Fortyogó lávatenger, vörösen izzó, hömpölygő folyamok, pöfékelő tűzhányók – nyolcmillió éve még a vulkánok uralták e területet. Sőt öt-három évmillióval ezelőtt a ma békés Balaton-felvidék kontinensünk egyik legsűrűbb vulkánmezeje volt. Itt a bizonyíték: a Hegyestű féloldalas, égbe nyúló orma, jellegzetes, hat-nyolcszögű, orgonasípra emlékeztető bazaltoszlopai. Ma már tudjuk, erre „csupán” a lávafolyam alakította kénye-kedvére a természet arcát. A bazaltláva a kürtőben megrekedt, mással össze nem téveszthető formáját a hűlés során nyerte el. A hegy féloldalas képét már a bányászok serény munkájának köszönhetjük, az elhordott felét középkori várak, templomok falaiban találhatjuk meg. Hogy áldásos vagy kártékony volt-e a kitermelés, nehéz eldönteni. Enélkül nem állhatnánk most az egykori kürtő közepén, és talán soha nem ismerjük meg a hegy belső szépségeit. Nem lehetünk lusták, a „rakott szoknya” megmászását bűn kihagyni – a kilátás kárpótol a hegymászás fáradalmaiért. Lábunk alatt a Balaton, a Káli-medence, a Badacsony lankái.

A vadregényes táj után irány a béke szigete: Salföld. Az aprócska falut alig fertály óra alatt bejárhatjuk, ha sietős az utunk, de miért ne maradnánk tovább? A település minden egyes szegletének és épületének története van – lehet is miről mesélni, a térséget már a honfoglaló magyarok is lakták. Az állattartással, és szőlőműveléssel foglalkozó falu egészen a török időkig virágzott, a történelem vihara azonban az 1700-as évek elejéig gátolta a rész újjáépülését. Az államosítás idején pedig nagyon sokan vándoroltak el a Balaton menti városokba. Az elárvult épületek azonban megőrizték a táj egykori báját – ez a településkép vonzotta Salföldre a vidék módosabb szerelmeseit, akik megunták a városi nyüzsgést és rohanást. A felújított házak, takaros porták pedig a turistákat. Akik közül nem egy nem tud szabadulni a táj bűvköréből – kirándulóból salföldi lakos lesz. Minden sarkon más és más utcakép fogad, és bár messziről úgy tűnik, nagyon hasonló otthonok sorakoznak egymás mellett, közelebb érve látjuk, apró kis részletek teszik őket különlegessé és egyedivé – legyen szó apró macskás csengőről, vagy éppen fazékban nevelgetett muskátliról. De nehogy azt higgyük, hogy mindez csak kiállítás, élettelen faluházak sora! Salföld ma is él, önálló önkormányzattal, helyi szervezetekkel – igaz, ami igaz, a busz ritkábban fordul erre –, és betekintést is kínál egy letűnt, 19–20. századfordulós világba.

A múltidézés pedig nem fejeződik be a falu utcáin, sétálunk tovább, egészen a Salföldi majorig, ahol az őshonos állatvilággal ismerkedhetünk meg. Az ólak, legeltetőterületek között kismacskák rohangálnak, a pocsolyában bivaly hűsöl, szamarak, tehenek, szürke marhák nyugodt kérődzésben hessegetik a szemtelen legyeket, az árnyékban pulikutyák fekszenek, mellettük a karámban kecskék mekegnek, odébb tyúkok, kakasok kapirgálnak. Nem csak nézni, simogatni is lehet őket (kellő óvatossággal), sőt a lóra is pattanhatunk. A kezdő lovasokat oktatók segítik, a kisebbek pedig pónikon gyakorolhatnak. Érdemes kitartónak lenni, sőt akár a legjobbaktól, a csikósoktól is elleshetünk pár trükköt. De ha inkább csak lovas kocsiból szemlélnénk a tájat, akkor sem maradunk program nélkül, a majorból ugyanis rendszeresen indul túra a közeli pálos kolostorhoz. A Salföldön maradókat pedig csikósok lovas bemutatója szórakoztatja.

