Felépítették a hitet

Tévétörténelmet írt, kiművelte kitűnő forgatókönyvírók és rendezők sorát, felnevelt egy igényes, érzékeny közönséget és elért befejező évadjáig az első hazai gyártású HBO-sorozat. Minden részben eszményien kidolgozott párbeszédek, drámai finomrezgések, bravúros alakítások és Mácsai Pál megnyugtató hangja, okos, biztató tekintete fogadott minket. Megtanított arra, hogy az embereket tökéletlenségük miatt lehet a legjobban szeretni, amellett, hogy az érzelmi kommunikáció kultúráját építette, a mentális betegségek tabuját erodálta. Empátiát ébresztett mélyen emberi és nagyon magyar történeteivel, mintáival, humorával.

A záró évadból a színésznő Editet volt a legnehezebb elfogadni – Udvaros Dorottya tehát jól játssza a bonyolult, erődnyi vastag falak mögé zárkózó asszonyt, akit még őszinte pillanataiban is rajta lehet kapni azon, hogy tudatosan-tudattalanul színészkedik. A kényszerbeteg Krisztina (Schell Judit) ellenben elsőre tűnik rokonszenvesnek, és több rész után derülnek csak ki kevésbé kellemes és jóságos vonásai.

Noha nagy a kísértés, hogy férjét elnyomó zsarnoknak higgyük, idővel őt sem tudjuk teljesen elítélni, hiszen őszinte reakciók hiányában fogalma sincs, milyen boldogtalanná teszi viselkedésével a feleségét.

A gyilkosságért előzetesben ülő Zsoltnál (Vilmányi Benett kiváló alakításában) a gyakorlott terapeuta rögtön kiszagolja, hogy jószívű és érzékeny, hiába mutatja magát kemény bűnözőnek. Még ha egy ilyen sötét emberi történet távol is áll a sorozat többnyire értelmiségi nézőitől, a dráma és a katarzis iránti éhségünk táplálja a kíváncsiságunkat, és arra vágyunk, derüljön ki az ártatlansága, mintha ez a kollektív felelősséget is oldaná, amiért gyerekeknek ilyen sorsok juthatnak.

Az öreg székely, Sándor (Czintos József) a humorával és a makacsságával lekenyerezi a nézőt és a terapeutáját is, de Dargay mindig is hajlamos volt túl közel engedni magához a pácienseit puszta emberszeretetből és segíteni akarásból. Ő is új terapeutát kapott, Balsai Móni még Csákányi Eszternél is keményebben szorongatja, öröm nézni, mintha egy zen buddhista mérkőzne a megtestesült szarkazmussal. Hiányozni fognak, de már nem marad űr utánuk, mert felépítették a hitet, hogy lehet világszínvonalú sorozatokat gyártani itthon, amilyen a Terápiát követő Társas játék, az Aranyélet, és a még előttünk állók lehetnek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!