Rég kacagtam ilyen felszabadultan, mint szombat délidőben az RTL Klub műsorát nézve. A korábban EZO.TV-s Zagiba Zoltán „boszorkánymester” nem csak emelt díjas jóslatokat osztott a kíváncsi érdeklődőknek, de – Márton-napi akció keretében – elküldte nekik Szent Márton vesszejének erejét is.

 

A vessző – egy nagy, göcsörtös ág, valami arannyal is beszórva – állítólag különleges: „olyan sok ága van, hogy sok energiája van”. Továbbá nagypapája még gyerekkorában hagyta rá a jósra, s azóta megsokszorozta a szerencséjét, és mindazokét, akiken segített. Ugyan kit is érdekelnek az ellenőrizhető eredmények, mikor a csodatévő vessző energiáját azon nyomban lehet érezni?

Eszembe jutott a Monty Python társulat Brian élete című vígeposza, melyben a messiásnak hitt főhős elhagy egy lopótököt, melyet aztán kultikus tárgyként kezdenek tisztelni követői, „ez itt az ő töke!” felkiáltással. A hit erejét márpedig nem szabad lebecsülni, hiszen sokan valóban jobban érezhetik magukat (egy ideig) attól, hogy elhiszik, Szent Márton vesszejének ereje szállt beléjük. Főleg hogy a jós még áldást is mormol hozzá mágikus latin nyelven: „Sacerdos Dei, martine pastor egregie, ora pro nobis”. Persze mondhatta volna azt is, hogy „dives sim quia credis magicae…” (Nyers fordításban: gazdag lehetek, mert hiszel a szemfényvesztésnek.) Szent Márton amúgy a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt, de kultusza Pannóniában már a magyar törzsek honfoglalása előtt is virágzott. A vessző pedig archaikus gonoszűző eszköz, nem csak Márton-, de György-, Katalin- és Borbála-napkor is alkalmazták, míg a modern korban már a tévén keresztül is lehet vesszőzni, ugyebár.

„Érdeklődni szeretnék egészségügyi életemről” – rebegi az egyik telefonáló. „Három héten belül nagyszabású pozitív változásnak kell beállni a kedves hölgy állapotában” – felelt a jós megnyugtatóan.

A 77 éves Gizella már nem volt ilyen szerencsés, nála vérnyomás-, szív- és keringési problémákat diagnosztizált. „Ilonka vagyok, születésnap március tizen-huszonnyolc, egészségi állapotom javulását szeretném megkérdezni, és a Szent Márton-i vesszőt kérném szépen” – s így tovább sorban még vagy húszan.

„Legyen ön, aki kéri Szent Márton vesszejének energiáját” – reklámozta közben rendületlenül a jós a csodaeszközt, mint a teleshopban. „Ha bármilyen gondja van, űzzük el!” Még meg is dicsérte azokat, akik kérték a vesszőzést, mert hiszen „a bajok általános kitisztogatására is képes Szent Márton vesszeje”. Közben fokozta a feszültséget: „húsz másodperc, tovább nem tudok várni!” Persze az utolsó pillanatban csak megcsörrent a telefon, és a 73 éves Mária kérte „Szent Márton erejének vesszejét, vagyis vesszejének erejét”. De előbb még anyagi helyzete felől érdeklődött – ha engem kérdez, legalább egy tízezressel lesz kevesebb a hó végén, én is „teszteltem” februárban az emelt díjas tévéjóslást. Bár az energetizáló vesszőzésen jókat derültem, egyben fel is háborított, hogy épp a szegény idős nyugdíjasokkal fizettetik meg a vámot hiszékenységükért. A csatornát ez nyilván a legkevésbé sem érdekli, nekik megvan a bevételük a bérelt műsoridőből. De ha van igazság a Földön: Szent Márton vesszeje időnként az ülepükre sújt.

 

ASZTROSHOW, RTL KLUB, NOVEMBER 13.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!