Egy sziget függőségében - Gerlóczy Márton Elvonókúra címmel írt napló- és dokumentumregényt

– Milyen rendszerességgel fordul meg Thaiföldön?

– Eddig három alkalommal voltam, először tizenegy éve, még turistaként. Tavalyelőtt egy Párizsban élő magyar festőművész barátom meghívott, hogy jöjjek nyugodtan, az ottani birtokán kapok egy házat, eredetileg hozzá is készültünk az útitársammal, aki elhatározta, a kintlét három hónapja alatt megpróbál leszokni az alkoholról, de aztán leragadtunk egy szigeten, ő pedig kelepcébe került. Tavaly újra kimentem és a jegyzeteim és naplóm alapján megírtam az elvonókúra regényes krónikáját ugyanazon a helyszínen.

– Mi olyan vonzó önnek Thaiföldön?

– Bárhová elmentem volna feltöltődni, hogy egy kicsit kipihenjem ezt az országot, de itt a nyugat-európai országoknál jóval hosszabb ideig megtehetem, ráadásul, ha az ember ügyes, ez valóban a béke és a nyugalom szigete. Itt a legforgalmasabb időszakban, december és február között is négyszáz ember mozog a háromszáz méter hosszú partszakaszon. Vannak, akik ide is költöztek, egy izraeli barátom családostul telepedett le, innen dolgozik haza, biztonságosabb itt, mint Tel-Avivban. A kedvenc olasz éttermem vezetői tizennyolc éve laknak a szigeten.

– Se izgalom, se kabát, se rezsi, a regényben mégis napi rendszerességgel vezeti a költségeit, miért?

– Egyszerűen kíváncsi voltam, összességében mire mennyit költök, és eredetileg azt terveztem, hogy pontosan dokumentálom, mennyit és mit fogyaszt az útitársam, de hát ez lehetetlennek bizonyult.

– Alteregója, A csemegepultos naplójából már ismert Márczy Lajos, a „csóró magyar író” tehát feltöltődni megy, míg útitársa, a pincér alkoholizmusából próbál kigyógyulni, mindketten menekülnek valami elől. Ez afféle gyógysziget lenne?

– Valakinél működik, két öböllel odébb jógáztak a parton, egész nap gyümölcsleveket szürcsöltek, míg a miénk nyugdíjas alkoholisták gyülekezőhelye volt. Egyes finnek, skandinávok egyenesen azért jönnek ide, hogy igyanak, számukra az ivókúra az elvonókúra. A pincér, akinek minden reggel titokban lejegyeztem a megelőző napját, nem tudott megszabadulni a Margit körúttól, attól, hogy nincs kihez fordulnia, nem ért szót a rokonaival, nincsenek barátai, akikkel biztonságban érezné magát.

– Mennyire volt megterhelő írásban – főleg az ön aprólékos stílusával – végigkövetnie, rögzítenie az eseményeket?

– Voltak mélypontok, amikor nehezen bírtam már, hogy mindennap ugyanazt kellett leírnom. Az alkoholista minden reggel azzal az elhatározással kel föl, hogy nem fog inni, aztán minden pontosan úgy történik, ahogy az előző nap, nem változik semmi…

– Azaz a semmi történését kellett megragadnia?

– Nyilván rá is játszom erre, de úgy tűnik, ez egy hatásos forma lett, az olvasói visszajelzések pedig azt bizonyítják, hogy ez a repetitív monotonitás is addiktív, sokaknak épp ez tette izgalmassá a naplót.

– Nem vádolták még érzéketlenséggel?

– Inkább csak kérdezték, többnyire olyanok, akik nem értik, hogy a kegyetlenség nem érzéketlenség: van, amikor a kegyetlen szembesítés az egyetlen gyógyír. Sok alkoholista vagy velük együttélő írt már. Azért érzéketlen az elbeszélő, miközben mégis pátyolgatja a pincért, mert már nagyon sokszor volt eredménytelenül együttérző – ráadásul az is célom volt a könyv megírásával, hogy a megfigyelt kezébe adhassam, hátha hasznos, hogy egyben látja az egészet, mit is művel magával.

– Hogy fogadta?

– Nagyon jól ismerjük egymást, pontosan tudta, hogy mire számíthat. Örült neki, már harmadszor olvassa, és először csak annyit írt: többé nem iszom.

– Már ez is siker, de a széles olvasóközönség részéről mire számít?

– Érdekes volt megtapasztalni, mikor A csemegepultos naplója regény megjelent, összesen egy kritika foglalkozott vele, ami jól lehúzta. Aztán ugyanez a szöveg színdarabként negyvenöt egekig magasztaló recenziót váltott ki, ám ez a nagy lelkesedés a könyv példányszámának fogyásán nem érződött. Általában meg tudom jósolni, mekkora érdeklődést kelt egy-egy kötetem, a mostani esetében magas példányszámra számítok.

– Így legyen, de remélhetőleg nem csak a honi függők magas aránya miatt lesz kapós. Ezúttal is a thai szigeten tervezi tölteni a karácsonyt?

– Nekem az egyedüllét a függőségem, a nyugalom, amit ott élek át. A sziget maga is függővé tesz, akikkel csak találkoztam ott, már vagy visszajárók voltak, vagy ha először tévedtek arra, sejteni lehetett, hogy jövőre ismét felbukkannak. Amikor legutóbb visszatértem, ugyanazok az emberek ültek a teraszokon, akik egy évvel korábban.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!