Fekete autók az éjszakában

„Behoztak? Itt fogsz megdögleni!” – e szavakkal „üdvözölte” a bőrfotelében hátradőlő Péter Gábor az akkor frissen letartóztatott Faludy György költőt, majd mosolyogva megkínálta cigarettával. A magyar Berija, az Államvédelmi Hatóság mindenható ura nyolc éven át igazgatta a szovjet mintára megalakult erőszakszervezetet, amelynek neve azóta a tortúra és a rettegés szinonimája lett. Péter Gábor portréját még nem dolgozták föl tudományos részletességgel, ezt a hiányt pótolja most Müller Rolf történész közelmúltban megjelent Az erőszak neve: Péter Gábor című kötete. A kötetből kirajzolódik az akkor még Eisenberger Benjámin nevű, sokat betegeskedő gyerek alakja, aki később tanulékony, de nem túl éles eszű fiatalként nagy elánnal veti bele magát a harmincas évek tiltott kommunista munkásmozgalmi világába. Személyiségének ellentmondásossága többször visszatérő téma: az aluliskolázott, szerény képességű szabólegény, aki mégis többek között Gobbi Hilda és Major Tamás barátságával is büszkélkedhetett, simulékony modorú, csendes, visszahúzódó, ám időnként a foglyokat személyesen bántalmazza.

Izgalmas és egyben megejtő részleteket olvashatunk Rajk László kálváriájáról az ÁVH börtönében, Kádár 1951-es kegyvesztetté válását követhetjük nyomon, majd az őt követő belügyér, dr. Zöld Sándor családirtással és öngyilkossággal végződő tragédiájának anatómiájába nyerhetünk bepillantást. Ezt követően Péter Gábor karrierje is lejtmenetbe kezd és 1953. január elsején Rákosi parancsára őt is lefogják a saját emberei(!), így abszurd módon a saját bőrén tapasztalhatja meg, milyen az ÁVH vendégszeretetét élvezni.

Péter sorsa nem követte Berija végzetét, életben hagyták, és az elkövetett bűneihez képest csekélynek mondható hatéves börtönbüntetése után csendesen visszavonult életet élhetett: vállalati könyvtárosként ment nyugdíjba. 1993-ban bekövetkezett haláláig egy, a korábbi magas rangú pártfunkcionáriusok számára létrehozott, portással őrzött budai tömbházban élt a külvilágtól elzárkózva. (A könyv végén közölt, 1990- es interjúban sem volt hajlandó saját, a „terrorszervezet” vezéreként betöltött szerepéről beszélni.)

Müller életrajzi kötetének megjelenése után nem sokkal vehettük kézbe az elsőkönyves szerző, Cserhalmi Dániel Csengőfrász című regényét. Címe az ’50-es éveket jellemző általános rettegésre utal, amikor senki sem lehetett biztos abban, hogy az éjszaka közepén nem dörömbölnek majd az ávósok az ajtaján, hogy aztán egy lefüggönyözött fekete autóban tűnjenek el szeretteik életéből nem ritkán évekre. A Csengőfrász a Rákosi-korszak politikai rendőrségének mindennapjaiba kalauzol el minket, a Sztálin út 60. zegzugos pincéiben zajlanak a kihallgatások, ahol a nyomozók minden eszközt bevetnek, hogy vallomásra bírják foglyaikat. Ebben a közegben él Szabados százados is, aki időt-energiát nem sajnálva veti bele magát a feladatokba, amelyek láthatólag megviselik őt, és ezért titokban fel-felbukkan egy pszichológus rendelőjében, hogy válaszokat kapjon a vívódásaira. Bepillantást nyerhetünk Rákosi Mátyás egy-egy napjába, megleshetjük őt a kertjében sétálgatva, és amint megsimogatja a cselédje fejét, miután ajándékot kap tőle a születésnapján. Mindeközben egy cukrászda félhomályában konspirálva egymásra talál négy ember. Mindegyiküknek jó oka van a hatalom megdöntésére, és sötét tervet eszelnek ki Rákosi meggyilkolására, ám az egyikük végül árulóvá válik. Ugyanakkor a regény vége tartogat egy nem várt fordulatot: amely a regény főhősét illetően minden addigi történést teljesen más megvilágításba helyez. (Jaffa Kiadó, 2017. 292 o.; Atlantic Press Kiadó, 2018. 318 o.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!