Habkönnyű francia komédiával vágott bele a filmforgalmazói bizniszbe az MTVA: A boldogság sosem jár egyedül című vígjáték legfőbb erénye a még mindig kamaszosan bűbájos Sophie Marceau, amúgy a filmet lepkehálóval kellene kergetni, úgy lebeg a súlytalanságtól. Főképp a színésznő miatt élvezhető a csetlő-botló, burleszkhumorú románc, amely a háromgyermekes, kétszeresen elvált Charlotte és a bohém agglegény Sacha (Gad Elmaleh) egymásba gabalyodásáról mesél.
Bár rengeteg patchworkcsalád van manapság, akik találva érezhetik magukat a történet által, a film cseppet sem családi móka. Túlfűtött jelenetekben nincs hiány, noha a főhősökre állandóan rátör egy-két gyerek, a férfi anyukája, vagy valamelyik exférj. Az alakuló szerelmespár legnagyobb gondja, hogy sosem lehetnek zavartalanul kettesben, miközben kettejük igen különböző világainak összeboronálása sima ügynek tűnik. Ezzel nagyon nem is ellenkeznénk, hiszen a szerelem köztudottan áthidal sok ellentétet, és érthető, ha negyvenévesen már Sacha is megunja a dévaj agglegényéletet és a „szexis agyhalott” huszonéves lányokat. Végre talál egy érett, intelligens, ráadásul dögös és szenvedélyes nőt, és sültbolond lenne, ha lemondana róla csak azért, mert a nő nincs egyedül. Bár Sacha nem szenvedheti a gyerekeket – az sem segít, hogy a legkisebbik folyton lehányja –, a bohókás család mégis beszippantja. Mikor a nagylány elvágja a lábát, már úgy rohan oda, hogy „a lányomat baleset érte”. A szívsimogató ragaszkodás pedig kölcsönös, mintha a gyerekek csalhatatlanul felismernék a megfelelő embert, akivel újra teljes lehet a család.
Ügyesen játszik a démoni exférjet alakító François Berléand, aki végre egy kis drámaiságot visz a történetbe cselszövéseivel. Sophie Marceau pedig 45 évesen is lehengerlően vonzó, kisugárzása és ösztönös tehetsége (hiszen sosem tanulta a színészetet) beragyogja a vásznat. Ám hiába alakítja remekül a kivételesen jó karban lévő egyedülálló anyát (a volt férje által fizetett gigantikus párizsi luxuslakással, bejárónővel, bébiszitterrel, hobbiállással és egy Porsche kulcsával a Chanel-táskájában nem nehéz magabiztosnak és kipihentnek lenni), a töméntelen szó szerinti pofára esés már karakterének hitelét rombolja. Ráadásul az ötödik-hatodik valószerűtlenül brutális csapás után, melytől egy mezei halandó rég nyakig gipszben feküdne, egyre kevésbé szórakoztatóak menetrend szerinti balesetei. Marceau-hoz képest kissé halvány alakítást nyújt az ábrándos tekintetű Elmaleh. De a marokkói származású francia komikus legalább virtuóz módon zongorázik, és pompás dzsesszes és könnyűzenei betétekkel dobja föl a hangulatot, ha már a forgatókönyvnek nincsenek igazi érzelmi csúcspontjai. Míg az egyértelmű, ő miért vonzódik Charlotte-hoz, már kérdéses, hogy a nő mi a csudát lát benne. Talán elég az is, hogy megnevetteti, időt, figyelmet, nem pedig pénzt szán rá és még a gyerekeire is. Itt kezdődne a történet izgalmasabb, tartalmasabb része, a krém a hab alatt. Kár, hogy pont ekkor veszik ki a kezünkből a kanalat.
(Forgalmazza az MTVA)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!