Arnold Schwarzenegger még jóformán le sem köszönt a kaliforniai kormányzóságról, már kapta is a hollywoodi ajánlatokat. Elsőként Sylvester Stallone meghívását fogadta el a Feláldozhatókba, aztán elvállata az Erőnek erejével című film főszerepét. Ez sem kimondottan Shakespeare, de azért tévedés ne essék: Schwarzeneggernél körmönfontabb politikai játékos és dörzsöltebb üzletember nem sok akad a nyugati parton. Tisztában van vele, mennyit ér a hollywoodi tőzsdén. Hát most kamatoztatja.
– Ezek a filmek nem társasági drámák, és mindegyikhez igen jó erőnlét kell. Ön pedig mégiscsak elmúlt 60…
– Ha nem filmezem, akkor is naponta kétszer edzek. 45 perc súlyzózás, 45 perc kardió. A forgatás előtt pedig még jobban belehúztam a kaszkadőrökkel és órákat töltöttem a SWAT-kommandósokkal a Los Angeles-i bázisukon. Velük futottam, 20 kilós terheléssel lépcsőn fel, lépcsőn le, géppisztollyal az oldalamon, mert a rendező ragaszkodott hozzá, hogy minden jelenet legyen autentikus. Lehetne persze hátradőlni és lazsálni, csakhogy ez nem én vagyok.
– Hiányzik a politika?
– Néha igen, főleg választási évben. Versenyző alkat vagyok, a véremben van, hogy muszáj nyerni, mert veszteni szégyen. Mikor hivatalban voltam, nagyon élveztem, hogy beleszólhatok, merre vigyük Kaliforniát. De Hollywoodnak is megvan a maga bája.
– Ön is úgy fogalmaz, hogy ez a „comeback”- je, vagyis a visszatérése a filmvászonra. De miért pont egy olyan filmben, mint az Erőnek erejével?
– Rengeteg felkérést kaptam, és azért vállaltam el a viszonylag névtelen koreai Jee-woon Kim rendező filmjét, mert úgy éreztem, jó kezekben leszek. Azt a kis hendikepet, hogy alig beszél angolul, az én koreai nyelvtudásom meg igen hiányos, gyorsan áthidaltuk.
– Ugyanakkor már az első Feláldozhatókban is megjelent, ráadásul nem is főszerepben.
– Azt azért vállaltam el, mert Sly hívott, mikor még kormányzó voltam, hogy csináljak már egy cameót (híresség rövid feltűnése egy filmben – a szerk.). Nem gondolkodtam rajta sokat, szívességet kért, nem esett nehezemre, és úgy éreztem, a kaliforniai választópolgárok se buknak ki, hogy a kormányzó úr nem tud lemondani Hollywoodról. Úgyhogy mondtam Slynak, ha belefér egy szombatba, elvállalom, mert hétfőtől péntekig dolgozom. Négy óra alatt összedobtuk. Nem számítottam ilyen jó fogadtatásra, mert a film akkor jött ki, mikor még hivatalban voltam, és azonnal elindult a susmus, hogy biztos visszamegyek filmezni, ahogy vége a kormányzóságomnak. Nem volt kérdés, hogy a hivatali időm lejárta után a második Feláldozhatókat is megcsinálom.
– Mire emlékszik vissza legszívesebben a filmes karrierjéből?
– Harminc évig filmeztem, kipróbálhattam magam akciófilmben és vígjátékban is. Sok kedves emlékem van, de a legkedvesebb az az időszak, mikor Jim Cameronnal dolgoztam a Terminátor-filmeken. Ivan Reitmannak köszönhetem viszont, hogy felfedezte bennem a komédiást, és leforgattuk az Ovizsarut. Így tudtam kilépni abból a skatulyából, amire mindenki figyelmeztetett, hogy úgyse sikerül, mert Hollywoodnak nem kell olyan mozihős, aki akcentussal beszél angolul. Csakhogy én nem színész akartam lenni, hanem sztár.
– Miért?
– Mert ekkora az egóm!
– Szép, hogy nem titkolja.
– Mit csináljak? Ekkora egóval születtem. Body building világbajnok akartam lenni, milliomos, dúsgazdag és a leggyorsabb verdára vágytam. Tudom, hogy ez hülyén hangzik, de ezek legalább célt adtak nekem. Én mindig akkor voltam a topon, mikor valaki azt vágta a fejemhez, hogy a lehetetlent kergetem. Ausztriában azt mondani, hogy Mr. Universe szeretnék lenni, maga az őrültség: ott síbajnokok vannak, nem body builderek. A filmezés is ilyen. A példaképem Reg Park, vagy háromszor megnyerte a Mr. Universe-versenyt, aztán zsinórban csinálta a Herkules-filmeket… De én még rajta is túltettem. Mert nemcsak az izmaimat fitogtattam, hanem megcsináltam a Terminátort, az Ovizsarut, az Ikreket, kihoztam magamból a maximumot. És addig nyomtam, míg elkezdtek megtapsolni.
– Ezért volt fontos a politikai pálya is?
– Pontosan. Mikor azt hallottam, milyen nehéz eljutni a kormányzói székig, mert végig kell járni a szamárlétrát, a Los Angeles-i polgármesterségtől a kaliforniai képviselőségen át a szenátusig, csak derültem, hogy ki a fene találta ki, hogy ezt csak így lehet elérni. Mert ott volt előttem Reagan példája, hogy az elején mindenki húzta a száját, ugyan már, mit akar ez a csepűrágó a politikában, ma pedig már teljes lelki nyugalommal állíthatjuk, hogy ő volt az Egyesült Államok egyik legnagyobb elnöke.
– Most mire hajt még?
– Most azon vagyok, hogy az összes eddigi szaktudásomat és tapasztalatomat egyesítsem. Megalapítottam a Schwarzenegger Intézetet a Dél-kaliforniai Egyetemen, ahol közigazgatást és a jó kormányzáshoz szükséges elveket és stratégiákat tanítják, meg azt, hogyan kell kitalálni, bevezetni és érvényesíteni a politikai reformokat. Mindezt azzal a szemlélettel, hogy mindegy, melyik politikai pártot képviseled, mindegy, hogy liberális vagy-e vagy konzervatív, a lényeg, hogy hatékony legyél.
– És ezt hogy kell csinálni?
– Volt a történelemben néhány politikai figura, akinek sikerült. Ezeket kell tanulmányozni és elemezni, hogy jó vezető legyen belőled. Nem arra tanítjuk a srácokat, hogyan kell vezetni egy pártot, hanem arra, hogyan kell vezetni az embereket. Ismerem a fitneszvilágot, elég jártas vagyok a politikában is, és elértem valamit a filmvilágban ahhoz, hogy ezt a hármat összegyúrva tudjam, hogyan kell jól politizálni egy ország érdekében.
– Magabiztos szavak. És mi lesz, ha ebben is eljut a csúcsra?
– Ez nem olyan hegy, aminek csúcsa van.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!