hajót befogadó helyet, ránk is alig van szabad perce. „Június végétől július 21-ig a fiatal vitorlázók, a Laser osztály tartotta itt világ- és Európa-bajnokságát. Ötven országból 400 fiú és 200 lány érkezett, s ahogy elmentek, indul a Kékszalag” – tudjuk meg tőle.

Amúgy szinte nincs hétvége, hogy valahol ne lenne valamilyen verseny. Fűzfőn éppen a Rumcájsz-kupa zajlik, Kenesén a borregatta indult; a balatoni vitorlázók nagy kedvvel vesznek részt ezeken a küzdelmeken. Persze, nem mindenki. A többség csak hajókázik, kimegy a tó közepére fürdeni, s alig várja az estét, amikor be lehet ülni valami kisebb-nagyobb kocsmába, bárba.

Füreden járva nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a minap leváltották a vitorlásszövetség eddigi elnökét, Gál András Leventét, s helyére, meggyőző fölénnyel, Kollár Lajos érsebészprofesszort választották. Mindez azt jelenti, hogy a politika ide is betette a lábát: Gál fideszes kötődésű elnök volt, leváltásának köszönhetően máris visszaléptek az ugyancsak kormányközeli szponzorok. Amúgy elég mulatságos, nem? Mármint, hogy a Balatonon is jó tudni, hogy jobbról vagy balról fúj-e a szél…

Írtuk már: a vitorlázás drága mulatság. Egy középosztálybeli Bavaria úgy 30 milliót kóstál. A legkisebb, gyerekeknek való Optimist egymillióba kerül, egy kicsit nagyobb ára 4-5 millió, a többség azonban 20- 30 millió forint között költ hajóra. Felső határ nincs, aki megteheti, akár 100-300 millióért is vásárolhat magának vitorlást. És akkor még „csak” megvettük a hajót. Viszont valahol kikötni is kell, ez a Balatonon 500-800 ezerbe kerül évente, amihez hozzászámítanak minden mást, például a hajó kivételét és berakását, valamint a téli tárolást. És mentsen meg mindenkit a javítástól a hajósok védőszentje: Szent Miklós, Szent Kristóf vagy Nepomuki Szent János; belőlük is több akad… Egy olcsóbb vitorla varratása 15-30 ezer forint négyzetméterenként, a hajótest apróbb sérüléseinek javításáért súlyos tízezreket kérnek, egy közepes méretű hajó átfestése pedig akár másfél millió is lehet. És akkor még nem ettünk egy falatot sem, nem ittunk egy pofa sört sem, mi több, még meg sem érkeztünk autónkkal a kikötőbe.

Érdemes tehát megfontolni: inkább fektessük be azt a pénzt, amiből vitorlást vennénk. Ha van 30 milliója, és a kamatokból sikerül úgy 10 százalék körül kivenni, akkor béreljen inkább hajót. A kamat évi 3 millió lesz, egy hétre egy családnak is megfelelő hajó bérlése 300 ezer körül van, vagyis a hárommillióból éppen tíz hetet vitorlázhat. És mennyit is tud vitorlázni egy évben? Két, esetleg három hetet?

De ha már vitorlázók lettünk, tanuljunk meg vitorlásul is. A főleg külföldről érkezett szakkifejezések használata nem feltétlen idegenmajmolás, azért praktikusak, mert rövidebben és gyorsabban kimondhatóak. Például, amikor krajcolunk, akkor azt úgy kellene mondani, hogy széllel szemben, negyedszéllel vitorlázunk, csapást váltunk…

Kedvencem a Mannschaft, magyarul: mancsaft. Az illető kötelmeit rögzítő szabályzat szerint: „A mancsaft fellelhető a kikötőkben, a hajó körül, továbbá rendszeresen látogatást tesz a kocsmákban, hogy biztosítani tudja a kapitány kifogástalan ellátását. A jó mancsaft szorgalmas, fáradhatatlan, erős, villámgyors és gondolatolvasó. A kapitány szemvillanásából tudja, hogy mikor kell sört nyitni, ezután tölt a kapitánynak, és hangosan figyelmezteti, ha a vitorlás éppen egy uszály alá készül becsúszni…” – az állást a cikk szerzőjének találták ki.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!