Ezen a télen [1891-ben] végre eljutottam az udvari bálba; nem az elsőre, de a másodikra. Úgy voltam a bálokkal, hogy vágyódtam oda, de nem elégítettek ki. Ha egy asszony igazán szereti a férjét, idegen fiatal táncosok nem érdeklik.

Nagyon sajnáltam, hogy Carmen Sylva [a román királyné, Erzsébet írói neve] már régebben nagybeteg volt, és nem lesz a bálon jelen. De ott volt Károly király és Ferdinánd, akkor még nem házas trónörökös.

Az előcsarnokban fiatal katonatisztek mint rendezők várták az érkezőket, és a hölgyeket kézen fogva vezették fel a bálterembe.

Engem egy tüzérkapitány vezetett fel, és mindjárt angazsírozott a füzértáncra. Nem tudom, parancs volt-e ez, vagy önszántából tette?

Az udvari bálokon az volt a szokás, hogy a szupé a füzértánc előtt volt, és a vendégeket csoportokban hívták az ebédlőbe, ahová minden hölgy a füzértáncosával ment vacsorázni. Ennek nem örültem, szívesebben vacsoráltam volna a férjemmel.

A románok nagyon szeretik a kaviárt, és már előre figyelmeztettek, milyen remek kaviárt szolgálnak fel a bálokon, mégpedig nagy salátástálakban, úgyhogy kanállal lehet enni, mint a levest. Így is volt, és a szupé természetesen kitűnő volt, a borok és a pezsgő is. Sokat táncoltam, leginkább katonatisztekkel, és véletlenül(?) a négyest a trónörökössel egy kolonban.

De a bál másként nem tett nagy benyomást reám. Érdekesebb volt az a bál, amikor Ferdinánd trónörökös hazahozta angol feleségét, a későbbi szépséges Mária királynőt, aki akkor nagyon fiatalon, még nagyon sovány, fejletlen volt, és nem tartották szépnek. Ezt a bált a Nemzeti Színházban rendezték. A meghívott hölgyeknek nemzeti ruhában kellett megjelenniök. Román nőnek öltözve jelent meg a fiatal trónörökösné is és Carmen Sylva is. Ők páholyban ültek, és onnan nézték a táncolókat.

Én is román ruhát viseltem. Ciufleané kölcsönözte az övét, mert nekem nem volt. Nagyon díszes, értékes ruha volt, szép, hosszú fehér fátyollal a fejen, román módra felkötve. Ciufleané öltöztetett.

A telet egészségesen úsztuk meg, de a tavasz rosszul hatott Georges-ra [Júlia férje: Georges Muntureanu román építészmérnök, 1882-ben kötöttek házasságot, 1894-ben hunyt el hashártyagyulladásban; Bukarestben éltek]. Nemcsak rheumáját érezte, de hátfájásai is voltak. Az igaz, hogy sokat dolgozott. Az orvosok Herkulesfürdőt ajánlották, de Georgesnak annyi építkezése volt, hogy nem tudott elszabadulni. Ezen a nyáron férjhez ment jó barátnőm: Lupu Eliz egy nagyon gazdag fiatal özvegyemberhez, aki ügyvéd volt, és negyvenezer leit móringolt neki a házassági szerződés megkötése alkalmából.

Eliz nagyon szép kelengyét kapott gazdag nagynénjétől, akinek örököse lesz majd. Nagy esküvő volt. Az előkelő esküvőket este nyolckor tartották meg a legszebb templomban, a Domna Balassában, utána a meghívottak a menyasszony házához mentek gratulálni, ahol pezsgőt, süteményeket szolgáltak fel, és egy-két órát maradt együtt a társaság. Eliz gazdag nagynénjének szép szalonjában tartották a fogadást. Rengetegen voltunk.

Szegény Eliz! Ez a házasság rosszul sikerült.

Később sült ki, hogy a csinos fiatalember nem volt normális, hogy ne mondjam, bolond, mániákus volt. Elzárta a feleségét a világtól, még felesége édesanyját, fivérét sem engedte be a lakásba. Agyonkínozta a feleségét, és végre, mikor Eliz már nem bírta tovább, csak úgy egyezett bele a válásba, ha Eliz lemond a neki ajándékozott negyvenezer leiről. Persze, hogy lemondott szegény.

Egész nyáron nem láthattam Elizt, és a mi herkulesfürdői utunk is csak halasztódott.

Szerencsére Georges e nyáron nagyon jól érezte magát, és mikor már elkészült az építkezéseivel, beállt a zord idő.

Babeş azt ajánlotta, menjen Georges téli kúrára Budapestre, a Lukács fürdőbe. A Lukács fürdőt akkor építették át nagyszerűen, és nagyon felkapták. Erre határoztuk hát magunkat, és december közepén felutaztunk Budapestre.

Micsoda öröm volt ez! Enyéimmel négy-hat hétig egy városban lakhatni! Pesten természetesen Georges megvizsgáltatta magát specialista tanárokkal. De azok lebeszélték a Lukács fürdőről. Szükségesnek tartották azonban, pihenjen pár hétig meleg éghajlaton, mert a hátfájás, az apró fájdalmak a kimerültségtől jönnek. Túl sokat dolgozott. Pihenésre, szórakozásra van szüksége. Olaszországba küldték, de nem a zajos Riviérára. Nagy öröm volt ez mindkettőnk számára, a szép Olaszországban tölthetni pár hetet.

Elhatároztuk, hogy nem Velencével, de Rómával kezdjük. Róma, amelynek épületeit Georges mint építész olyan jól ismerte már képekből, de ösmertem én is, mert eleget lapozgattam Georges gyönyörű albumjait hosszú téli estéken, Róma nagy vonzerővel bírt reánk.

Karácsony előtt, december 23-án ültünk este a fiumei gyorsvonatra, és másnap reggel, szép, derült téli reggelen érkeztünk Fiuméba.

Hajnalodott, amikor a messzi távolban megpillantottam a tengert!

Micsoda boldogító érzés, menni, utazni valakivel, akit nagyon szeretünk, menni az örömök, élvezet felé, látni idegen világokat, megösmerni idegen embereket, szokásokat! Vannak az életben jó, felejthetetlen pillanatok.

Ilyen felejthetetlen volt az Abbáziában töltött nap is. Délelőtt megnéztük Fiumét, korán megebédeltünk, és a délben induló kis hajóval mentünk Abbázia felé. Fényesen, ragyogva sütött le reánk a nap a felhőtlen kék égboltozatból.

Hajónk már indulni akart, mikor egy csinos, elegáns férfi kérte a kapitányt, persze olaszul, várna egy pillanatig. Futva jött a hajó felé egy elegáns fiatalasszony három szép serdülő leánykával.

A kapitány tiszteletteljesen meghajolt a fiatalasszony előtt, és comtessának [grófnőnek] szólította. Később tudtam meg, hogy a fiatal férfi Perényi Zsigmond báró volt, a jelenlegi koronaőr. Valahányszor nyilvános helyen láttam őt vagy a lapokban a fényképét, gondolatban mint régi ösmerőst a múltból üdvözöltem őt, az első magyart, akivel olaszországi utamon találkoztam, kellemes emlékeztetője fiatalságom egyik felejthetetlen napjára.

Nagyszerűen éreztük magunkat délután a szép Abbáziában. Boldogan ültünk egy padon, sütkéreztünk a napon, és elragadtatva néztük a tengert. Milyen szép is a világ, mikor az ember egészséges, fiatal és pénze van!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!