Elton John rendesen megjárta a hollywoodi hullámvasutat, mégis úgy tett, mint a jó apuka, aki nem akarja halálra rémiszteni a gyerekét. Mivel füllenteni nem szeret, legalábbis nem túl nagyot, napszemüveg mögé rejtette hamiskás tekintetét, és sokat sejtető mosollyal mesélte el premier híján egyelőre befejezetlen disneylandi kalandját a Vasárnapi Híreknek pár nappal ezelőtt Los Angelesben.
Elton John: Miután két alkalommal komponistaként belekóstoltam a műfajba (Út Eldorádóba és az Oroszlánkirály – a szerk.), örömmel konstatáltam, hogy a legkisebbeknek is tetszik a muzsikám, és felbátorodtam, hogy filmzenét is tudok írni, nem csak saját slágert meg Broadway-musicalt. Mint minden más, a film is, a zene is ciklikus. Ami öt éve divat volt, az ma legjobb esetben is csak nosztalgia. Nekem az az igazi truváj, ha sikerül beletrafálnom, mi van a levegőben. 11 évig kínlódtam a Gnómeó és Júlia ötletén a Disneyvel, mikor felhívott Dick Cook, a stúdió akkori főnöke, hogy végre zöld a lámpa, csak hozzam az összes régi slágeremet. Elvem, hogy a dalaimból csak jelzésértékű részleteket engedek használni filmzenének, és eredetileg arról volt szó, hogy sokkal nagyobb költségvetéssel csupa új nótát írunk ehhez a filmhez. De egye fene, meguntam a vesződést, felhívtam James Newton Howardot, aki a régi bandámban volt, hogy írja meg a kísérőzenét és segítsen átdolgozni a régieket, és Bernie Taupin szövegíró-barátommal nekiálltunk új nótáknak.
– Aztán Dick Cook, a film mentora, távozott a Disneytől, ön pedig ott állt, mint executive producer. Miért vívta a legnagyobb csatát a stúdióval?
Elton John: A film végéért, mert egy kicsit muszáj volt megerőszakolnunk Shakespeare-t. Nem csak azért nem fejeződhetett be úgy, hogy a néző lucskosra bőgje a zsebkendőjét, mert meghal Gnómeó és Júlia. Azért is, mert mást akartam üzenni. Obama elnök fogalmazta jól tíz napja Tucsonban, mikor azt mondta, mindkét oldalon elég a vitriolos retorikából, itt az ideje, hogy összedugjuk a fejünket, és együtt, ne egymás ellen gondolkodjunk. Pár napja részt vettem egy kampányrendezvényen a melegek házasodási jogáért. Két jogász szólalt fel az ügy védelmében, egy csontkonzervatív republikánus meg egy ultraliberális demokrata. Politikailag le nem ülnének egy asztalhoz, most mégis egy csapatban fociztak és ugyanazt mondták. Valahol itt a nyitja. Mindegy, hogy republikánus, demokrata, katolikus, anglikán, fehér, színes, mindannyian emberek vagyunk, és csak annyi kell, hogy tiszteljük egymást. Erről szól a Gnómeó és Júlia. Észak-Írország évekig tűzfészek volt, mire sikerült megértetni, hogy semmi értelme a folyó két partjáról kövekkel dobálni egymást, mert abból semmi jó nem jön ki. Le kell ülni, el kell kezdeni valahol a dialógust, különben soha nem lesz megnyugvás. Ha valaki megtámadná az Egyesült Államokat, kikből állna az a hadsereg, amelyik megvédi ezt az országot? Feketékből, fehérekből, színesekből, zsidókból, mohamedánokból. Bizony! A világnak és elsősorban az Egyesült Államoknak át kellene vennie ezt a csapatszellemet, mert az élet túl rövid és túl értékes ahhoz, hogy folyamatosan mérgezzük, ostorozzuk, gyilkoljuk egymást. Ugyanis ha ilyen elvadult szellemben neveljük fel a gyerekeinket, hogy tudjuk őket rávenni a tiszteletre, a szeretetre és az egymás iránti érzékenységre?
– Negyven éve – kimondani is sok – trendek jöttek-mentek a zenében. Ön nélkül viszont nem készült slágerlista. Tehát valamit nagyon jól csinált, amivel eltalálta az összes felnövő nemzedéket.
