Nem filmművészeti nagysága, inkább minden téren monumentalitása miatt lenyűgöző az új Bosszúállók-film. Joss Whedon rendező és csapata mindenben túl akartak tenni az első részen, mely minden idők legsikeresebb filmje volt, ám ez leginkább a külsőségekben sikerült: a forgatókönyvet is maguk alá gyűrték a soha nem látott filmtrükkök, a minden képzeletet túlszárnyaló akciójelenetek és a sztárokkal rogyásig zsúfolt szereplőgárda.
A vizuális ingeráradat miatt könnyen túltelítettséget érezhetünk, ám a jóból nem árt a sok. A Bosszúállók ezúttal maguk teremtik meg a „gonoszt” – egy mesterséges intelligenciát – mellyel meg kell küzdeniük a világ megmentéséért, és bár szuperhősökről beszélünk, a történetnek van negatív utópisztikus áthallása.
Az önállóan gondolkodó, már nem irányítható gépek emberiségre jelentett veszélyeiről egyre több szó esik, de mi lesz, ha egyszer valóssá válik, és nem lesz ott Vasember, Amerika Kapitány vagy Thor, hogy megmentsen? Ráadásul ők sem boldogulnak a szuperképességeikkel, éppen hogy az emberi tulajdonságaik kellenek a megoldáshoz.
Nem is az ellenség szervezkedése, hanem a hősök saját félelmeikkel, gyöngeségeikkel való szembenézése sodorja előre a cselekményt, és az erősségeik – összefogás, empátia, önzetlenség, humor, no meg egy másik, „jobb” mesterséges intelligencia – segítik őket végül győzelemre.
Végre nem makulátlan és legyőzhetetlen karaktereket látunk, így nem kiszámítható, bár sejthető a happy end. Nem kapunk mindenben megnyugtató befejezést, de épp ez a hollywoodi franchiseok nem titkolt célja, hogy gondolatban már a következő részre is megvetessék velünk a jegyet.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!