Utunk a Káli-medencén, a Kőtengeren át, lankás kanyarokon visz le a hegyekről-dombokról. Itt-ott pedig, ha kellőképpen kitartóak és figyelmesek vagyunk, még csigák, kagylók elmeszesedett maradványait is felfedezhetjük. A Kőtenger ugyanis nem más, mint a hajdanvolt Pannon- tenger aljzata.

A medencén átutazva is a vulkanikus múltba botlunk – szó szerint, ha nem nézünk a lábunk elé – az itt feltörő, hévizes források a fehér homokot kemény kőhalmazzá változtatták, illesztették össze.

De mesél a Bakony erdeje is. Túraútvonalak visznek hegyre föl és hegyről le, keresztül-kasul a Bakonyban, de ha szaktekintélyek útmutatásával fedeznénk fel a környék növényvilágát, meg se álljunk Zircig! Hazánk legmagasabban fekvő gyűjteményes kertjéért a ciszterci szerzeteseket áldhatjuk, akiknek szorgos munkája már a 18. század végén elkezdődött. Több száz éves tölgyek, hársak adják a park árnyékát, mi meg csak ámulunk, milyen zöld és üde a „kert” a forró, száraz nyár végén is. Az arborétum legidősebb lakója a négyszáz éves kocsányos tölgy, a hozzá vezető utat a jóval ifjabb, kétszáz éves, száztíz tagot számláló kislevelű hársfasor szegélyezi. A kertet keresztül-kasul átszeli a Cuha-patak, melyen kecses kőhidak ívelnek át. Némi szerencsével még a lépcsős vízesésben is gyönyörködhetünk, ha azonban biztosra akarunk menni, inkább esős évszak után látogassunk el a parkba. Mi most csak a kiszáradt meder vonalát követjük, egészen a tó partjáig. Itt viszont nem állt meg az élet a kevés csapadék ellenére sem, aranyhalak cikáznak a víz felszíne alatt, talán nem is kell olyan közel hajolnunk, hogy lássuk őket – nehogy váratlan fürdés legyen a kirándulás vége.

Esőnapokra is bőven találunk elfoglaltságot Zircen, csupán a Ciszterci Apátságig kell buszjegyet váltanunk. Itt ugyanis egy helyen van sok látnivaló: az apátság, a barokk templom és a Bakonyi Természettudományi Múzeum. Már az épületegyüttes által közrezárt, gyönyörűen karbantartott udvarba lépve átjár minket a hely szelleme: szerencsénk van, épp énekkari próbát tart az itt táborozó győri bencés gimnázium kara. Ilyen áhítatos hangulatban nem is kérdés, első utunk a templom felé vezet. Érdemes időben érkezni, hamar zárnak, de ha szemfülesek vagyunk, akár minden órában kapunk idegenvezetést. Az egyháztörténet szerelmesei folytathatják útjukat az apátság falain belül, akiket viszont inkább a Bakony élővilága vonz, a múzeumot vegye célba. A patinás épület falai között megismerheti a környék geológiai, botanikai élővilágát, egykor és most élő állatait. Érdekeljék a halak, kétéltűek, madarak és emlősök – mindenki megtalálja a számára legérdekesebb kutatási területet. Könyvmolyok pedig csak óvatosan: a Reguly Antal Műemlékkönyvtárban könnyű elveszteni az időérzékünket – hetven ősnyomtatvány, közel négyszáz antikva. A témákat illetően is széles a paletta: nem csak teológiából, de természettudományokból és történelemből is pallérozhatjuk elménket a pazar berendezésű termekben.

Aki pedig egészen más típusú élményekre vágyik, tegyen egy kis kitérőt a Veszprém melletti Szentkirályszabadja felé. Itt egykori szovjet katonai repülőteret találunk, a magas rangú pilótákat és családjaikat kiszolgáló épületekkel együtt. Panelrengeteg és játszóterek, szebb napokat megélt parkok – ma már mindez az enyészeté, a rendszerváltás óta nem lakja senki az épületeket. Igazi szellemváros. Bizony, Veszprém megye a rémregények kedvelőit sem hagyja látnivaló nélkül…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!