Jancsó Miklós, kétszeres Kossuth-díjas filmrendező, kedden lesz kilencvenéves. Szeretne még filmet csinálni, de a külvilágot igyekszik kizárni az életéből, mert az, szerinte, eléggé rossz állapotban van.
– Hogy van ezzel a kilencven évvel?
– Sehogy. Nem vártam, hogy megérem. Kilencven év annak idején nagy szám volt. Elég furcsa.
– Mi furcsa?
– Hát már az önmagában, hogy az ember kilencvenéves. Ha valakinek mondom, el szokott ájulni tőle.
– De ön fiatalos…
– Dehogy vagyok. Tudja, mi a különbség a fiatal és a fiatalos között? Az, hogy a fiatal az valóban fiatal.
– Miben érzi az öregséget? Akar például még rendezni.
– Az „akar” nem pontos kifejezés. Szeretnék.
– Ennek mi a gátja, az, hogy nem kap pénzt, vagy már a testét nem érzi elég erősnek hozzá?
– Annak idején a filmrendezés mesterségnek számított. Manapság már kalapozni kell. Lemegyünk majd az aluljárókba kalapozni. Nem lehet összeszedni a szükséges pénzt.
– Eljár bankokhoz?
– Sohase jártam el. Én még ahhoz az elegáns nemzedékhez tartozom, hogy helyettem jártak el. Ilyen elegancia már nincs.
– Önöknek még járt pénz.
– Mi azt hittük még, hogy a víz fölött járunk kicsit.
– Régen, az „átkosban”, miközben tiltottak, tűrtek, szeretett a politika a kultúrával dicsekedni, domborítani.
– Nemcsak nálunk. Ez világjelenség volt.
– Ha kiment egy filmfesztiválra, slepp vonult önnel, és a tagjai verték a mellüket.
– Más világ volt. Manapság, ha valaki kutyát akar megrúgni, akár véletlenül is filmesbe botlik, mert annyian vannak. Annak idején ez még kis mesterségnek számított.
– Van konkrét filmterve, vagy akár öt? Netán olcsóbban, drágábban kivitelezhető?
– Én mindig a lehetőségekhez képest képzeltem el filmeket. Ha nagy lehetőség volt, annak megfelelően terveztem. Amikor pedig nem volt elég pénz, csináltam Kapával, azaz Mucsi Zoltánnal, és Pepével, Scherer Péterrel a filmeket, ezek olcsóbbak voltak.
– Ezekben nagyon sokat hülyéskedik a halállal. Mindig is imádta a fekete humort.
– Nemcsak én, hanem Hernádi Gyula is, akivel a forgatókönyveket írtuk. Gyula sokat humorizált a halállal.
– Ezzel netán időben odébb lehet tolni a halált?
– Azt nem lehet odébb tolni, az jön. Nem kell gondolkodni rajta, így is jön, úgyis jön. A születés és a halál demokratikus.
– Sokat gondol Hernádira?
– Nélküle nehezebb élni. Hiányoznak a nagy dumálások, reflexiók.
– Hernádi még az ön nőiről is könyvet írt. Tényleg olyan sok nője volt?
– Volt, de nem lenne elegáns az ilyesmiről beszélni.
– A sok meztelen nő a filmjeiben…
– Az parasztfogás volt. Radványi Géza azt mondta, hogy a jó filmhez négy dolog kell. Gyerek, kutya, fóka, meztelen nő.
– Az ön esetében viszont sokan leírták, hogy a meztelen nő milyen komoly jelkép.
– Mindenbe mindent belemagyaráznak.
– Miért alkalmaz rendszerint meglehetősen hosszú snitteket?
– Mert nem értek a montázshoz.
– Itthon világhírű filmrendezőnek tartják…
– Ha, ha, ha. Soroksáron világhírű vagyok.
– Egyszer elmesélte nekem, hogy egy nemzetközi filmfesztiválon előbb Antonioni tartott ankétot, aztán, amikor ön következett, a közönség fele kiment, és ebből levont bizonyos következtetéseket.
– Hogyne, hát ez így volt. Ezzel kapcsolatban mindig az az anekdota jut eszembe, amit a nyolcvanas években halottam. Úgy szól, hogy magyar pártküldöttség megy Maóhoz Kínába. Mao már vénember, nagy forradalmár, a nemzetközi mozgalom hőse, körbeülik a fiatal, magyar, könyöklő párttagok. Megkérdezi tőlük, hogy „hányan vannak elvtársak”? Azt válaszolják neki büszkén, hogy „tízmillióan, Mao elvtárs”. Erre Mao hallgat egy kicsit, majd azt tudakolja, „és melyik hotelben laknak”? Én hamar megtanultam, hogy melyik hotelben lakom.
– Mennyire húzza föl magát azon, ami manapság az országban történik?
– Szedek gyógyszert, altatót.
– Szóval azért idegesíti a helyzet.
– Néha igen. Nekem voltak korszakaim, amikor nem olvastam újságot, és nem hallgattam rádiót, nem néztem tévét.
– Most ilyen korszak van? Próbálja kizárni a külvilágot?
– Amennyire lehet, igen. Nem olyan vidám dolog, ami most van. És nemcsak arra gondolok, amit a Viktor csinál, meg a társasága. Az egész világ eléggé rossz állapotban van.
– De ön alapvetően vidám.
– Miért? Zokogjak? Na, ne! Ha nem röhögnék, nem lehetne kibírni az egészet. Az agg kor arra is jó, hogy az ember már mindenen nevet.
Jancsó Miklós 1921-ben született Vácon, kétszeres Kossuth-díjas filmrendező, forgatókönyvíró. Érettségi után a pécsi jogi egyetemre iratkozott be, diplomát Kolozsvárott szerzett. 1958-ban elkészítette első nagyjátékfilmjét, A harangok Rómába mentek címmel. Wowesznyi Katalin és Mészáros Márta Kossuth-díjas filmrendező is a felesége volt. 1959-ben megismerkedett Hernádi Gyula íróval, aki haláláig állandó alkotótársa volt. Giovanna Gagliardo olasz újságíró és forgatókönyvírónővel Rómában élt tíz évig. 1981-ben feleségül vette Csákány Zsuzsa vágót, összesen négy gyermeke van. A Magánbűnök, közerkölcsök című filmjében Cicciolina is szerepelt, az 1976-ban bemutatott színes, olasz–jugoszláv erotikus filmdrámát Olaszországban pornográfia vádjával egy időre betiltottak.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
