A brit kritikusok joggal cincálták ízekre a legújabb Diana-filmet, mely Naomi Watts küzdelmes alakítását leszámítva olyan, mintha két órán át sínylődnénk a Tower tömlöcében, miközben felváltva mézbe és cukorszirupba mártogatják a fejünket.
Diana hercegné tragikus történetéből megannyi remek filmdrámát lehetett volna már csinálni, mégis szinte csak fejfájdítóan unalmas tévéjátékok születtek a szívek királynőjéről, aki magát a rókákhoz hasonlította, mivel ő is „folyton menekült a Windsorok elől”. A német Oliver Hirschbiegel filmje ráadásul olyan vontatott, hogy viszketni kezd a néző. Csak akkor nem szuggeráljuk az óránkat, mikor a hercegnét alakító Watts megcsillant valami szívbemarkolóan és egyetemesen emberit, a szerető társ iránti vágyat. Mert hiába volt Lady Di mindenki kedvence, nem akadt férfi, aki őt felvállalta volna. A világ legbefolyásosabb és leghíresebb nőjeként, az agresszív lesifotósokkal a szoknyáján ez valóban óriási kihívás volt, de nem megugorhatatlan léc. Ő azonban olyan férfit választott, akivel összeegyeztethetetlen volt a származása, a vallása, a családi állapota, az életmódja, de még a természete is, ennyi akadállyal pedig még Rómeónak és Júliának sem kellett megbirkóznia.
Mivel a film alapjául szolgáló Diana – Her last love című könyvet nem fordították le magyarra, nekünk újdonság, hogy a hercegné nagy szerelme az írónő, Kate Snell szerint nem is Dodi Al-Fayed volt. Ő csupán hiúságból kísérgette, Lady Di pedig szándékosan kompromittáló helyzetekben mutatkozott vele, csakis azért, hogy féltékennyé tegye igaz szerelmét, Hasnat Khant, a pakisztáni származású londoni szívsebészt, akivel két éven át, majdnem teljes titokban viszonyt folytatott.
Mikor találkoztak, Diana már három éve külön élt Károly hercegtől, aki valójában már jóval hosszabb ideje mással (a mostani hercegnével) kötelezte el magát. Az új szerelem ígérete adta meg az utolsó lökést ahhoz, hogy Diana szembeforduljon a királyi családdal a híres BBC-interjúban, amely után már maga a királyné sürgette fia válását. A film szerint Diana az interjúról maga döntött, saját sajtósait is lehetetlen helyzetbe hozva. Úgy ábrázolták őt, mint bájosan naiv szőke nőt, akit folyton bajba sodort impulzív, hullámzó, mentálisan labilis természete – saját bevallása szerint is vagdosta a kezét-lábát és hánytatta magát, mikor nem bírta elviselni a nyomást.
Naomi Wattsot sokan pellengérre állították, hogy nem elég magas, nem elég tömpe az orra, nem is elég brit a szerepre, holott az hat elidegenítően, mikor tökéletesen akarja visszaadni a hercegné gesztusait és hanglejtését, és akkor igazán eleven a karaktere, amikor a saját interpretációjában, szó szerint mezítlábasan mozog. A Khant játszó Naveen Andrews ellenben olyan petyhüdt, hogy még a vásznon sem érte meg küzdeni a szerelméért. Különösen nem egy olyan nőnek, aki képes volt végigsétálni egy taposóakna-mezőn, hogy felhívja a figyelmet egy világszerte emberéleteket megnyomorító problémára. Diana minden szempontból jobbat érdemelt volna.
(Forgalmazza a Pro Video Film & Distribution Kft.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!