Hervé-Lóránth Ervin igazi művészeti polihisztor, magát „polihisztérikusnak” tartja, hiszen megannyi művészeti ágban alkot, fest, szobrászkodik, designkönyveket ír és tanít. Hosszú ideig élt Kínában, ahol az általa készített ékszereket a 2009-es hongkongi világkiállításon saját tervezésű standján mutatták be. Mindeközben éttermek, irodák és lakások belső tereit tervezi, alakítja. Jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában látható több alkotása az Újrafestett valóság című tárlaton.
Már gyerekkorában sem bírta a kötöttségeket, 18 évesen egyedül indult szerencsét próbálni Franciaországba és Olaszországba, s máig is többlaki életet él. Hervé- Lóránth Ervin örök lázadónak, „fekete báránynak” tartja magát.
„Gyermekkoromban mindent lerajzoltam, amit csak láttam, sokat ültem apám mellett, aki gépészmérnök volt, tőle lestem el a tárgyak szerkezeti rajzait, a metszeteket. Édesanyám volt a kreatívabb, ő gyönyörűen rajzolt” – meséli a művész. Családi tradíció okán hajózási szakközépiskolába járt, ahol műszaki rajzból kitűnően teljesített, hajómodelleket, -maketteket épített, műszaki rajzokat készített. Mivel unta a kötöttségeket, művészeti iskolába vágyott, hogy művész lehessen, amit viszont apja kiskorától kezdve tiltott. „Középiskolásként jártam Futó Tamás grafikusművészhez, akitől megannyi grafikai módszert tanultam, mindezek mellett tipográfiai és nyomdatechnikai ismereteket sajátíthattam el. Mivel humán beállítódású vagyok, azt vallom, hogy mindennek meg kell ismerni az alapjait. Egy időben divattervező szerettem volna lenni, ezért elmentem egy szabóhoz, hogy megtanulhassam a szakmát. Mindegyik szakmát ismerni kell ahhoz, hogy tervezhess, és másnak átadhasd a gondolataidat, hogy meg tudd alkotni a művet” – vallja Hervé.
18 évesen barátokkal összeállva megrendelésekre dolgozott akkor induló reklámügynökségeknek, cégeknek. „Arculatokat, logókat és üzleteket terveztünk, de úgy éreztem, nem ez az én utam, szegényes volt az itthoni közeg, úgyhogy Olaszországba utaztam. Még délelőtt beszéltem anyámmal, délután már Rómában voltam. A kozmopolita lét jön be nekem leginkább.”
Itthon számos éttermet, üzletet, irodát és magánlakást tervezett, volt ruhaüzlete, varrodája, lakberendezési iskolát alapított, könyveket írt. Időközben feleségül vett egy modellt, és két gyermeke született: 16 éves lánya modellkedik, szinkronúszásban jeleskedik és kitűnő tanuló, fia 14 múlt és vízilabdázik. „Festeni, szobrászkodni csak 30 évesen kezdtem, majd 2003-ban Firenzében ismertem meg a papírmasé szobrászatot. A világ legnagyobb papírmasé mesterének kurzusát végeztem el, majd itthon azt továbbfejlesztettem, áttértem az egyedi, gipsz-gézes-purhabos technikára. Mindezt emberi lenyomatok alapján. Ezekben a szobrokban keresem az ergonómia, a mozgás és az emberi test anatómiájának összefüggéseit és szépségeit.” Hervé 2005-ben diplomázott a Miskolci Egyetem kulturális és vizuális antropológia szakán, most készül doktorálni, ugyanis a jövőben a magyar képzőművészeti kultúrával szeretne „kezdeni valamit”. „Jó volna, ha a magyar képzőművészet visszakerülne az államilag támogatott művészeti ágak közé, ha külföldön is meg tudnánk mutatni, hogy milyen tehetségeink vannak. Az elmúlt években végigjártam Európa múzeumait, galériáit, van elképzelésem, hogyan lehetne a mostani dagonyázást feldobni.” Nyugdíjas éveit Toszkánában képzeli el, de addig még néhány gerilla art akciót tervez szervezni, valamint továbbgyarapítja Converse cipőgyűjteményét, amelynek különlegessége, hogy mindegyik lábbelihez színben passzoló karóra jár.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!