A nagy füzetre máris sokan rásütnék, hogy „tipikus magyar film”, a gyermekbántalmazás, a nemi erőszak, a mélyszegénység és a falusi kocsma eposzi kellékeivel – noha egyedül csak kocsmajelenet nincs minden európai világháborús filmdrámában.
Szász filmjének magja azonban a gyermeki ártatlanság elvesztésének fájdalmas, időtlen és univerzális meséje, Kristóf Ágota svájci-magyar írónő azonos című regényének világába ágyazva. Szereplői nincsenek is nevesítve, hiszen mindez bárkivel bármikor megtörténhet(ett). A film gerince egy testvérpár (Gyémánt László és András) fejlődéstörténete: miután elszakadnak a szüleiktől, beavatást kapnak a nagykorúak goromba, erőszakos, szeretetlen világába, és végül el kell engedjék egymást is, hogy önállóvá váljanak. Mondják, hogy az egypetéjű ikrek olyanok, mint két testben egy lélek, és a filmbeli ikerpár közt mélyebb, gazdagabb a kapocs még a Witman fiúk véd- és dacszövetségénél is. Úgy próbálnak nagyanyjuk (Molnár Piroska) és a többi felnőtt kegyetlenkedései ellen védekezni, hogy edzik magukat a fájdalom és a megaláztatás tűrésére. Ám eközben áldozatokból maguk is elkövetőkké és bűntársakká válnak, tolvajjá, zsarolóvá, gyilkossá lesznek. Csakhogy ők ártatlan(?) gyermekek, akik maguk előtt is csak iszonyú példákat láttak, ezért komoly erkölcsi és érzelmi konfliktust teremt, hogy vajon mindent megbocsáthatunk-e nekik?
A két ragyogó gyermekszínész és Molnár Piroska alakítása ötcsillagos, a rendezés sallangmentes, jó értelemben puritán, de suta a fényképezés, túl steril a digitális technikával rögzített kép, és kiüvölt belőle a műszálas abrosz. Rendre kizökkent bennünket a hitetlenkedés, például, mikor patyolatfehér, vasalt ingben aprítják a gyújtóst, holott akkoriban egy gyereknek jó esetben egy rend ünneplőruha jutott, amelyre úgy kellett vigyázzon, mint a szeme fényére, és nem írhatta-rajzolhatta gyerekkéz a naplófüzetnek beállított profi scrapbookot, művészi fényképalbumot sem.
Szász filmje mégis minden adóforintunkat megérdemelte, de nem azért, mert Karlovy Variban fődíjat is tudott nyerni, az Oscar-mezőnyben erre már úgyis kicsiny az esély. A magyar közönségnek van égető szüksége új, szellemi és művészi értékkel bíró hazai filmekre, hogy legyen miről eszmét cserélnünk, legyen mivel gazdagítani, árnyalni az iskolai irodalom- és történelem-tananyagot, és egyáltalán, legyen miből filmszemlét rendezni.
(Forgalmazza a Budapest Film)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!