Elton John: Nagyon egyszerű: szeretem és keresem az újat. Nem andalodok el sem a saját múltamtól, sem másokétól. A Golden Globe-gálán nem azoknak a színészeknek örültem a legjobban, akiket ismerek, hanem a fiatal tévéseknek, akiknek sikerült betörniük. Jesse Eisenberg nevét nem hallottam a Social Network előtt, de az a fiú egy sztár! Szétveti az energia. A huszonévesek energiája perzsel. 23-28 éves korom között azt se tudtam, mi az a félelem, felrobbantott az adrenalin. Még most is ketyeg bennem, de már messze nem pumpál. Minden héten megveszem az új CD-ket, nézem az új filmeket, folyton kiállításokra, galériákba járok, minden újdonságon rajta tartom a szemem és a kezem. A kortársaim többsége nem csinálja, nem is töltődik fel friss energiákkal. A menedzsment cégem folyton keresi a fiatal tehetségeket, és 40 év ezen a pályán ide vagy oda, még mindig meg tudok vadulni, ha egy zseniális fiatal muzsikust hallok. Mindig eszembe jut, mekkorát pirultam, mikor annak idején George Harrison táviratban gratulált, és Neil Diamond úgy mutatott be a színpadon, mint fiatal tehetséget. Szárnyakat kaptam tőle, ezért kell szárnyakat adnom másoknak. Aki maradandó akar lenni, nem ragadhat le ugyanannál a zenénél. Imádom a régi mozit, de csak az új filmek inspirálnak. Aki leveszi a szemét a jelenről és a jövőről, az vesztett. Meg az is, akiből kikopik a rajongó.
– Megváltoztak a szokások: másképp hallgatunk zenét, másképp nézünk filmet, másképp olvasunk, mindent meghatároz a technika. Ezt hogyan éli meg?
Elton John: Lemezt már nem lehet eladni, a könyvesboltok sorra bezárnak, amitől rosszul vagyok, mert imádok bogarászni a könyvesboltokban. Nincs mobilom. Nincs számítógépem. Nincs iPadem és nincs iPodom. Márpedig muszáj lesz ráfanyalodnom a technikára, mert ha utazom és nincs velem a kisfiam, valahogy mégiscsak látnom kell, nem igaz?
– Szüntelenül járja a világot, a naptárja négy évre tele. Hogy lehet így élni és hol van otthon?
Elton John: Nizzában, Londonban, Los Angelesben és még egy pár helyen, ahol házam van, és ahonnan naponta a koncertjeimre repülök, meg vissza, hogy minden este a saját ágyamban aludjak. New Yorkban, a Távol-Keleten és Ausztráliában rákényszerülök a szállodára. Amint a kisfiunk (a pár hetes Zachary, aki béranyától született – a szerk.) féléves lesz, utazni fog velünk.
– Nem tart attól, hogy a fia egy szép napon mégiscsak azt mondja majd, apa, ne próbáld eljátszani a tinit!
Elton John: Már most se vagyok kamasz, bár hatvanon túl negyvennek érzem magam. Fiatal a szívem, tehát fiatal vagyok. Dolgozom, mint állat. Többet koncertezem, mint új koromban. Majd megpróbálok lépést tartani a fiammal. Focizni fogunk, teniszezni, mindent, amit akar. Edzésben vagyok, minden reggel órákat teniszezem. A többit meglátjuk. David (Elton John élettársa – a szerk.) 15 évvel fiatalabb nálam, majd leveszi rólam a nehezét. A lélek számít, és lélekben fiatal vagyok. Tudok bánni a gyerekekkel, 10 keresztgyerekem van, minden nyarat velük töltök, nem csak névleg vállaltam őket. Tudom, mit jelent egy gyerek. Felfordulást, örömöt, gondot. Pont erre van szükségem. Higgye el, nem lesz semmi baj!
Hollywood, 2011.
Elton John négyévesen kezdett el zongorázni és 11 éves volt, amikor beíratták a Királyi Zenei Akadémiára. 1969-ben adta ki első lemezét, ám igazi sikert második albuma hozott. Eladási rekordokat 1975-ös lemezével ért el, amely már megjelenése pillanatában a toplista élére került. 1976-ban a Rolling Stone magazinnak vallott homoszexualitásáról, ekkor sok rajongót elveszített. Gondjait alkohol- és kábítószer-problémái is súlyosbították. Visszatérése a ’90-es évek elejére tehető. Ekkor hozta létre AIDS-alapítványát, majd ’92-ben írta meg Az Oroszlánkirály című Disney-film betétdalait, amelyekért Oscar- és Grammy-díjakkal jutalmazták. A brit királynő lovaggá ütötte. 2005-ben több mint egy évtizedes kapcsolat után bejegyzett élettársi kapcsolatot kötött társával.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
