Falra mászunk tőle mi is

Nehezen szerethető a Kálmán Eszter tervezte, előadást meghatározó díszlet. Mint ahogy Az üvegbúra főhősnője sem igen tudja megszeretni a körülötte lévő, életét meghatározó világot. Bántóan steril, op-artos idegenségével, látszólagos harmóniába burkolt diszharmóniájával taszít e tér. Nincs benne nyugalom, stabilitás sem, minden bizonytalanságot szül. Komoly erőfeszítést, koncentrációt igényel a lét e térben, ahol a színész folyamatos ügyeskedésre kényszerül. Mindez pontosan leképezi Esther világát. (Utáljuk ruháját is, habos-babos rózsaszín tüllszoknyáját, ami koncként nehezedik rá, s szintúgy idegen lényétől.)

Idegenül nézzük eleinte mi is e teret, és benne a játszókat meg Sylvia Plath önéletrajzi ihletésű kultikus regényét. Hanem aztán Zsigmond Emőke olyan kérlelhetetlenül sodródik valami felé, hogy vele megyünk mi is. Ráérzünk állapotára, s arra, mennyire igaza van, hiszen ebben a világban tényleg csak neurotikussá lehet az ember. Itt, aki érzékeny, könnyen elveszti a lába alól a talajt. Egy ponton e szenzibilis lány végképp kibillen és süllyesztőben találja magát.

Sajátos babaszoba ez, amiben Esther nem képes felnőtté, életképessé válni úgy, mint Nóra. Ártatlan baba sem maradhat, a menekülőutat választja hát. Falra mászik, szó szerint. Így tiltakozik a lélekölőn sivár elvárások ellen. Rendre a falon találjuk, ahol felpolcolja magát, hogy orvosolja gyulladt létét. Widder Kristóf rendező Horváth Csaba fizikaiszínház-osztályában végzett, nem meglepő tehát, hogy előszeretettel mozgatja színészeit akár a falon is.

A történetbéli tucatnyi karaktert két színész, Kókai Tünde és Dóra Béla jeleníti meg bravúrosan. Ugyanakkor némi parodisztikus szín is kerül így a történetbe, ami nem biztos, hogy jót tesz neki, mert ez meg olykor minket billent ki: túlságosan is élvezzük és jól szórakozunk a két színész nagyszerű átalakulásán.

Nem fojtogat most annyira ez a búra, az előadás nem lesz megkerülhetetlen vagy katartikus. Ám szép, hatásos, működőképes igen. Igaz, vártuk, nagyot durran majd, s kis szilánk belőle a mi agyunkba, szívünkbe is fúródik, mint mikor olvastuk a regényt. Most csak üvegmorzsákat kapunk, maximum a bőrünk felszíne sérül, aminek nyomát azért magunkkal visszük még egy darabig.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!