Negyed évszázados a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, amely a jeles jubileum alkalmából idén a szokásosnál is sokszínűbb programmal jelentkezik.

 

Harmincnégy nemzet 47 filmjét hét kategóriába osztva láthatják majd a nézők, eredeti nyelven, a zenés dokumentumfilmek és néhány retrospektív vetítés kivételével, magyar felirattal! A fesztivál idei díszvendége a titokzatos Izland: közönségsikernek az Izlandi gyilkosok című dokumentumfilmet várják a szervezők, amely azt az 1976-os esetet dolgozza fel, amikor is hat fiatal beismerő vallomást tett két olyan brutális gyilkossággal kapcsolatban, amelyet nem ők követtek el. A másik várva várt szigetországi produkció a Vulkán belseje című doku, amely az izlandi futball aranycsapatának történetét mutatja be. A tágabb merítésből különleges csemegének ígérkezik Xavier Dolan második filmje, a Képzelt szerelmek; valamint a személyesen is jelen lévő Keng Csün kínai rendező Az élet könnyűsége című feketekomédiája, amely a tavalyi Sundance-en a zsűri különdíját kapta. A Titanic április 4–13. között Budapesten, hét helyszínen várja az alkalmi hajósokat: hagyományosan az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Toldi moziban folynak majd a vetítések, de a „Pop-Up Cinema@Ódry Színpad SZFE”, a Kino, a Francia Intézet, az Art+ moziban és a Magvető Café is fesztiválhelyszínné avanzsál.

Címkék: filmfesztivál

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!