Körhinta, Nemzeti Színház. - Színház a javából! – ritkán érezni ennyire egyértelműen és szívbe markolón, hogy ami a színpadon zajlik, az tényleg az egész világ. Amelyben az újraéledő múlt jelentőséget nyer a jelenben.
Amikor annak idején bemutatták a Sarkadi Imre novellája alapján készült filmet, azonnal Arany Pálmára jelölték Cannes-ban, két évvel később pedig beválasztották a tizenkét legjobb magyar film közé – Törőcsik Mari és Soós Imre pedig végérvényesen beírták nevüket a valaha élt legnagyobb színészóriások közé. Vidnyánszky Attila rendezésének egyik zsenialitása, hogy nem meglovagolja ezt a máig kitartó sikert, hanem finoman, bámulatos művészi alázattal és persze friss szellemiséggel újratálalja a témát a „ma” nézőjének. Vidnyánszky olyan rendező, aki, ha tisztán művészként van jelen az alkotásban, zsigeri érzékkel és ritka lényeglátással képes alapanyaghoz nyúlni. És ami talán még ennél is fontosabb: tud úgy hatást kelteni, a lehető legegyszerűbb módon, hogy az véletlenül se csússzon át a hatásvadászat terepére.
A Vidnyánszky Attila-féle Körhintában minden a helyén van. Az apát alakító Cserhalmi György gesztusról gesztusra, mozdulatról mozdulatra, szinte félszavakból építi fel az öreg parasztember kegyetlen, mégis szerethető karakterét: „A föld a földhöz házasodik – ezt a törvényt akarnátok keresztülhúzni?” – kérdi a darab végén, olyan mélyről fakadó erővel, hogy tisztán érzékeljük mi, nézők is, van az a nézőpont. A feleségét játszó Szűcs Nelli mindig is a maga természetességében adja a rá osztott szerepet – itt is tud úgy meghasonlani a szabadságra vágyó lélek és az élet megingathatatlan, gúzsba kötő törvényének feszültségében, hogy se Kiss Manyiutánérzetünk, se teátralitásérzésünk ne legyen. Talán csak a Mari bőrébe bújt Kiss Andrea játéka (no meg arca) emlékeztet kissé az egykori Törőcsik Marira, de valahogy ez is csupán amolyan ráerősítésként idézi meg a Fábri-filmet. Egyedül ifj. Vidnyánszky Attila kakukktojás picit, ám ő olyan lelkesedéssel és megfertőzött színházszeretettel adja Máté figuráját, hogy könnyedén megbocsátjuk neki az operettszínészi allűröket. No meg azt, hogy nem kifejezetten kellemes élmény, amikor dalra fakad.
A darab alaphangulatát – a vurstli- és lakodalomforgatagot – egyébként a muzsika, a tánc, a dalok és a hagyományőrző játékok adják. A Zsuráfszky Zoltán vezette Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai magától értetődő természetességgel vannak jelen a színpadon, és adnak kontrasztot a lecsupaszított, egy-két szereplős drámai jelenetekhez. Olykor elsöprő erővel pörgetik be a körhintát, máskor, egyik pillanatról a másikra, visszafogott simulékonysággal, már-már díszletelemként fokozzák a vizuális élményt és a drámai hatást. Talán ez a darab másik nagyon lényeges erénye: a tudatos és precíz megkomponáltság.
A Körhinta sikerre van ítélve – időtől és műfajtól függetlenül.
"Mari: Csak az történik az emberrel, ami a sorsa. Más nem történhet.
Máté: Hogy énvelem? Énvelem az történik, amit akarok. Ha a fene fenét eszik is!"
A darab legnagyobb erénye, hogy nem próbálja sem lemásolni, sem levetkőzni magáról a kultuszfilmet, hanem új műfaji közegbe emelve újraéleszti mindazt, amit valaha jelentett. Amit most is jelent. – A képen Cserhalmi György és Kiss Andrea (Fotó: Eőry Szabó Zsolt)
Éppen 60 éve, 1955-ben forgatta Fábri Zoltán a Körhintát, melyet Vidnyánszky Attila rendezésében most pénteken színpadon is bemutattak.
Jelenet a filmből: Törőcsik Mari és Soós Imre.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!