-

 
VH, 2017. szeptember 2.

TÁVKAPCSOLÓ
Már augusztus végével elindultak azok a sorozatok és napi realityk, amiket ősszel az unalomig nézhetünk.
Az RTL Klubon a Survivor új évada olyan erősen nyitott, hogy talán emiatt halasztotta el a TV2 az Ázsia Expressz kezdését. Helyette a Séfek séfe főzőshow-t és a régi kedvenc, táskanyitogatós Áll az alkut küldték ringbe, csakhogy az első szptemberi hétvégétől az RTL Klub bedoja a mindent vivős, immár hetedik X-Faktort. Kihívóra akadt ellenben az Éjjel-nappal Budapest és a Pumpedék: a Super TV2-n naponta futó Csajok, pasik, Balaton még náluk is rosszabbul színészkedő, hamisabban hangsúlyozó amatőr (de legalább felpumpált, kigyúrt, szoliban jól átsült) fiatalokkal játszatja el topslágerekkel illusztrált, egynyári buli-szex-balhé forgatókönyvét.
A Viasat3 a világ legnépszerűbb cukrászvalóságshow-ja, a The Great British Bake Off mintájára készült Sütiversenyt és az amerikai sikerreceptre gyártott, Feleségek luxuskivitelbent tűzi őszi műsorára, amiben a leggazdagabb magyar nejek – nem Vajna Tímea és Rogán Cecília, hanem Csősz Boglárka és Rubint Réka – életébe kukucskálhatunk be.
A Duna Tv nem tudja elengedni Fábry Sándort, akárcsak a 8 éve tolt Magyarország, szeretlek!-et, de legalább egy frissebb brit sorozatot beújítottak:
A kalandor és a Lady olyan klasszikusok nyomában jár, mint A smaragd románca, egy Ulysses nevű amerikai kincskeresővel a főszerepben.
Sorozatok terén az igazán nagy hal(?) Ridley Scott producerként jegyzett új sorozatával érkezik: a The Terror (AMC) hőseit rejtélyes tengeri szörny zaklatja, miközben a veszélyes Észak-nyugati átjárót keresik vitorláshajójukkal.
BO


MOZGÓKÉP
Eredeti újrafeldolgozásokkal, szokásos szuperhősökkel és már Trump Amerikájára reflektáló politikai drámákkal is találkozhatunk az ősszel a mozikban, de ahogy közeleg az év és az Oscar-verseny vége, egyre több családi film és szuperprodukció – köztük a Star Wars: Az utolsó Jedik – is műsorra kerül. Stephen King már bocsánatot kért a bohócoktól az Az miatt, de talán ez is a regényből készült új filmfeldolgozás reklámkampányának része volt: szeptember első hetében érkezik a 27 évvel korábbi minisorozatnál jóval sötétebb és rémisztőbb gyilkosbohóc-film.
A másik leporolt, szintén 1990-es klasszikus az Egyenesen át, amiben már nem Julia Roberts és Kiefer Sutherland, hanem Ellen Page és Diego Luna lépik át orvostanhallgatóként a halál határait. Feldolgozás a Cannes-ban történelmet író Csábítás is – a legjobb rendezőnek választott Sofia Coppola verziójában Colin Farrell (már nem Clint Eastwood) a sebesült katona, aki elcsábítja a bentlakásos lányiskola tanulóit, köztük Nicole Kidmant, Elle Fanninget és Kirsten Dunstot.
Újra vetítik Fellini Édes élet című remekművét, valamint a Terminátor 2. – Az ítélet napját is, előbbi nosztalgikus eredetiben, utóbbi ráncfelvarrva, 3D-ben kerül a mozikba.
Jön a hiánypótló magyar Bartók dokumentumfilm, de a zenerajongók a Metropolitan Opera Varázsfuvola operafilmjének, illetve a Black Sabbath The End of The End dokunak is örülhetnek. Bemutatják a magyar HBO számos díjat nyert, eddig csak tévében látott Ultra című saját gyártású dokumentumfilmjét, valamint Mészáros Márta új rendezését, a Törőcsik Marival készített Aurora Borealis – Északi fény című drámát.
Már az októberi szelek fújnak, mikor vetítik Darren Aronofsky Anyám! című pszichothrillerét (Jennifer Lawrence és Javier Bardem kettősével), valamint George Clooney és a Coen fivérek közös politikai drámáját, a kisvárosi rasszizmust az ’50-es évek Amerikájában feltáró, egyben igen aktuális Suburbicont, Matt Damon és Julianne Moore sztárjátékával. November elején láthatjuk a Budapest Noir kosztümös krimi-dráma bemutatóját, aminél csak a szintén Budapesten forgott Szárnyas fejvadász 2049-et (Harrison Forddal és Ryan Goslinggal, Denis Villeneuve rendezésében) várhatjuk jobban az ősszel.

