Egy otthon koreográfiája

A táncművész, ha nem táncol, általában akkor is a művészeten töri a fejét. Mi történik, ha férjhez megy, gyereket szül és beszippantja az otthon vákuuma? Hogyan zsonglőrködik számos szerepével, pelenkákkal és pliékkel, hormonális és érzelmi cunamival, állandó időpréssel és az ezek alól folyton kiserkenő alkotási vággyal?

Réti Anna kétszeres Lábán-díjas koreográfus (2015-ben az Aerowaves nemzetközi kortárstánc-szervezet is beválogatta az „európai top 20”-ba) két kisgyermeke mellől mostanság a próbateremig se jut el, otthon viszont két etetés közt is minikoreográfiákat készít. Számára ez a reset gomb, a napi mozdulatmeditáció, villanásnyi önreflexió, lógás a szeren, amit majd kidolgoz és befejez, „ha lesz egy kis ideje”.

Otthona korlátjaiba kapaszkodva valósította meg az alkotói szabadság igen magas szintjét: a falakat, bútorokat, közlekedőket, asztal alatti zugokat használva tánctérnek. Beengedte lakásába a nézőket, mert ez csak itt, csak ebben a bizalmi állapotban működik, mialatt a gyerekek szinte a szomszéd szobában szuszognak. Közben digitális technológiával kísérletezik, a tabletképernyők újabb virtuális tereket nyitnak meg előttünk, ahol önmagával tud beszélgetni, és mókás oktatóvideóban magyarázza el, hogyan érjük el az „anyaarcot”.

Miután férje is jelen van technikusként, a konyhaasztaluknál ülve nem is vendégnek, inkább a harmadik gyereküknek érzi magát a néző. (Anya) etet, játszik, mesél, elvarázsol minket: hol tarantinói westernhős, hol dzsungelharcos a filodendronok között, a terasz rolója mögé bújva még a 9 és ½ hét Kim Basingerjét is megidézi. S közben csak hordja fel a dagadt ruhát a padlásra – a háztartási munka a maga gépies zaj- és mozgásmintáival az absztrakciós szint és a menedék, ahol anya végre gondolkodhat, akár két zoknibáb alakjában metafizikai vitát folytatva önmagával.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!