Feszítő ellentét - Julie kisasszony. - Strindberg talán legnagyobb és máig legtöbbet játszott műve kamaradrámaként is fojtogató, a film intimitásában pedig kétórányi élveboncolás – a színészeké és a nézőé egyaránt.
Bár nézni is fáj ezt a perverzen gyönyörű haláltáncot, Colin Farrell és Jessica Chastain a színjátszás olyan esszenciáját mutatják meg benne, ami egyszerre csodálatot ébresztő és félelmetes. Játékuk annyira ádáz, hogy néha már nem is tűnik emberinek, mégis benne van minden emberi: a vágyak és félelmek, az illúziók és a kiábrándulás, a szellem és a hús, a feladás és a túlélés tusája, önmagukkal és egymással is birkózva.
Az úrnő és az inas (ön)pusztító kapcsolatának drámája ma már nem az osztályharc tekintetében mutat túl önmagán. A dominanciáért folyó versengés és a párkapcsolati játszmák a férfi-nő viszonyt ma is meghatározzák.
A sikerről, boldogságról szőtt álmok és a valóság most is feszítő ellentétben állnak, a hősök megannyi motivációja átélhető.
Liv Ullmann rendezésében a színpadi évek mellett áttűnnek a bergmani stílusjegyek is: épp olyan könyörtelenül engedi szabadjára az indulatokat, mint mestere. Színészeit az összeroppanás határán tartja, de biztos kézzel fogja a kötelet, míg ők háló nélkül táncolnak rajta. Legyen akármilyen ortodox naturalista, nem tagadja meg a női érzékenységét, amitől a dráma csak még nagyobb érzelmi amplitúdót kap.
Látványában is művészien alkot, tiszta tónusokkal, erős szimbólumokkal, utolsó képében a preraffaelita festő, Millais Opheliáját is felfedezhetjük – ahogy végig érezzük a párhuzamot Miss Julie és a shakespeare-i hősnő közt. Filmje nehéz, akár egy támfa a mellkason, amelynek súlyát akkor is érezzük, ha már nincs ott. Ahogy a hősök, lassan mi is ráébredünk, hogy ebben a küzdelemben senki nem győzhet, csak tovább marad életben, aki jobban bírja a vérveszteséget.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
