Újabb Grimm-mesét szentségtelenített meg a Disney: Hamupipőke és Csipkerózsika után Aranyhaj (Rapunzel) is szirupos dalra fakad az édibédi kismadarakkal együtt a szivárványos vattacukorból púpozott és csillámos unikornissörényből font díszletben. Az Aranyhaj és a nagy gubanc Amerikában így is már az első hétvégén lenyomta a Harry Pottert – nálam sem kérdés, ki nyeri a Halál ereklyéi kontra „a hajad engedd ki” párharcot.
A sorban épp az ötvenedik egész estés Disney-film a korábbiak operettes báját már az akció-animáció látványos kellékeivel dobja fel: van lovas üldözés és hajjal bungee jumpingolás, de a legnagyobb kéjmámor mégis csak a tó fölé felengedett, milliónyi kis színes szeretetlampionocska ragyogása a tökéletesre rajzolt mesehősök szembogarában.
A dalok azonban korántsem sikerültek ilyen fényességesre, zeneileg és magyar fordításban sem. Olyan értelmezhetetlen zagyvaságokat hallunk, mint hogy „mindent akarok én, kell nekem a fény, szólj egy szót, s nálad maradok én, egy csodás fényben fürdő álom gyönyörűség, ezt akarom én, szólj egy szót, s nálad maradok én, hisz veled minden új és szép”. Csifó Dorina hangja viszont még ezekkel a magas cukortartalmú közhelyekkel is kellemesen cseng. Van olyan jó, mint Mandy Moore az eredetiben, talán még élettelibb, elevenebb is.
Aranyhaj megmentője, Flynn Rider afféle kamasz Robin Hood-figura, enyhe Justin Bieber beütéssel. Persze nem is az anyukáknak kell tetszenie, hanem egy olyan lánynak, aki 18 éves és még az öreganyján kívül embert sem látott. Aranyhajjal már jobban tudtam azonosulni, én is folyton küzdök a rakoncátlankodó tincseimmel, pedig nem 21 méteres a hajzuhatagom. Akárcsak Arielnek Sebastian, a rák, Aranyhajnak is van cuki kis házi kedvence, Pascal, a kaméleon, aki nem hogy nem szószátyár, de legalább nem is beszél. Cserébe egészen emberi tulajdonságokkal ruházták fel Maximust, a fehér paripát, aki bár nem olyan jópofa, mint Shrek Szamara, egész sok poént tudott kinyihogni. Az Aranyhajat elrabló és a toronyba záró Nyanyabanya ellenben remekül eltalált figura: olyan túlféltő szülő, aki ha kell, érzelmi zsarolással és megfélemlítéssel próbálja a fiatalsága zálogát jelentő gyermekét elzárni a világtól, nehogy az felnőhessen és elhagyhassa a biztonságot jelentő fészket. Ám minden hiába, ahogy nagymamám szokta mondani: ha egy kismadár el akar repülni, nem lehet bottal visszatartani…
Míg a Gru az év legkedvesebb, a Toy Story 3 pedig a legötletesebb (gyerek)filmje volt, az Aranyhaj a legnyálasabb, de a legszépségesebb is. Ezért olyan nagyon nem bánhatjuk, ha idővel bevonul a családi DVD-tékába, még úgy is, hogy leginkább a látóidegeinket, és nem a lelkünket simogatja a fényben fürdő álom gyönyörűség.
(Forgalmazza a Fórum Hungary)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
