Lubickolunk a jobbnál jobb kiállításokban az idén – a Magyar Nemzeti Galéria Chagall–Ámos tárlata pedig még az illusztris idei felhozatalban is piros betűsnek számít – megérdemli a szuperlatívuszokat.
A Chagall-rajongók számára első lépésben azért, mert egyedülálló módon élőben csodálhatjuk meg a festő magnum opusát, a La Vie (Élet) című, méretét tekintve is hatalmas képet, amely összefoglalja alkotójának életét és inspirációit. Ez azért nagy szó, mert a háromszor négyméteres kép mindeddig „szülővárosát”, Saint-Paulde-Vence-t is csak egyszer hagyta el, Franciaországon kívül pedig értelemszerűen sohasem volt megtekinthető. (Csoda, hogy csak a Chagall-képek biztosítási értéke 30 milliárd forint?) A szenzáció tehát adott.
De hogy miként kerül Chagall mellé a sokak számára vélhetően kevésbé ismert Ámos Imre életműve? A két művész élete fizikailag csupán egyszer, 1937. október 4-én keresztezte egymást, amikor a francia mester örömmel fogadta a magyar házaspárt Párizsban, nem titkolva, hogy Ámosék képeit igen ígéretesnek tartja, sőt, annál jóval többnek is. A fiatal magyar művész számára meghatározó jelentőségű volt ez a találkozás: naplójában lelkendezett (ezt olvashatjuk a falon is) róla, képein pedig ezután fel-felsejlett Chagall alakja (erre a kiállítás is kitűnően reflektál: a Chagall-arckép, amit belépéskor megpillantunk, Ámos által megfestve is felfedezhető a későbbiekben). Mind Chagall, mind Ámos „az Isten háta mögött” született, nagy hatással volt rájuk – és életművükre – a háború, a szegénység és a zsidó vallás, ám míg egyikük szinte végigélte a huszadik századot, ünnepelt – és emigrált – művésszé válva, másikuk sorsa tragikus és korai véget ért. Aki arra számít, hogy a nagykállói születésű Ámos Imre afféle „szegény ember Chagalljaként” funkcionál majd a nagy géniusz árnyékában, az óriásit téved. A negyvenöt képet felvonultató párhuzamos tárlatot járva a „chagallság” egy másik, szomorúbb, ridegebb vetületét ismerhetjük meg. Ámos grafikái döbbenetes erejűek, emberalakjainak arckifejezései mérhetetlen borzalmak lenyomatai. A falakon olvasható idézetek, naplórészletek, versek jól érzékeltetik a történelmi- művészeti kontextust, Chagall távoli féltését az ő Oroszországa iránt, illetve Ámos szenvedéseit a munkaszolgálaton.
A kiállítások előterében egy hatalmas idővonalon ábrázolják a két művész sok közöset magába foglaló életének főbb eseményeit. Torokszorító, hogy Chagall, a nagy túlélő életvonalának végét szinte nem is látni onnan, ahol Ámosé, ezé a ragyogó tehetségé örökre megszakad. „Úgy kell élni, ahogy a víz folyik” – mondta szeretett feleségének és alkotótársának, Anna Margitnak, amikor a fogolytáborból való szökés helyett elfogadta a biztos halált.
A tárlat 65 Chagall- és 45 Ámos-festményt ölel fel, ha minden apró részletet szeretnénk felfedezni a kiállított képeken, szenteljünk hosszabb időt a bejárásra – nem árt egy kicsit elidőzni még a legegyszerűbbnek tűnő festmény előtt sem. A látszat ugyanis itt egészen biztosan csal. Szerencsére.
A kiállítás 2014. január 5-ig látogatható
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!