Fájdalom útvesztője

A ténylegesen is labirintusban végződő kiállításon olyan utat járunk be, amely visszafelé nem lenne értelmezhető. Az útvonalat a világhírű festőművész, Ország Lili alkotói korszakainak kronologikus felsorakoztatása adja, ám ez egyáltalán nem leegyszerűsítő megoldása a felkavaró tárlatnak. A művész változó technikái és kifejezésmódja iszonyatos szenvedésből érlelődnek, a rövid élet alatt alkotott hatalmas életmű minden darabja az emberi kiszolgáltatottság, az egyéni és egyetemes magány megjelenítése: falak előtt, mellett, között létező figurái sosem cselekvő személyek.

Mindennek forrása a gyerekként megélt szorongás: családjával heteket töltött deportálásra várva az ungvári téglagyár poklában, és bár egy menlevélnek köszönhetően leszállhatott a halálvonatról, életének és művészetének meghatározó élményévé vált az ember kicsinysége.

Következő korszakaiban egyre tágította a perspektívát, térben és időben mind messzebbre nyúlt. Az ikonok „rántották át” a szakrális térbe, melyben élete végéig bolyongott.

Különleges élmény vitte még távolabb a múltba: a prágai zsidó temető sajátos rendszere elképzelt és távoli városokat vetített elé, melyeknek festői alaprajzai lettek következő korszakának darabjai és vitték tovább a művészi kiteljesedés felé. „Miután festményeimben csak falak maradtak, magától adódtak, hogy felhasználjam azokat, hogy írjak rájuk, hogy írjak a falra, amint a gyermekek írják vágyaikat arra” – mondta képeiről, amelyek az írásos korszakát jellemezték. Ezeken héber, görög, latin, kopt betűket, jegyeket használt, amelyek még távolabbi múlt megértésével és feldolgozásával próbálkoztak. Múltbeli távolodásának és önmaga felfedezésének utolsó állomása a labirintus lett, haláláig száz útvesztőt festett, melyekből a valaha volt legteljesebb Ország Lili-tárlat látogatójának sem egyszerű kikászálódnia.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!