Ultima Vez: In Spite of Wishing and Wanting, Trafó Kortárs Művészetek Háza
Alaposan kifeszítette a hazai nézők idegszálait a belga sztárkoreográfus Wim Vandekeybus, miközben 110 percen át tíz férfi táncosával játszott a gondolattal, milyen lenne egy csupaférfi-társadalom. Színtiszta regresszió: a fedezőmének parádézásától az egymást hörögve dobáló-püfölő majomembereken át a nevetséges félelmeikről és gyermeteg vágyaikról monologizáló homo sapiensekig.
A hosszas beszélt és még hosszabb vetített részek közé ékelt táncetűdök agresszió és játékosság határait feszegető mozgásanyaga lenyűgözően dinamikus, 1999-es keletkezése dacára is friss (felújított előadásról van szó), akárcsak David Byrne virtuóz és vérpezsgető zenei aláfestései.
De közben olyan sejtéseink támadnak, hogy még David Lynch is Vandekeybusszal álmodik rosszat, talán az Ultima Vez táncosairól mintázták Gru minyonjait, és ilyen lehetne a Nemzeti Vágta, ha Pasolini mester rendezné.
Julio Cortázar nagy rajongójaként sem találtam a mágikus realizmus állítólagos nyomait – nem is sok európainak megy ez a műfaj –, sokkal inkább egy groteszk commedia dell’arte és a danse macabre elemeit véltem felfedezni. De míg a nézők egy része úgy adott magának felmentést, hogy kiosont a váltások közben, idővel én is elengedtem a megértés vágyát. Egyre bizonyosabbá vált, hogy a koreográfus saját tudatalattija filmjét vetíti le nekünk, és legyen bármekkora sztár és óriási művész – a vastaps a végén valószínűleg már a reputációjának szólt –, öncélú ezt így rátukmálni a közönségre.
Igazán akkor érdemes felújítani egy húszéves darabot, ha az a mai néző számára mond valami újat, párhuzamba vagy kontrasztba állítja az akkort a mosttal, árnyalva vagy kibővítve az üzenetet. Itt azonban legfeljebb annyit szűrhettünk le, hogy nagyobb a baj, mint gondoltuk, ha már nincs jóformán egy őszinte gondolatunk se a férfiasságról. BO
Csupán 24 évesen, Amire a test nem emlékszik című 1987-es előadásával került egy csapásra a tánc élvonalába a kétszeres Bessie-díjas brüsszeli koreográfus-rendező. A táncot, a zenét és a filmet vegyítő egyéni stílusával, eddig több mint 30 színházi és táncelőadásával a ’80-as évek óta a flamand táncélet egyikvezéralakja. Világhírű társulata, az Ultima Vez virtuozitásáról, energikusságáról, a mozgás fizikai határait feszegető előadásmódjáról ismert.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!