B. O.


HANGADÓ 
Az ősz nem telik el világsztárok nélkül a Budapest Sportarénában – október 13-án Sting érkezik, és öt nappal később újra eljön a filmzenék sokszorosan „megkoronázott” királya, Ennio Morricone is, életművének legjobb szerzeményeivel, a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar és a Kodály Kórus által kísérve. Szintén nagy durranásnak ígérkezik a Queen koncertje, amelyen Freddie Mercury szinte utánozhatatlan hangját Adam Lambert amerikai énekes igyekszik pótolni. A magyar előadók közül Lovasi András veszi be az Arénát, aki november 11-én 50. születésnapját ünnepli egy nagy koncerttel, és várhatóan a hazai zenei szcéna sok-sok képviselőjével. A kicsit komolyabb műfajok kedvelői korunk egyik legjelentősebb kínai-amerikai zeneszerzőjének, Tan Dunnak örülhetnek, aki október 6-án ad koncertet a Művészetek Palotájában. Operáiban a tradicionális keleti zene az amerikai és az európai avantgárddal keveredik, munkáit hallhattuk például a Tigris és Sárkány című Oscardíjas filmben, vagy éppen a pekingi olimpia díjátadó ceremóniáin.
(FSZK)



OLVASÓBARÁT
Bőven lesz mit olvasni lombhullás közepette is.
A nyár eleji könyvheti dömping után a könyvkiadók is szusszantak egy nagyot, de most ismét teljes kapacitással ontják a jobbnál jobb könyveket. Válogatásunkban a kortárs hazai szerzők műveire koncentráltunk, és a tallózás szempontjai között szerepelt a legtöbbek által várt kiadványok bemutatása is.

Cserna-Szabó András új kötete ismét gasztrokulturális fronton kínál ínycsiklandó és gyomornedveket aktivizáló olvasnivalót. A héten már kézbe is vehető 77 magyar pacal című kulináris béddekert bizonyára a pacal szagától irtózók is szenvedéllyel fogják ízelgetni. A kóstoló egészen kitarthat Grecsó Krisztián Harminc év napsütés című, szeptember közepén megjelenő elbeszélésgyűjteményének beszerzéséig, amelyből pedig a falu és város közötti kulturális váltások megéléséről csipegethetünk fel magunknak élményszerű tudásanyagot. És ha már csipegetés! Krusovszky Dénes októberben napvilágot látó, elbeszélés-mozaikdarabkákból összeálló első regénye, az Akik már nem leszünk sosem az időben és térben is külön mozgó történetek összesodrására aktivizálja az olvasóit.

Akik már a tavalyi A másik forradalom ’56-os tematikájú Hévíz-antológiát böngészve gyanakodtak, most igazolva láthatják sejtelmüket. A méltán népszerű humorista Bödőcs Tibor irodalmi paródiakötettel – Addig sem iszik címmel – jelentkezik és sziporkázik szeptember 11-től. A már ismert Márai-naplók szerzője mellett további 30 író esett áldozatául (pl. Krúdy, Krasznahorkai, Móricz, Mándy, Ottlik, Kosztolányi, Nádas, Závada Pál) – Karinthy is csak elismerően csettintene.

A világ íróit bemutató Global Anthologyban a magyar szerzőket egyedül képviselő, Európa Irodalmi-díjas Szécsi Noémi október közepén megjelenő Egyformák vagytok című történelmi regénye a Nyughatatlanokkal kezdődő, a Gondolatolvasóval folytatódó trilógia záró darabja. Persze nem úgy, ahogy várnánk. A védjegyként szolgáló szarkasztikus hangnem viszont ennek a kortárs miliőben játszódó kötetnek is sajátja.

