Kányádi Sándornak, úgy tűnik, meg sem kottyan a 83 év, hiszen ha valahová verselni, mesélni hívják, mindannyiszor fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel és hévvel kezd bele a rímes „egyszer volt, hol nem voltokba”.
Különösen így van ez akkor, ha a Kaláka együttes tervez vele közös szeánszot – hosszú és gyümölcsöző barátságuk soron következő nyilvános állomásán, a MOM Kulturális Központ mai Kaláka Napján két alkalommal is színpadra áll, hogy meséljen a közönségnek. „Nagyon sok dalunkat Sándor bácsinak köszönhetjük” – mondja Gryllus Dániel –, ebből a mostanra hatalmasra duzzadt Kányádi–Kaláka-repertoárból válogattunk össze egy csokorra valót a gyerekeknek, egy másikat pedig a felnőtt közönség számára.” S bár a délelőtt zömében a zenekar több mint negyedszázada megjelent első zenéskönyve, a Nálatok laknak-e állatok? dalaira lesz felfűzve, azért néhány elmaradhatatlan klasszikus biztosan beügyeskedi magát az állatos tematikába – például az Ukulele, ami a húrjai ellenére állítólag ugró bolhát jelent, valamint a Fakatona, akinek meg ugye ott a lova. Este újra holtvágányra döcög a kopott vörös villamos, a Göncöl és a Dél keresztje alá kikuporodik az indián, a néger és a Hargitán a pásztor, valaki pedig a fák hegyén járva kezd csillaggyújtogatásba – „mondják, hogy maga a remény, mondják maga a félelem”. „Az elmúlt évtizedekben magunktól is nagyon szívesen nyúltunk Kányádi-versekhez – meséli Gryllus –, de akad számtalan olyan is, melyre Sándor bácsi hívta fel a figyelmünket. Tőle kaptuk például megzenésítésre a Kuplé a vörös villamosról című klasszikust, jó néhány jiddis verset, melyeket ő fordított, valamint a karácsonyi műsorunk egyetlen szomorkás dalát, a Kányádi Sándor gyerekkori karácsonyélményéből született Isten háta mögött című költeményt. Decemberi aktualitása van ugyan, de valószínűleg most is eljátsszuk.”
Egy interjúban egyszer valaki költőnek nevezte Kányádi Sándort, aki szerényen óvatosságra intette a riportert, mondván, ez egy olyan foglalkozás, amelyben csak az illető halála után derül ki, hogy az volt-e, aminek hitték őt egész életében. „Aminek olykor magam is hiszem magam.” Bizonyára így van ez a költészettel. Ám ha csak azt nézzük, hogy a Kaláka zenekar egyetlen nap alatt könnyedén el tud játszani többtucatnyi megzenésített Kányádi-verset – ahogyan Sándor bácsi fogalmaz: „kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe száműzött, szív némaságra született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti eredeti dallamot” –, melyeket a közönség, gyerek és felnőtt egyként énekel végig, talán már életében meggyőzi arról a költőt, hogy költő ő. A legnagyobbak egyike.
(Kaláka–Kányádi Nap a MOM Kulturális Központban, november 11.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!