Már lelombozóan magyarított címe miatt is könnyedén átsiklik a néző a Vizsga két személyre néven bemutatott romantikus vígjáték fölött, hacsak nem felkészült Tina Fey-, vagy Paul Rudd-rajongó. Pedig kivételesen intelligens, finom humorú és szívbetaláló alkotás, akárcsak az Egy fiúról, Paul Weitz rendező korábbi klasszikusa.
A mai romantikus filmek és regények jó része észbontóan sikeres, luxusban tobzódó szuperalfahímek és -nőstények összeboronálásáról szól, ezért is üdítő, mikor végre átlagos, „kishibás” felnőttek picit nehezített egymásra találásának drukkolhatunk. Rudd ugyan nem egy Harrison Ford-kaliberű csábterminátor, de a csibészes mosolyú, kissé bohókás, mélyen romantikus lelkű, és ha kell, vérpezsdítően csókoló „hétköznapi” pasi szerepében rendre el tudja bűvölni a (főképp harmincon túli hölgy-) közönséget. A szintén kellemesen „átlagos” külsejű Fey legnagyobb szexepilje pedig az agya – Hollywood kevés hozzá hasonlóan penge észjárású és fergeteges humorú komikával dicsekedhet. Még abban is bölcs, ahogyan vezetni engedi partnerét, emiatt csodásan működnek közöttük az olyan apró finomságok is, mint az első csók utáni bájos zavar.
A filmből behatóan megismerjük Amerika egyik elitegyetemét, a legendás Princetont, mely ettől talán el is veszíti varázsát a szemünkben. A felvételi bizottságnál dolgozó Portiát (Fey) ugyanis azzal keresi meg volt évfolyamtársa, a tanár John (Rudd), hogy segítsen bejuttatni ide egyik tehetséges tanítványát, akiről azt feltételezi, valójában Portia lánykori, eltitkolt terhességéből született és örökbe adott gyermeke. A nagy kérdés, hogy sikerül-e a tűzeszű, ám autodidakta módon tanuló, papíron esélytelen Jeremiahnak felvételt nyernie, de ne várjuk kézenfekvő győzelmet. Időzített konfliktusként ott lebeg az is, mikor mondja el neki Portia, hogy ő a vér szerinti anyja, és mi lesz erre a reakciója. Eközben Portiával tíz év után szakít a pasija, ám ekkor már kialakulóban van a szerelem Johnnal, és a két, eddig elkötelezettségfóbiás embernek már azelőtt magas lécet kell megugornia, hogy kapcsolatuk elkezdődhetne.
Fey és Rudd kifinomult kettőse mellett remek karakterszereplőket is látunk, mint Portia anyja, A férfimítosz című feminista alapmű lánglelkű szerzője (a karakán komika, Lily Tomlin), vagy a volt pasija (a korábban Tony Blairt is lehengerlően alakító Michael Sheen), aki valahányszor kiborulva látja Portiát, végtelen hiúságában azt hiszi, hogy még mindig utána zokog, amiből számos pompás helyzetkomikum adódik.
Akárcsak az Egy fiúról című filmjében, Weitz ezúttal is fontos gondolatokat vet fel a szülői szerepről, felelősségvállalásról, a saját szüleinktől kapott minták hatásáról, valamint az ösztönös szeretetkapocsról, mely a vér szerinti és a választott szülő-gyerek kapcsolatokban egyaránt működhet, és ugyanígy törést is szenvedhet. Bár könyörtelenül szembesít számos szülői típushibával, egyben megnyugtató buksisimogatást is ad, hogy nem a legjobb szülőnek kell lenni a világon, hanem szerencsére csak elég jónak.
(Forgalmazza a Big Bang Media Kft.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!