James Bond legújabb hobbija a feltámadás, aminek a gonoszok persze nem, de a nézők nagyon is örvendhetnek.
Végre vége a négy bondtalan esztendőnek: a 007 – Skyfall lezár egy félszázados korszakot, de friss, új kezdetet is nyit. Elbúcsúztatunk régi kedvenceket, megismerhetjük a legendás szuperkém múltját, mi több, az esendő oldalát is, amely biztosan csak múló nyavalya. Ámbátor Daniel Craig Bond szerepében sok meglepetést okozott már, ezért is tartják őt a legjobbnak – még Sir Sean Connery, Roger Moore és Pierce Brosnan is.
Craig halántéka már erősen őszül, és ezúttal szolidabban gyúrta ki magát a szerepre, de most is pöpecül áll neki a Tom Ford-öltöny, a dereka köré tekert egy szál törülköző és a pisztolygolyó ütötte seb. Emberfeletti képességei közé tartozik, hogy nem csapkod a képébe még a nyakkendője sem, mikor motoron üldözi a rosszfiút az isztambuli bazárban cikázva, továbbá képes lenne asztal alá inni egy lengyel turistacsoportot. Csakhogy a nyugdíjat nem neki találták ki, és persze mindig akad újabb elvetemült gonosztevő is, akitől meg kell menteni a világot.
A Silvát játszó Javier Bardem ugyan modern bűnöző, aki kiberterrorizmusban utazik, mégis klaszszikus, személyes bosszúvágy fűtötte gonosz. Bardemről már tudjuk, hogy nem fél a sötét oldalon játszani, ezért kapta az Oscart a Nem vénnek való vidék sorozatgyilkosaként. Most is bátran lényegül át: ádáz, perverz és visszataszító, sminkesei pedig extraprémiumot érdemelnek. Csakhogy huszonkét Bond-filmmel a hátunk mögött már az első percben tudjuk, ő sem lesz legyőzhetetlen. A rabló-pandúr játék is izgalmas, pazar luxuskörnyezetben és kietlen pusztaságban, földön, vízen, levegőben, mélyben és magasban egyaránt tökélyre koreografált és igényesen filmezett akciójeleneteket látunk. Picit csalódni fognak, akik újabb szuperkütyüket várnak. Ez a rész a jubileum és a nosztalgia égisze alatt fogant, azzal is tisztelegnek a legendás Bond-filmek előtt, hogy előkerülnek a régimódi, ám most is menő kémkellékek, mint az Aston Martin DB5 is a Goldfingerből.
Remélhetőleg a két új Bond-lány (Naomie Harris és Bérénice Marlohe) csak egyéjszakás kaland volt, különben kénytelenek lennénk azt gondolni, a 007-esnek romlik az ízlése vagy a látása. A zene – különösen Adele főcímdala – ellenben megkapó, és pavlovi reflexként beindul az adrenalintermelésünk az ismerős dallamoktól. Érdemes eredeti hanggal nézni a filmet, így megúszható Stohl András kínosan rossz szinkronja, ahogy torokhangon dörmög.
Sam Mendes, a rendező maga is óriási rajongó, talán ezért picit megszeppenve látott neki első Bond-filmjének. Az is lehet, hogy a négy forgatókönyvíró húzta négyfelé a szekeret, ezért csapong olykor a történet, viszont négyszer annyi humor van benne. Nem gondoltam volna, hogy ennyit fogok nevetni, azt pedig még kevésbé, hogy meg is könnyezem az egyik jelenetet. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha Bond is elérzékenyülne, aztán rájöttem, csak a víz csöpög a homlokáról. Talán majd a következő részben?
(Forgalmazza a Fórum Hungary)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!