Sully – Csoda a Hudson-folyón
A Hudson-folyón, New York felhőkarcolóit súrolva kényszerleszállást végrehajtó utasszállító gép igaz történetéből szinte lehetetlen ásítanivaló melodrámát készíteni, de Clint Eastwoodnak már azzal sikerült, hogy az izgalmas rész utáni kötelező repülésbiztonsági vizsgálatot forgatta le, magát a szenzációt pedig visszatekintések és rémálmok formájában zárójelbe tette.
Tucatnyi ellenszenves szakértő vallatja a bravúrt végrehajtó pilótát (Tom Hanks) és másodpilótáját (Aaron Eckhart), miközben vadidegenek ölelgetik és a média is piedesztálra emeli őket, holott azt hajtogatják, csak a munkájukat végezték. Nincs is ebben álszerénység, aligha találni szürkébb, merevebb, átlagosabb amerikait (és színészeket) náluk. Soha nem isznak, mindig egyenruhában járnak, udvariasak a boltossal, steakekről beszélgetnek, futással vezetik le a feszültséget és mindig úgy köszönnek el a feleségüktől, hogy „szeretlek”.
Persze, hogy csak kínlódnak
a tévéshow-ban, a rájuk
zúduló szeretethullámot
pedig ügyetlenebben kezelik,
mint egyszerre két futómű
leállását.
Noha ez a rendes ügymenet, és ők természetesen együttműködnek, alaposan meghurcolják őket a vizsgálat során, és a nagy happy end nem is maga a „csoda” lesz, hanem ahogy a hősies kisember kiáll az igazáért és legyőzi a rosszakat. Végül elégtétel helyett köszönetet mond a légikísérőktől a rendőrbúvárokig mindenkinek, hiszen „együtt csinálták”. Közben szívhez szóló aláfestő zene megy, és mikor már azt hinnénk, nem is lehetne patetikusabb és közhelyesebb a finálé, bevágják az igazi kapitányt és megmentett utasait. Eastwood ezzel együtt is ügyes iparos, a tömegek zabálni fogják filmjét, pár Oscar-jelölés is jöhet, neki pedig valami kitüntetés az amerikai nemzeti büszkeség degeszre hizlalásáért.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!