Sokak számára lesz érdekfeszítő az újságíró
Al Ghaoui Hesna félelemről írott kötete (Félj bátran), a Földet elsőként megkerülő magyar vitorlázó, Fa Nándor önéletrajzi kötete (Élettörténet), a legfrissebb magyar irodalom képviselői közül pedig a fordításban is jeles Totth Benedek második regénye (Az utolsó utáni háború), vagy a színháztörténész Deres Kornélia Bábhasadás című verseskötete. Éppúgy, ahogy a „nagy öregek” kiadványai: Konrád György önéletrajzi töredékei (Ásatás) és Heltai Jenő mindmáig (októberig) kiadatlan háborús naplója (Négy fal között). Az pedig nem is kérdés, micsoda érdeklődés fogja övezni a Szépmíves Kiadó által megjelentetett Munkásőrség-interjúkötetet.

Molekulák koccanása – újabb kalandok a nyelv tengerén. Závada Péter az ősz első hónapjának közepén megjelenő Roncs szélárnyékban című verseskötete egy egyre érettebb költészet bemutatását ígéri.

A Mészöly Miklós–Polcz Alaine házaspár több mint 700 darabból összeállított levelezését – hála Nagy Boglárka hagyatéki kutatásának és szerkesztésének – szeptember végén vehetik kezükbe az olvasók. A két erős és nagyhatású személyiség közös sorsa mellett az átélt korszakok hírmondója is a vaskos kötet.

Dumpf Endre folytatja őszológiai gyakorlatait – Parti Nagy Lajos több mint egy évtizeddel a Grafitnesz című kötete után, mikor máskor, ősszel áll elő az elmúlt időszakban írt verseinek gyűjteményével, Őszológiai gyakorlatok címen.

Az Olvasás Éjszakája. Szeptember 16-án szerte az országban, könyvesboltokban, irodalmi kávézókban találkozhatnak a legnépszerűbb kortárs íróinkkal. A részletes programért érdemes felkeresni Az Olvasás Éjszakája Facebook-oldalt.

Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár. Az ősz legsűrűbb irodalmi rendezvénye október 19–22. között várja az irodalombarátokat a fővárosi Teslában, a fentebb is említett szerzők részvételével.
(HORNER)



TEÁTRUM
Még ha nem is lehetünk biztosak abban, hogy egy-egy ígéretesen hangzó szerzőrendező-színész kombináció beváltja a reményeinket, néhány sikerdarabot azért nagy valószínűséggel garantál. Szeptember 16-án, a Színházak Éjszakáján csaknem az összes fővárosi teátrum ízelítőt ad a készülő darabjaiból, a válogatott jelenetekkel nyilvánvalóan elhúzva néhány mézesmadzagot a közönség orra előtt.
Az egyik ilyen az Alföldi Róbert rendezte Hegedűs a háztetőn, melyet saját bevallása szerint azért vett elő a rendező, mert egy civil alkalommal Stohl Andrásban meglátta Tevje chagalli alakját. A darabot szeptember 10-én mutatják be a Budapest Sportarénában, ahol október közepén egy másik híres zsidó is debütál: a Madách Színház a Jézus Krisztus Szupersztár felújított produkcióját viszi egyetlen napra az Arénába. A Belvárosi Színház és Novák Eszter Szép Ernő szédítően kavargó burleszkjével, a Vőlegénnyel készül az őszre (szeptember 15.), a Nemzetiben pedig Vidnyánszky Attila rendhagyó, kamaraszínházi produkcióként állítja színpadra a Bánk bánt, elvileg a fiatalok nyelvére adaptálva, némi nemzeti sorskérdést feszegetve (szeptember 21.).
Az Örkény Színház színészei Arany-stílusgyakorlatokkal, a nagy öreg „tanítványok” – Babits, Ady, Radnóti, Vas István stb. – verseivel idézik meg a 200 éve született poeta doctus alakját (szeptember 24.), a Pestiben pedig Rudolf Péter tiszteleg egy szintén több száz éves klasszikus, Shakespeare előtt a nyelvileg Závada Péterrel aktualizált, a Vodku Zenekar muzsikájával felfrissített Lóvátett lovagokkal (szeptember 29.).
Úgy tűnik, ez az évadnyitás nem annyira a kortárs darabokat preferálja, hiszen csupa leporolt klasszikussal indul.
A Vígben, ahol szeptember 10-én, a VÍGnapon 7 klasszikus Shakespeareelőadást is felelevenít a társulat, Eszenyi Enikő rendez Hamletet, melyben a dán királyfi szerepét ifj. Vidnyánszky Attilára osztotta (október 1.); Ascher Tamás pedig Gogol Háztűznézőjét viszi színpadra a Katonában Fullajtár Andreával, Jordán Adéllal és Szirtes Ágival (október 7.). Persze azért az is tud miből válogatni, aki modernebb színházélményre vágyik: Szikszai Rémusz a Radnótiban a neonáci Adam és a hitbuzgó pap, Ivan almáspite-párbajával szól jó és rossz harcáról (Ádám almái, október 21.); a PanoDráma legújabb dokumentarista csemegéje pedig a tragikus véget ért Rózsa Milán történetével igyekszik berántani a küzdelmes jelenbe szeptember elején: A csodát magunktól kell várni!

