Steven Soderbergh a csúcson hagyja abba: az Ocean’s-trilógia, az Erin Brockovich, zűrös természet, a Szex, hazugság, video és a Traffic Oscar-díjas rendezője most legalább is azt mondja, a Mellékhatások az utolsó filmrendezése. Hattyúdalnak különösen emlékezetes a fordulatos, intelligens thriller, melyben Jude Law és Catherine Zeta-Jones „rivális” pszichiátereket alakítva vívják a rózsák háborúját.
A két veterán sztár mellé két ifjú csillagot választott: Channing Tatum (Magic Mike) és Rooney Mara (A tetovált lány) hibátlanul játsszák az amerikai álmot beteljesítő fiatal házaspárt. A férj menő tőzsdeügynök, dúsgazdag, magabiztos és szívdöglesztő. Az eszményi alfahím, akihez hasonlókkal tele vannak a kortárs erotikus bestsellerek. Igazi Hamupipőke- történet, ahogy megismerkedik az átlagos, persze csinos reklámgrafikussal, és némi gáláns udvarlás után elveszi a leányálomba illő, kerti sátras, fehér ruhás esküvőn. Ám az idill azonnal véget is ér, mikor a férjet bennfentes kereskedelem miatt a lagziról viszi el az FBI.
Mikor három évvel később szabadul a börtönből, látszólag labilis, mentálisan zavart felesége nem tudja feldolgozni a helyzetet, és a mélygarázsban teljes gázzal nekihajt a falnak. Ezután kerül a pszichiáter (Jude Law) gondozásába, aki mindenféle vadonatúj csodaszert ír fel neki, és felveszi a kapcsolatot a lányt korábban kezelő pszichiáternővel (Catherine Zeta-Jones).
A film két síkon játszódik: bepillantást nyújt a gyógyszeripar és az orvoslátogatók igencsak megkérdőjelezhető gyakorlataiba, az orvosok felé szépen honorált, és a páciensek által „önként vállalt” gyógyszerkísérletek homályos világába, de emellett kibontakozik egy klasszikus, hitchcocki szellemiségű krimi is. A cselekmény egyre drámaibb és a feszültség egyre fojtogatóbb, ahogy emelkedik a tét: a Law alakította pszichiáter praxisa után a magánélete, egész egzisztenciája, és végül a szabadsága is veszélybe kerül, miközben kénytelen maga felfejteni a szálakat. Rájön, hogy előre kitervelt csapdába csalták, de a film még ezután is számos fordulatot tartogat.
Law könnyeden, mégis erős jelenléttel játszik. Kezdetben szürke figurája a fenyegető körülmények hatására lebilincselő átalakuláson megy át. Az elmúlt években magánéleti gondjai miatt ritkán filmező Zeta-Jones pedig olyan bátran aljas és számító szerepében, hogy felidézi bennünk, miért is kapott tíz éve Oscart. A film gerince az ő vérre menő, mégis fehérgalléros, intellektuális párharcuk, melyet Soderbergh és a forgatókönyvíró Scott Z. Burns (Fertőzés, A Bourne-ultimátum) aprólékosan kidolgozott és egyszerű, letisztult dramaturgiai eszközökkel mesterien felépített.
A 106 percnyi hibátlan szórakozás után végképp elszomorodhatnak a filmrajongók, hogy a kitűnő rendezőnek elege lett a bevétel érdekében mindent felhígító, kiskirályt játszó stúdiófőnökökből. A jövő héten még lesz egy bemutatója a cannes-i filmfesztiválon – az AIDS-ben elhunyt lengyel–amerikai zongoristáról, Liberace-ról szóló önéletrajzi filmé –, majd stílusosan a film európai fellegvárából int búcsút a közönségnek.
(Forgalmazza a Pro Video Film & Distribution Kft.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!