Nagyot szólt a Fesztiválzenekar éjféli koncertsorozatának október 13-i fellépése a Millenáris Teátrumban, akkorát, hogy elhallatszott a The New York Times szerkesztőségébe is.
Különleges bemutatót láthattak, akik éjjel élnek, de legalábbis későn fekszenek. Fischer Iván, akit a német Klassik Radio nemrégiben választott be a világ tíz legjobb karmestere közé, első hazai szerzői estjén opera-ősbemutatót is tartott. Egyelőre úgy hírlik, egyszeri alkalommal élvezhette a közönség a tiszaeszlári vérvádról szóló A vörös tehén című egyfelvonásost, mert a szerző nem tervez belőle több előadást.
Felvezetésül a művész elkápráztatott A mérgespók (sic!) című, külföldön már játszott darabjával. A misztikus ízeltlábút leleplező történet a japán no színház közismert drámájának kabukiba oltott, alig húszperces változata, valóságos kis műremek. A sziporkázó zenei ötletekkel és idézetekkel-utalásokkal teli, szatirikus jelenet a pókot alakító táncos lenyűgöző teljesítményével vált tökéletessé. A hatást fokozta a gonosz fölött aratott diadal megünneplésére összesereglett szereplők ajkán felharsanó, mozgalmi dalokat idéző kórus, amelynek végtelenül ironikus hangvétele fergeteges sikert aratott.
Fischer Ivánt régóta foglalkoztatta a 19. századi keresztény Solymosi Eszter rituális meggyilkolásával vádolt zsidó férfiak története, többször nekilátott, hogy operát írjon belőle, mígnem Tiszaeszlár megkerülhetetlenül aktuális nem lett. De nem is maga a per, hanem a lélektani rejtély izgatta igazán, mondta elöljáróban A vörös tehén című kamaraopera kezdete előtt a részben babzsákokon ülő közönségnek.
Aztán megjelent a színen egy hirtelenszőke copfos, mezítlábas lány, vörös papírmasé tehenet vezetve, és csengő hangon énekelt. Az ószövetségi jelentőségű, életnagyságú bábuállat az első jelenet végén csupán rálépett Eszter lábára, amivel elindította a lavinát – egyelőre láthatatlanul. Akkor még féktelen (és kissé hosszúra sikeredett), táncos-mulatós jelenet közepébe csöppentünk, a Krúdy Gyulánál (ő maga is színre lépett) megismert Veres Tehén fogadóba, ahol pajeszos, fekete kaftános fiú ténfergett vágyakozva a dáridózó fiatalok között – ő volt Móric, aki később majd elárulja övéit és zsidóságát is megtagadja. Aztán következett a kocsmárosnő, a szénaboglyányi vörös loboncáról híres asszonyság (a fogadó névadója), és bravúros áriával hengerelte le a duhajkodókat meg bennünket. A groteszk, ironikus hangvétel tragédiát sugallt. Eszter eltűnése és Móric elrapelt vallomása megalapozta a vérvádat, a fiú apját és fivéreit bilincsbe verték.
Az opera legemelkedettebb pillanatában megjelent az idős Kossuth Lajos, tiltakozva az antiszemitizmus ellen. A mezőn a vörös tehén a megtisztulásról énekelt. A zsidó férfiakat fölmentették, az apa szótlanul kapaszkodott fel a vonatot imitáló alkotmányra. Magához ölelte áruló fiát.
Azon a vonaton egy pillanatra mindannyian rajta voltunk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