60 
premierből választhatunk színházélményt decemberig: csak úgy tobzódik az őszi színházi idény új bemutatókban
CS. O.



LÁTVÁNY 
Nemzetközi szenzáció nélkül, sok kisebb izgalmas kiállítás

Egy újabb kiállítótér, az Iparművészeti Múzeum átmeneti bezárásával köszönt be az ősz. Szeptember 3-án vasárnap 0 óra 1 perckor utoljára nyit ki a múzeum a közönség előtt és 24 órán keresztül tartó programsorozattal búcsúzik – éjjel például fénnyel festik meg Lechner Ödön szecessziós palotájának üvegcsarnokát.
A Magyar Nemzeti Galéria a hazai fotográfia, a dokumentum-fényképezés egyik legmeghatározóbb alakjának, Korniss Péternek a munkáit állítja ki január elejéig Folyamatos emlékezet címmel. A tárlaton helyet kapó sorozatok elsősorban az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmódot, az ingázó munkások életét dokumentálják, de a szeptember 29-én nyíló kiállítás elsőként mutatja be a fotós elmúlt három évben készült munkáit is, a Budapesten dolgozó erdélyi asszonyok életéről.
A Műcsarnok a brazil fotóművész, Sebastiao Salgado munkáit hozza el Budapestre, aki ugyan riporterként jelen volt például a Ronald Reagan ellen elkövetett merényletkor, mégsem ez tette világhírűvé, hanem többek között a '80–'90-es években a kétkezi munkások eltűnő életmódjáról készült fekete-fehér fotói. Szintén meghatározó sorozata készült az éhség, a természeti katasztrófák, a környezetkárosodás és a demográfiai nyomás elől elmenekülő tömegekről, az utóbbi időben pedig nyolc éven keresztül a civilizáció által még meg nem érintett hegyeket, sivatagokat, óceánokat, állatokat és népeket, vagyis a bolygó érintetlen tájait fotózta.
Érdekesnek ígérkezik a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Sanghay-Shanghai című szeptember 21-én nyíló kiállítása, amely nyugat és kelet viszonyát boncolgatja többek között, a két világháború között a kínai nagyvárosban élt magyar kolónia bútorainak és használati tárgyainak segítségével. Nyugati arcok egy-egy keleti háttér előtt, keleti nők nyugati kiegészítőkkel – izgalmas kettősség bontakozik ki a magyar kolónia kinti életének dokumentumaiból.
A szentendrei MűvészetMalomban pedig Robert Runták cseh műgyűjtő (és a londoni Tate Modern galéria kelet-európai műveket beszerző bizottságának egyik tagja) kelet-európai kortárs kollekciójából látható kiállítás szeptember 9-től, Bomlasztó képzelet - Ablakokat nyitni ott, ahol egykor falak voltak címmel.


OFF-Biennálé 2017. Gaudiopolisról, vagyis az 1945–'50 között működött gyermekköztársaságról szól idén a szeptember 29-én nyíló OFF-Biennálé kortárs művészeti eseménysorozat. A Sztehlo Gábor evangélikus lelkész által alapított „öröm városának” gyermek lakói saját kormányzatot hoztak létre, képviselőket választottak maguk közül, és mindenkire (a tanárokra is) vonatkozó törvényeket hoztak, újratanulva így a demokráciát.
F. SZ. K.
 

Címkék: Fókusz

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!